12. rész

Megvártam, amíg teljesen eltűnik és csak utána indultam én is haza. Nem bántam meg, hogy találkoztunk, hiszen így legalább tudtuk tisztázni a múltat, még ha ezzel a régi sebeket fel is szakítottuk. Rossz volt látni az arcán a megbánást, régen ilyenkor mindig hozzábújtam ő pedig szorosan ölelt. De ezek az idők már elmúltak, nem tehetem, tehetjük azt, mint évekkel ezelőtt.

Ahogy hazaértem Kristin azonnal letámadott.

- Mi történt, mit mondott, mesélj – a nappali felé tolt, ahol megpillantottam a barátomat.

- Szia – intettem neki és odasétáltam, hogy megcsókoljam.

- Szia kicsim – az ölébe húzott.

- Elég a romantikából – szólt közbe a barátnőm.

- Sose fogsz megváltozni, ugye? – néztem rá hatalmasat sóhajtva, a válasza csak fej rázás volt. – Megbeszéltük a kettőnk múltját, tisztáztuk a dolgokat – közben Jaime ujjaival játszadoztam – és felhozta, hogy talán lehetnénk barátok,  még mindig fontos vagyok számára – fejeztem be a mondandómat.

- Hmm érdekes, valahogy gondoltam, hogy ezt fogja mondani – vont vállat a barátnőm és kettesben hagyott minket, mivel megszólalt a telefonja.

- Sokat vártál rám? – a mellkasára hajtottam a fejem ő pedig a hátamat simogatta.

- Nem, nem rég érkeztem.

- Sajnálom, hogy nem szóltam róla, de engem is váratlanul ért ez a találkozó.

- Semmi baj. Meg kellett beszélnetek a múltatokat, mert nem csak egy rövidke románc volt köztetek.

- Köszönöm, hogy ennyire megértő vagy.

- Ezt nem kell megköszönnöd.

Az estét nálam töltötte és reggel együtt hagytuk el a házat. Jó érzés, hogy velem van, úgy érzem, hogy megint van értelme az életemnek és nem csak úgy telnek egymás után a mindennapjaim. Volt egy furcsa álmom az éjjel, amiről nem beszéltem neki. A tegnapi nap szerepelt benne, de úgy, hogy Cesccel, mint pár voltunk ott. Boldog voltam, de más milyen boldogság volt, mint, amit most érzek sokkalta felszabadultabb és talán boldogabb voltam. Úgy éreztem magam, mint még soha. Nem szabadna ilyet álmodnom tudom jól, de az ember az álmainak nem tud parancsolni.

- Jó napot kisasszony – lépett elém valaki, mire hátra léptem egyet.

- Oh szia Geri – miután felismertem adtam neki két puszit. – Mit szeretnél? – az egyik asztal felé tereltem.

- Először is azt, hogy mesélj – mosolygott rám, de mivel én nem mosolyogtam vissza rá folytatta – jó jó, akkor egy narancslevet.

Visszamentem és elkészítettem neki az italát, majd ki is vittem az asztalához.

- Tessék- tettem elé a hideg innivalót.

- Köszönöm,  akkor kapok beszámolót? – pislogott rám kisