18. rész

Változásra van szükségem, de nem olyanra, mint az előző, hiszen igazából az visszavezetett a kiindulási ponthoz ugyanúgy kihasznált Cesc. Szükségem van egy saját kis világra ezért úgy döntöttem, hogy elköltözöm Kristintől. Nem azért hagyom ott, mert nem szeretek vele élni egyszerűen hagynom kell, hogy ő is élje a saját kis életet. A munkatársával kezd egyre komolyabbra fordulni a dolog, nem szeretném őket zavarni. Talpra kell állnom, hiszen én is felnőtt vagyok már és ideje egy teljesen önálló életet kezdenem. Kristin ugyan nem díjazta túlságosan az ötletemet főleg, amióta megtudta, hogy Jaimevel is szakítottunk, szerinte jobb lenne, ha maradnék, de érzem, hogy lépnem kell vagy különben meg fogok bolondulni. Felmondtam a munkahelyemen is, hiszen az a hely is csak rá emlékeztetet és nem akartam, még több fájdalmat okozni magamnak. A lányok rábeszéltek, hogy menjek el velük a következő meccsre, bár nem volt túl sok kedvem hozzá, de nem szeretettem volna megbántani őket, így ha nagy nehezen is, de rászántam magam erre az estére. Gerinek köszönhetően mi is a VIP szektorban kaptunk helyett, ahogy a többi focista hozzátartozó is. Mosolyogva és nevetgélve foglaltuk el a helyünket, habár az a jó kedv felőlem csak egy álca volt, próbáltam azt mutatni feléjük, hogy minden rendben van. Amíg el nem kezdődött a meccs, addig nem is éreztem a hiányát, hiányzott a hangulat hiányzott a játék igazából minden, ami ehhez kapcsolódik. Egészen addig észre sem vettem Daniellat, amíg a mellettünk helyet foglaló lány oldalba nem bökte Shakirát, hogy megérkezett a boszorkány.

- Megint külön vonul – jegyezte meg a barátnőm.

- Mit vársz tőle ő már csak ilyen magának való – válaszolt rá az idegen nő. – Elnézést még be sem mutatkoztam Antonella vagyok – nyújtotta felém a kezét.

- Carla – viszonoztam a kézfogást, majd Kristin is bemutatkozott neki.

- Úgy látom te se nagyon kedveled Danit- fordult felé nevetve Kristin,

- Nagyon nem főleg amióta megpróbált rámászni Leora, azóta meg főleg nem – ránézett a nőre és látszott rajta, hogy mennyire nem bírja.

- Ezen most miért nem lepődök meg? – horkant fel Shaki.

- Nem is tudom – mosolygott Antonella – egyébként nem értem Cesct, egész helyes pasi miért nem talál magának egy normális barátnőt. Amikor még Angliában élt volt neki egy barátnője, az teljesen normálisan nézett ki, nem értem, hogy vele miért lett vége a kapcsolatuknak.

- Talán azért, mert megcsalta? – ideje volt nekem is megszólalni.

- Azt nem tudom, annyira nem vagyok otthon ebben a témában csak láttam pár cikket régebben róla.

- Én tudom ugyan is én vagyok a volt barátnője – vallottam be leszegett fejjel, mire a két barátnőm csak helyeslően bólintott.

- Bocsánat ezt nem tudtam – kezdett mentegetőzni.

- Semmi gond és különben sem mondtál semmi olyat, amin meg kellene sértődnöm – mosolyogtam rá kedvesen.

Igazából annyira jól elbeszélgettünk, hogy nem is figyeltünk a meccs alakulására csak beszéltünk és beszéltünk és be kell vallanom jó volt, mert így egy kicsit megszabadultam a bajaimtól. Sőt Antonellaval olyan jóba lettünk, hogy telefonszámot is cseréltünk, nagyon kedves és aranyos lány.

- Na, végre mosolyogsz már! – karolta át a vállamat a katalán srác.

- Ezt köszönd a barátnődnek – néztem fel rá.

- Tudom, hogy egy istennő minden értelemben – vigyorgott rám.

- A piszkos részletekre nem vagyok kíváncsi – böktem oldalba.

Amíg a kocsi mellett búcsúzkodtunk elsétált mellettünk a Cesc Daniella páros, de úgy tettek, mintha nem is ismernének minket. Kicsit fájt, de nem csak miattam, hanem Gerard miatt, hiszen a legjobb barátja és jelen pillanatban átnéz rajta, amiért az én pártomat fogja.

Kristinnel indultunk el haza, vagyis én vezettem ő pedig az anyósülésen csacsogott.

- Örülök, hogy ha egy kis időre is, de visszatért a régi Carla.

- Én is örülök – mosolyodtam el.

Miután a barátnőmet haza fuvaroztam én is elindultam a saját kis otthonomba. Ugyan még nem volt teljesen berendezve, de már lakható volt. Az előző munkahelyemen felmondtam, így nem kellett az időhöz igazodnom és aludhattam addig, ameddig szerettem volna. Másnap az állas ajánlatok között böngésztem, de egyet sem találtam, ami megfelelő lett volna a számomra. Már kezdtem feladni, amikor megcsörrent a telefonom.

- Szia csajszi! - a vonal túlsó végén az én énekesnő barátnőm volt.

- Szia! Mi újság?

- Épp készülünk a turnéra és ezért is hívtalak, ugyan is szeretném, ha velem jönnél jót tenne neked egy kis környezetváltozás.

- Ezt nem fogadhatom el és nem is szeretnélek feltartani.

- Ugyan már nem tartanál fel, és ha azt mondanám, hogy lenne számodra egy kis munka is?

- Mégis milyen munka?

- A személyi asszisztensem babát vár és már nem tudja teljesen elvégezni a munkáját és kellene mellé egy segéd és mivel benned teljesen megbízok, tökéletes lennél.

- Nem is tudom – tetszett az ötlet és lehet, hogy tényleg szükségem lenne egy kis változásra, hogy teljesen át tudjam gondolni a dolgokat.

- Kérlek!

- De nem lesz ebből baj, hogy veled megyek?

- Ha szerinted baj lenne, akkor szóltam volna?

- Nem – mosolyodtam el.

- Pontosan. Akkor jössz?

- Igen.

Három napom volt, hogy összepakoljak és elintézzek mindent az indulásig. Már a repülőtéren voltunk és épp búcsúzkodtunk, amikor valaki utánam szólt, nem akartam hinni a szememnek Jaime volt az.

- Mit keresel te itt?

- Téged! – jelentette ki magabiztosan – szükségem van rád, hiányzol.

- Már késő! – kihúztam a kezem a kezei közül – mennem kell! – hátat fordítottam neki és elindultam és megpróbáltam minél hamarabb eltüntetni az arcomról azt a pár kósza könnycseppet.

17. rész

Hosszú ideig nem válaszolt csak meredt maga elé. Semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról egyszerűen olyan volt, mint egy idegen. Szörnyen éreztem magam és éreztem, hogy a sírás megint erőt szeretne venni rajtam, de most nem engedhettem, hogy ő győzzön.

- Mikor? – a hangja kimért volt.

- A napokban, amikor azt mondtam, hogy az éjszakát Shakiránál töltöttem. – joga van tudni róla, nem szeretnék még többet hazudni. .

- Értem – egy pillanatra se tekintett rám – most mit vársz? Mondjam azt, hogy semmi baj és meg van bocsájtva, sajnálom, de ez nem megy.  Ezek után nem megy. Nem tudom, hogy mi volt igaz és mi volt hazugság az elmúlt hónapokban. Tudod én tényleg úgy gondoltam, hogy segíthetek neked őt elfelejteni és boldoggá tehetlek, de úgy tűnik, én ehhez kevés vagyok. Csalódtam benned és nem tudom, hogy mit is érzek. Kérlek, most menj el.

- Annyira sajnálom, nem akartalak megbántani, hidd el nem gondolkoztam akkor csak az érzéseim vezéreltek és kikapcsolt az agyam.

- A sajnálom most ide kevés. Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom menj el! – a tenyerei közzé temette az arcát.

Összeszedtem a cuccaimat és elhagytam a lakást. Annyira sajnálom nem így akartam és a szívem majd meg szakad, hogy, így kell látnom, de tényleg abban a pillanatban nem ő járt a fejemben csak az, hogy visszakaptam a múltamat, amit annyira szerettem. Hazamentem, de nem mentem be a lakásba csak az autótól szabadultam meg. Sétálni indultam, így legalább nem kell senki szemébe se néznem. Talán a sors fura fintora, hogy mindig abban a kis parkban kötök ki, de már megint ott voltam. Sétálgattam a kijelölt úton és megpróbáltam minden gondolatot kiűzni a fejemből. Az eső lassan esni kezdett, de nem érdekelt, hogy nincs nálam esernyő csak lerogytam az egyik padra és hagytam, hogy az esőcseppek végig gördüljenek a bőrömön. Eszembe jutott egy idézet: Azért szeretek esőben sétálni, mert olyankor senki se látja, ha sírok. Ez most teljesen igaz volt rám, a könnyeim társultak a vízcseppekhez és együttesen folytak végig az arcomon. Amikor még kicsi voltam azt hittem, hogy ilyenek csak a filmekben történnek és azt hittem, hogy az én életem egy nyugalmas boldog és bármilyen szerelmi csalódástól mentes lesz, de nem jött be. Bárcsak újra az a kislány lehetnék, akinek az a legnagyobb problémája, hogy melyik babájával játsszon. De az időt nem lehet visszapörgetni, pedig nem egyszer megtettem volna. Lassan kezdem belátni, hogy bűn volt az az éjszaka. Cesc semmit sem változott csak szeretett volna egy éjszakára megkapni, hogy megmutassa még mindig hatással van rám.  Én naiv pedig szépen bedőltem neki és ezért hagytam, hogy az az ember, aki úgy szeret, ahogy vagyok csalódjon bennem. A hideg esőnek köszönhetően éreztem, hogy fázok, de akkor sem moccantam meg, nem volt erőm.

- Carla – hallottam meg egy hangot a távolból. Nem figyeltem fel rá, továbbra is a földet néztem. -  Mit keresel te itt ilyenkor? – amikor már közelebb ért csak akkor néztem rá.

- Én csak… - elcsuklott a hangom.

- Na gyere ezt megbeszéljük a kocsiban – megragadta a karom és magához ölelt, hogy védjen, bár nekem már mindegy volt.

- Köszönöm – feltekerte a fűtést az autóban.

- Semmiség, de mi történt?

- Romokban az életem és úgy érzem mindent elvesztettem – a fejemet az üvegnek támasztottam.

- Mi itt vagyunk neked!

- Köszönöm Gerard!  - jól eset, hogy ő legalább törődik velem.

- Nem kell, megköszönöd, inkább hozzánk viszlek, azt hiszem szükséged van most ránk.

Az út maradék részében nem beszélgettünk túl sokat, látta rajtam, hogy nem igazán szeretnék semmit sem mondani. Shaki nem számított vendég érkezésére ezért, amint meghallotta, hogy nyílik az ajtó a párjához sietett vidáman.

- Szia szívem és Carla! – a párját megcsókolta, majd engem is megölelt és puszival köszöntött.

- Nem szeretnék zavarni – szólaltam meg halkan.

- Ugyan, nem zavarsz, de gyere öltözz át csurom víz vagy. – a szobájuk felé vettük az irányt, majd amíg ő a szekrényben kutakodott én az ajtófélnek dőltem. – Tessék, öltözz át és utána gyere vacsorázni. Aztán megbeszélünk mindent – kedvesen mosolygott rám, majd megszorította a kezem.

- Köszönök mindent! – mosolyodtam el.

Átöltöztem és megtöröltem a hajamat, amiből csöpögött a víz, csak most vettem észre, hogy mennyire eláztam odakint nem érdekelt és nem is érzékeltem. Miután mindennel végeztem kisétáltam hozzájuk, ők már az asztalnál ültek és rám vártak, odasétáltam a nekem kijelölt helyre és leültem. Csendben fogyasztottuk el a vacsorát, ami nagyon finom volt. A vacsora után Gerard felajánlotta, hogy leszedi az asztalt, így mi a nappaliba vonultunk beszélni.

- Mesélj! Látom, hogy nincs minden rendben.

- Teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj. Mindent elveszítettem, ami fontos volt a számomra.   

- Ilyet ne mondj, itt vagyunk mi a barátaid, és ott van Jaime is – a neve hallatára csak még jobban elszomorodtam.

- Ő már nincs. – ráztam meg a fejem.

- Hogy-hogy? Mi történt?

- Hülyeséget csináltam és elmondtam neki, mert nem bírtam magamban tartani – magamhoz vettem az egyik díszpárnát és szorosan öleltem, mintha az segítene.

- Ceschez van köze, ha jól sejtem.

- Igen – sóhajtottam fel, közben Gerard is csatlakozott hozzánk – bár szerintem neked mesélte, hogy mi volt – a srácra néztem.

- Nekem csak annyit mondott, hogy találkoztatok és jól éreztétek magatokat, vagy nem így volt?

- Ohh szóval neki csak ennyit jelentet – újra sírni kezdtem – lefeküdtünk egymással – szinte már suttogtam, de mindketten jól hallották.

- Jaj édesem – Shaki közelebb húzott magához és megölelt. – annyira sajnálom – próbált nyugtatgatni.

- Én voltam a hülye, hogy bedőltem neki. Pedig ismernem kellene már.

- Akkor azért voltál ma délelőtt olyan feldúlt? – utalt Geri a délelőtti incidensre.

- Igen, akkor még azt hittem, hogy neki is többet jelentett ez az egész, majd közölte, hogy jó volt, de ő Danit szereti.

- Idióta – csattant fel Shakira.

- Ez nem újdonság – csatlakozott hozzá a párja.

- Figyelj ma este itt maradsz nem engedünk így el – parancsolt rám a szőke lány.

- De tényleg nem szeretnék zavarni.

- Nem zavarsz – szorította meg a kezem és ismételten megölelt. Sosem gondoltam volna, hogy találkozom vele azt meg a legvadabb álmaimban sem, hogy egy nap, majd a barátomnak mondhatom, mert igaz, hogy friss az ismertségünk, de már a barátomnak tekinthetem.

- Köszönöm mindkettőtöknek – megöleltem őket.

Berendezkedtem a vendégszobában és a telefonomat kezdtem el figyelni, senki se írt senkise keresett. Felnéztem a közösségi oldalakra is, de ott se hagyott senki se semmilyen nyomott sem. Csalódottan dobtam le magam mellé a kis készüléket.

- Bejöhetek? – egy mosolygós arc bukkant fel az ajtó mögül.

- Persze.

- Csak meg szerettem volna nézni, hogy jobban vagy-e már.

- Igen, köszönöm. Tudod most már elhiszem, amit az újságok írtak rólad, hogy törődsz az emberekkel.

- Néha igazat is írnak – elmosolyodott. – Jó éjszakát és fel a fejjel ne feled mi itt vagyunk neked és Kristin is!

Kisétált a szobából én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.

16. rész

Igazából fogalmam se volt, hogy miért is csinálom mindezt csak vittek előre a lábaim. Bíztam benne, hogy még talán ott találom, de hogy mit mondok, neki azt még nem tudom. Sőt semmilyen gondolatok sincsenek most a fejemben. A stadion parkolójában megálltam, úgy sem engedtek volna be, kiszálltam és a kocsinak támaszkodtam és csak néztem a bejáratot, hátha megláttam őt. Szánalmasnak éreztem magam és, aki most látna, csak megerősíteni ebben. Futok egy olyan ember után, aki már egyszer ott hagyott és, aki miatt annyi kínt éltem át De választ kellett kapnom arra a kiírásra, noha lehet, hogy csak megtetszett neki és azért tette ki, de, lehet, hogy ezzel akart ő is üzenni. Már vagy félórája álltam ott és kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, sehol sincs senki. Visszaszálltam, de nem tudtam elindítani az autót egyszerűen nem ment. Kitartóan néztem a bejáratot, ami felől lassan elkezdtek szállingózni az emberek. Először Xavi és Iniesta hagyta el az épületet, majd megláttam Gerit és azonnal kiugrottam, és mint egy idióta elkezdtem felé rohanni.

- Geri, beszélhetnénk? – ragadtam meg a karját, amire a katalán ijedten nézett rám.

- Carla, minden rendben van? – aggódva húzott arrébb a többi sráctól.

- Cesc még itt van?

- Igen. épp ott jön – mutatott a bejárat felé, ahol a 4-es számot viselő játékos az egyik csapattársával társalogva hagyta el az épületet, amint meglátott minket azonnal  oda sietett.

- Te mit keresel itt, jól vagy? – ő is aggódva tekintett rám.

- Igen jól csak beszélni szeretnék veled!

- Rendben, akkor menjünk el valahová – vonta meg a vállát, Gerard kérdőn nézett ránk, majd egy mindent tudó mosoly után távozott.

Egy kis kávézóba mentünk, ahol alig volt pár ember, az egyik sarokba beültünk így nem ránk terelődött a figyelem.

- Ijedtnek tűntél mi a baj? – megsimogatta a karom.

- Fogalmam sincs, hogy mi történik velem, az az éjszaka teljesen felkavart, nem tudok normálisan gondolkodni és most minden olyan zavaros – a könnyeimmel küszködtem.

- Nyugi – megszorította kezem – nem szeretném, hogy így érez, sajnálom nem ez volt a célom sőt igazából semmilyen célom se volt egyszerűen csak megtörtént. Nem mondom azt, hogy megbántam, mert nem, de én Danit szeretem. Ő volt ott mellettem, amikor elváltak az útjaink nem tudnám csak úgy ott hagyni.

- Úristen hogy lehettem ennyire hülye? – kihúztam a kezem a kezei közül -  bedőltem neked és komolyan elhittem, hogy akár köztünk több is lehet. Én idióta képes lettem volna a mostani kapcsolatomat feladni miattad. Undorodom tőled és tudod mit? Teljesen megérdemlitek egymást Daniellaval. Nem szeretnék veled többet találkozni, ha lehet,kerülj nem vagyok rád kíváncsi – mérhetetlen dühöt éreztem és csalódottságot. Felálltam és egyszerűen ott hagytam éreztem, hogy a könnyeim már a felszínre szeretnének törni, de nem hagytam, nem akarom, hogy így lásson, nem adhatom meg neki ezt az örömet. Bepattantam a kocsimba és elindultam minél messzebb szerettem volna lenni tőle. Folyamatosan magamat ostoroztam, hogy hogy lehettem ennyire hiszékeny, hogy bedőltem neki és hogy tényleg képes lettem volna arra, hogy ott hagyjam Jaimet egy éjszaka után.

Nem haza mentem, hanem Jaime lakására, ő még nem volt otthon, de mivel volt kulcsom ezért hamar bent találtam magam. Leültem a nappaliba és a tenyereim közé temettem az arcom és zokogtam. Most jött ki rajtam minden felgyülemlett fájdalom és harag. Összerezzentem, amikor meghallottam a kulcs zörgését, és könnyes szemmel figyeltem a bejáratott.

- Kicsim, te hogy hogy itt vagy? – meglepődött, de miután meglátta, hogy hogyan nézek ki azonnal oda sietett – mi történt, bántott valaki?

- Nem, de én akkora egy hülye vagyok, sajnálom –a nyakába borultam és zokogtam.

- De mégis mi történt? – hátamat simogatta.

- El fogom mondani, de kérek egy kis időt és csak annyit kérek, hogy ölelj szorosan magadhoz – kérnem se kellet, hiszen eddig is szorosan tartott a karjai között. Szükségem volt a közelségére, nyugtató hatással volt rám. Neki tényleg számítok és ő nem játszik az érzéseimmel. Én viszont még mindig olyan zavarodott vagyok, eddig azt mondtam, hogy Jaime iránt semmit sem érzek, de most, hogy itt vagyok és hogy most már tudom az igazat megint összezavarodtam, nem közömbös számomra érzek iránta valamit, de nem tudom,hogy ez szerelem-e.

- Sajnálom – szólaltam meg végül.

- De mégis mit? Aggódom miattad – simogatta meg az arcom.

- Tudom, ha ezt elmondom meg fogsz utálni és minden okod is meg lesz rá.

- Mond már el, kérlek.

- Lefeküdtem Cesccel.

15. rész

Még egy kicsit lustálkodtam majd összeszedtem magam és a rózsával a kezemben elhagytam az épületet. Boldog vagyok, pedig nem kellene így éreznem magam, szégyellnem kellene, amit tettem, hiszen megcsaltam azt a srácot, akit elvileg szeretek. Mégis ha a tegnap estére gondolok melegség önti el a szívem, jó érzés volt újra vele lenni.

Mosolyogva léptem be az ajtón és szerettem volna beosonni, de ez nem jött össze, hiszen a drága barátnőm már csípőre tett kézzel állt szemben velem.

- Szabad tudnom, hogy hol voltál? Jaime már a rendőrséget akarta hívni – teremtett le.

- Dolgom volt – vontam meg a vállam és felemeltem a kezemben lévő rózsát.

- A nagy ő forgatásán voltál? – a virágot méregette.

- Hülye – forgattam a szemeim és kerestem egy vázát, amibe belehelyezhettem a rózsát.

- Még mindig nem vagyok okosabb szóval megmondhatnád.

- Ha elmondom biztosan idiótának fogsz gondolni – sóhajtottam fel és a nappaliba sétáltam, ahol leültem a kanapéra és a  kezemben vettem az egyik díszpárnát.

- Lehet, nem tudom – leült velem szembe – Carla, nekem mindent elmondhatsz – biztatáskép megszorítottam a kezem.

- Tudom, csak igazából még magamban se tisztáztam teljesen. Az lesz a legjobb, hogyha elmesélem az egészet. Tegnap délután megjelent a kávézóban Dani és kiosztott, hogy többet ne menjek Cesc közelébe, és valahogy úgy éreztem, hogy igaza van, nem találkozhatok vele többet. Nem volt kedvem hazajönni ezért inkább még egy kicsit bent maradtam, mire megjelent az előbb említett férfi. Megpróbált megvigasztalni és egész jól sikerült, mert lefeküdtem vele és az éjszakát is együtt töltöttük, a virágot is ő hagyta ott nekem. Egy ribanc vagyok ugye?

- Nem, nem vagy az. Tudom, hogy legbelül még mindig ő az első a számodra és éreztem is, amikor megjöttél, hogy valami vele történhetett, mert akkor láttalak utoljára ennyire energikusnak, amikor még vele voltál. Itt csupán az a kérdés, hogy ez csak egy futó kaland volt, vagy esetleg több is.

- Fogalmam sincs, nem beszéltünk erről. Az éjjel ő megszerette volna beszélni, de én nem akartam, nem szerettem volna elrontani ezt az egészet. Félek, hogy mit mond. Nem akarok a szeretője lenni.

- Persze, hogy nem akarsz, senki se szeret a második lenni egy kapcsolatban. Mi lesz Jaimevel? – kérdezett rá óvatosan.

- Ez egy jó kérdés, rájöttem, hogy nem vagyok belé szerelmes, csak saját magamat ringattam ebbe a hitbe. De megbántani se szeretném, mert ahhoz meg túlságosan fontos nekem. Mit tegyek?- a sírás hátárán álltam.

- Én nem dönthetek helyetted, de azt javaslom, hogy gondold át jól mielőtt cselekszel. Most még nagyon élénken él benned a tegnap este, de ki tudja, hogy ez nem csak egy fellángolás volt –e? Nem szeretném, ha újra szomorú lennél – megsimogatta a karom.

- Én se akarok az lenni elhiheted. Egyébként keresett tegnap Jaime?

- Igen, eleve úgy jött ide, hogy fogalma sincs mi van veled, mert nem veszed fel a telefonod, már a rendőrséget is riasztani szerette volna.

- Ez aranyos tőle – talán most először éreztem azt, hogy még se kellett volna megtennem, fontos vagyok neki és én meg ilyen szemét módon hátba támadom. Nem érdemel meg egy ilyen lányt, mint én. – Ha nem gond, akkor én most inkább lepihenek.

- Menj csak nyugodtan.

Bevonultam a szobámba és magamhoz vettem a gépemet, felnéztem a közösségi oldalakra, hogy informálódjak a nagy világ híreiről. Sosem voltam egy olyan ember, aki annyi mindent megoszt a nagy világgal, de most úgy éreztem, hogy valamit ki kell írnom.

Carla_04: Az eszem azt mondja: "Bolond vagy, felejtsd el őt!"de a szívem azt súgja, soha ne engedd el ...

Vártam egy reakcióra, percenként néztem, hogy esetleg látta-e, azt is tudtam, hogy talán még mindig edzése van, de bíztam benne, hogy mégis meglátja majd. Amíg vártam előkerestem az egyik kedvenc sorozatomat és azt kezdtem el nézni, most annyira nem kötöttek le a részek. A telefonom csengése adott egy kis reményt, de amikor megláttam a kijelzőn a nevet a gyomrom borsó nagyságúra zsugorodott össze, Jaime volt az.

- Szia – szóltam bele bizonytalanul.

- Végre, kicsim! Nagyon aggódtam érted! Minden rendben van?

- Persze, Shakiranál töltöttem az estét- füllentettem.

- Szólhattál volna! – dorgált meg kedvesen.

- Tudom, de annyira eltelt az idő, hogy akkor már nem szerettelek volna zaklatni.

- Legközelebb szólj! Azt hittem, hogy valami bajod eset – tele volt a hangja aggodalommal.

- Tényleg sajnálom.

Pár percig még beszéltünk, majd mennie kellett vissza dolgozni, én pedig a könnyeimmel küszködve dőltem vissza az ágyra. Itt van egy édes srác, aki szeret én meg megcsalom. Hogy lehetek ilyen? A gépre pillantottam, amin az ő nevével találtam szembe magam.

cesc4official: Becsaptuk egymást és önmagunkat, de a szívünket nem sikerült átverni

Ez az aprócska mondat reményt adott, hogy talán még se csak egy fellángolás volt. De nem akartam hinni neki, nem szeretnék újra padlón lenni. Elég volt egyszer elveszíteni, nem szeretném újra átélni, nem engedhetem meg neki, hogy ezt tegye velem ismét. Nem és nem. Magamhoz vettem a táskám és elhagytam a házat,  lehet, hogy hülyeséget csinálok, de meg kell tennem.

14. rész

Szótlanul feküdtem a karjai között. Egyik kezével óvatosan a karomat  cirógatta én pedig csak figyeltem, hogy hogyan teszi mindezt. A fejemben csak úgy kavarogtak a gondolatok egyrészt boldog voltam és úgy éreztem újra révbe értem, de egy másik részem pedig legszívesebben elbújt volna a világ elől. Bűntudatomnak kellene lennie, de nem érzek semmi ehhez hasonlító érzést se. A bőröm újra és újra felhevült az érintésétől. Ő sem szólal meg talán ugyanattól fél, amitől én, ha most valamelyikünk megmozdul vagy megszólal valósággá válik minden. De tudom jól, hogy nem maradhatunk így örökre ezért óvatosan megfordulok az ölelésében és egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsíptem a karját. Felszisszent és kérdően nézett rám.

- Csak biztosra akartam menni, hogy nem álmodok-e – tekintettem fel rá, amire elmosolyodott.

- Ez nem álom, újra itt vagyunk – óvatosan megcsókolt – most már elhiszed?

- Azt hiszem igen. Hogy jutottunk újra ide? – felültem és megpróbáltam összeszedni a ruháimat

- Őszinte leszek veled fogalmam sincs. Lehet velem van a baj, de én nem érzem, hogy ez hiba lenne- mögém ült és átölelt – hiányoztál – súgta a fülembe.

- Azt hiszem te is – suttogtam alig hallhatóan. – Most mi legyen?

- Nem tudom.

- Nem akarok haza menni. Ott lesz Jaime, nem tudnék a szemébe nézni – ráztam meg a fejem és csak ekkor tudatosult bennem, hogy megcsaltam és a másik szomorú felismerés, hogy nem éreztem egy percig se a hiányát.

- Engem meg otthon vár Dani – a neve hallatára is kirázott a hideg. – öltöttünk fel – tanácsolta. Miután mindketten magunkra kapkodtuk a ruháinkat csak ültünk egymással szemben, egyikőnk se tudott elindulni.

- Támadt egy ötletem, de nem tudom, hogy mennyire fog tetszeni.

- Mond.

- Mi lenne, ha ezt az estét egy szállodában töltenénk, átgondolnánk mindent és talán úgy könnyebb lesz a párjaink szemébe nézni.

- Talán. Rábólintok, de csak azért, mert jelen pillanatban nekem sincs jobb ötletem, de kell valaki, aki fedez. – Kristint nem hívhattam, hiszen ha oda megy Jaime sehogy se tudja vele elhitetni, hogy most nem érek rá. Ezért inkább Shakiranak írtam egy rövidke üzenetet, megígértem neki, hogy mindenről beszámolok részletesen hamarosan. Hasonlóan tett Cesc is, hiszen ő is a telefonját kezdte el nyomkodni.

- Kész vagyok – mosolygott rám.

- Kitalálom Geri fog fedezni – odasétáltam hozzá ő pedig az ölébe húzott.

- Nem – megpuszilta a karomat.

- Akkor Carlotta – a válasza csak egy bólintás volt – Emlékszel régen mennyit falazott nekünk? – nevettem fel, eszembe jutott megannyi emlék.

- Kellett is neki, mert a szüleid eleinte nem nagyon engedtek sehova se – emlékezett vissza ő is.

- Féltettek.

- De én mindig megszöktettelek – vigyorgott rám.

- Igen, te hős lovag – forgattam meg a szemeimet.

- Igen az vagyok – kaptam egy apró csókot – de gyere menjünk.

Bezártam az üzletet és nagyon örültem neki, hogy a holnapi napom szabadnap, így nem kellett azért aggódnom, hogy mikor szökjek haza. Beszálltunk az autómba és fél óra múlva már egy hangulatos kis szállodánál voltunk. Nem ez a legfelkapottabb hely Barcelonában, de számunkra ez most megfelelő lesz. Miután minden szokásos dolgot elintéztünk elfoglaltuk a szobánkat.

- Rossz ember vagyok, amiért jól érzem most magam? – a mellkasának dőltem ő pedig szorosan ölelt.

- Nem egyáltalán nem. Ha meg igen, akkor én is rossz ember vagyok, mert jelen pillanatban úgy érzem magam, mint anno még Angliában.

- Le kellene zuhanyoznom – motyogtam a fejemet a vállába fúrva.

- Veled tartsak?

- Inkább ne, mert nem akarom olyan sokáig húzni – adtam egy apró puszit az ajkaira.

- Rendben – sóhajtott fel bánatosan – éhes vagyok – elengedett és az ágy felé sétált, majd eldőlt rajta.

- Akkor rendelj valami kaját. – vontam meg a vállam.

- Nem is rossz ötlet – mosolygott.

- Semmit se változtál ugyanolyan hülye vagy.

- Én is szeretlek baba – egy pillanatra megfagyott a levegő, talán ezt nem kellett volna mondania, de még mielőtt kínossá vált volna a csend bevonultam a fürdőszobába. Kb negyedóra múlva sétáltam ki az ajtón, Cesc az ágyon ült és valamit falatozott.

- Megjöttem – leültem mellé és elvettem az én vacsorámat.

- Gondolkoztam – törte meg a csendet

- Olyat is tudsz? – néztem rá meglepetten.

- Én nem szeretném, hogy ez csak egy botlás legyen. Nem akarom, hogy ez csak egy múltidéző este legyen.

- Figyelj Cesc, én nem tudom mit érzek. Most nagyon jó, hogy itt lehetek veled, olyan mintha álmodnék, de félek – vallottam be.

- Tudom – sóhajtott fel – és azt is tudom, hogy nem szeretnél a szerető szerepkörébe kerülni és ezt én se szeretném.

- Az a legrosszabb, hogy eddig hitegettem magam, hogy szeretem Jaimet és azt hiszem az agyam és a szívem is bevette ezt, de az elmúlt pár órában még eszembe se jutott. Nem akarok senkit se kihasználni, saját magam sem tudom, hogy mit akarok – időközben felálltam és sétálni kezdtem.

- Átérzem, hiába vagyok már egy jó ideje Danival egyszerűen, amióta megjelentél minden megváltozott, nem tudok rá úgy nézni, mint régen. Néha úgy érzem, hogy én vagyok a világ legidiótább embere, amiért megtettem veled ezt és, hogy soha az életben nem szerezhetlek vissza.

- Emlékszel arra, amit a parkban beszéltünk? – bólintott – Én tényleg nagyon szerettelek és ha mindez alig pár hónapja történt volna egy percig se haboznék és örömmel a nyakadba ugranék és megosztanám a világgal, hogy mennyire boldog vagyok, de nem tehetem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzek irántad semmit sem, mert a mai nap nem ezt bizonyítja, de egyenlőre nem szeretnék ezen gondolkodni csak kiélvezni a pillanatot.

- Én is, de még mennyire – felállt és megcsókolt, de még érzékibben, mint eddig.

Csodálatos volt az éjjel, nem túl sokat aludtunk, de szerettünk volna minden percet aktívan kihasználni. Amikor felébredtem egyedül voltam, de egy rózsa volt mellettem egy kis üzenettel.

Edzésre kell mennem, pedig elég sokat edzettünk az éjjel. Keresni foglak. Csók Cesc

13. rész

Cesc szemszöge

- Ezt nem értem, mi az, hogy láttad? – kinyitottam a kocsi ajtót és idegesen ültem be.

- Épp arra jártam, de nem akartam megzavarni a romantikus beszélgetést – merő gúnnyal mondta.

- Nem romantikáztunk –idegesen hajtottam ki a parkolóból – ha hazaértem megbeszéljük – kinyomtam és az anyós ülésre dobtam a telefont.

Mostanában egyre többet vitatkozunk, túlságosan féltékeny pedig nem adtam rá neki okot. Amióta együtt vagyunk egyetlenegy nőre se néztem úgy, pedig lett volna rá számos alkalom, hogy egy idegen lány ágyában kössek ki, de nem tettem. Carla óta nem tudnék senkit sem megcsalni, na jó ez hazugság, hiszen ha azt nézzük, hogy múltkor megcsókoltam a volt barátnőmet, akkor már borul az egész dolog. Az eszmefuttatásom végére haza is értem. Kedvtelenül léptem be az ajtón, épp hogy letettem a kocsi kulcsot rögtön nekem is esett Dani.

- Megjött  a hős szerelmes – állt meg előttem.

- Nem vagyok hős szerelmes, különben is nem értem miért fújod fel ennyire ezt az egészet – beletúrtam a hajamba.

- Miért? Azzal a kis kurvával sétálgatsz meg enyelegsz a nyílt utcán. Szerinted, hogy érezhetem most magam?

- Először is Carlara soha nem mondhatod azt, hogy kurva – emeltem fel a mutatóujjam és felé szegeztem – másodszor pedig azzal sétálok, akivel akarok . Ő az életem része volt és az is lesz.

- Szuper, akkor miért nem mész vissza hozzá? Ha már ő az életed szerelme? – hisztizett.

- Mert, már nem szeretem. Te vagy a szerelmem, ő csak a barátom.

- Persze a barátod – nevetett fel – majd el is hiszem- a hálószobába sétált és sírni kezdett.

- Dani- leültem mellé az ágyra – kicsim, figyelj rám – nagy nehezen rábírtam, hogy rám nézzen – én téged szeretlek és veled vagyok, ezt ne feled – megcsókoltam.

- Akkor ne találkozz vele többet! – kérte.

- Dani, ezt nem kérheted. Carla a barátom – az ölembe húztam és a hátát simogattam.

- Barát hmm  még most az, majd ki tudja mi lesz később.

- Kérlek, ne veszekedjünk! – emeltem fel egy kicsit a hangom.

- Oh az istenért se szeretnék veszekedni veled – felugrott és fel –alá kezdett sétálni.

- Nekem mennem kell edzésre – felkaptam a táskámat és elhagytam a házat. Nem értem mi baja van. Vele vagyok, pedig ha tudná, hogy számtalan lány bepróbálkozott már nálam. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért ilyen féltékeny. Annyira dühös voltam, hogy majdnem elütöttem a parkolóban immár gyalog közlekedő Charles Puyolt.

- Bocsi – szóltam ki, intett és távozott.

Unottan sétáltam be az öltözőbe, köszöntem majd ledobtam magam a helyemre és elkezdtem átöltözni. Szerencsére senki se kérdezősködött látták rajtam, hogy most nem vagyok a helyzet magaslatán. Bevallom egy porcikám se kívánta most az edzést, de nem hagyhatom ki csak úgy. Monoton volt a mozgásom, mindent csináltam szótlanul, amit az edző mondott, sokszor nem is figyeltem a többiekre, csak akkor ha közös gyakorlat. volt A pálya szélén álltam, hogy egy kicsit pihenjek, mire a legjobb barátom a nyakamba borult.

- Mi van veled? Kimerített az asszony? – röhögött.

- Semmi, őt most ne is említsd – ráztam le magamról a kezeit.

- Nocsak, összevesztettek? – tovább vigyorgott. Komolyan sokszor elgondolkodom azon, hogy a sok sérülés, amit már összeszedett a pályán nem okozott-e maradandó sérülést. 

- Valami olyasmi – kocogni kezdtem, de ő jött velem.

- Kitalálom Carla miatt.

- Igen – passzolgatni kezdtünk, majd csatlakozott hozzánk Andres is.

- Edzés után nálam? – nézett rám.

- Rendben – egyeztem bele.

- Többet hallottam, mint amit szerettem volna – vigyorgott ránk Andres.

- Bevegyünk? – kacérkodott vele Gerard, mire mindenki nevetni kezdett.

Az edzés végére kicsit jobb lett a kedvem, leadtam a felesleges feszültséget. Egyszerre indultunk el Gerivel, én leparkoltam otthon majd egyenesen hozzá mentem. Egy-egy üveg sör társaságában helyet foglaltunk az udvaron

- Na mesélj, mi volt.

- Észrevette, hogy Carlaval találkoztam és most ezért hisztizik – sóhajtottam fel – de nem értem mi baja van vele.

- Féltékeny – vonta meg a vállát.

- De mire? Nem adtam rá neki okot.

- Figyelj haver nem akarlak megbántani, de valljuk be, hogy Carla még mindig ezerszer dögösebb, mint Dani.

- Tudom – szinte magam előtt láttam a tökéletes alakját – egyébként Carla beleegyezett abba, hogy legyünk barátok – mosolyodtam el.

- Ez remek. Biztos, hogy csak a barátja akarsz lenni?

- Miért jön mindenki ezzel? – forgattam meg a szemeimet – igen csak az akarok lenni.

- Jó, csak tudod mégis sokáig voltatok együtt, ráadásul elég régóta nem láttátok egymást. Szóval csak azt akarom mondani, hogy nem lehet tudni, hogy mikor lépitek át azt a bizonyos határt.

- Nem fogjuk!

Sajnos nem tudtunk túl sokáig beszélgetni, mivel Dani keresett és beszélni akart velem. Persze gondolhattam volna, hogy a beszélgetés alatt mást ért. Igazából semmit nem éreztem az egész együttlét alatt, ösztönösen mozogtam, de belül semmit sem mozgatott meg bennem.

Másnap pihenő volt, így egész nap pihentem, nem igazán volt kedvem kimozdulni. Sokáig szuggeráltam a telefonom, hogy felhívjam-e vagy ne, de végül nem volt hozzá elég bátorságom, Inkább valami hülye videojátékkal kezdtem el játszani. Dani már reggel lelépett és közölte, hogy csak késő este fog hazajönni,mert valami fontos dolga van. Annyira nem érdekelt, hogy hova ment és örültem is az egyedüllétnek. Este felé már kezdtem unni magam így úgy döntöttem sétálok egyet. Akaratlanul is a kis kávéház felé vettem az irányt, hátha ott lesz Carla. Már távolról láttam, hogy sajnos elkéstem, hiszen a kivilágítás is le volt kapcsolva. Csalódottan sétáltam közelebb hátha esetleg még bent van. Benéztem az ablakon és akkor láttam meg, hogy az egyik asztalnál ül és sír. Azonnal benyitottam és odasétáltam hozzá. 

 http://www.youtube.com/watch?v=ZGoWtY_h4xo

- Carla, minden rendben? – leguggoltam hozzá és a hátát simogattam. 

- Neked nem szabadna… itt.. lenned – szipogta.

- Ezt most nem értem – ráztam meg a fejem.

- Itt volt.. itt volt Dani – emelte fel a tekintetét, olyan összetörtnek látszott – és azt mondta, hogy nem találkozhatok veled többet.

- Ez hülyeség, ő nem mondhatja meg. Gyere ide – felhúztam a székről és szorosan magamhoz öleltem. A nyakamhoz fúrta az arcát és úgy sírt tovább. Annyira jó érzés volt újra a karjaim közt tartani. – Nyugodj meg – simogattam a hátát.

- Egy idióta vagyok – távolodott el – miért borulok ki egy ilyen dolog miatt? –nevetett fel, de a könnyei még mindig folytak.

- Nem vagy idióta, ilyet ne mondj!

- Sajnálom, és azt is, hogy felkavartam az életed. Nem szabadott volna ezt tennem – rázta meg a fejét.

- Ne hülyéskedj hosszú idő óta az a legjobb dolog az életemben, hogy felbukkantál – már olyan régóta kiakartam ezt mondani.

- De, hiszen te boldog párkapcsolatban élsz – rázta meg a fejét hitetlenkedve.

- Igen abban – nevettem fel bánatosan.

- Én annyira sajnálom – lerogyott a székre és újra sírt.

- Carla kérlek, nyugodj meg – ismételten leguggoltam elé és megpróbáltam óvatosan lefejteni a kezeit az arcáról. Szomorú volt a tekintete és azonnal a nyakamba borult. Annyira szerettem volna megvigasztalni, de nem tudtam,hogy mit mondhatnék neki inkább ezért hagytam,  hogy sírjon. Kis idő elteltével elég kényelmetlenné vált a pozíció ezért inkább felálltam, de ő is velem jött.

- Most már jobb? – simogattam meg az arcát, amikor már csak pár könnycsepp folyt végig az arcán.

- Azt hiszem igen – bólintott – köszönöm – megpuszilta az arcom és egyszerűen nem tudtam tovább visszafogni megcsókoltam. Egyáltalán nem tolt el magától sőt egyre szorosabban hozzám bújt. Elmondhatatlanul hiányzott a csókja a közelsége mindene. Egy pillanatra megszakítottam a csókot és kérdőn néztem rá, nem válaszolt csak megcsókolt és a pólómtól próbált megszabadítani miközben a pult mögé hátráltunk. Minden porcikáját végig csókoltam, még szebb volt, mint amire emlékeztem. Semmit sem siettünk el kiakartunk élvezni minden pillanatot.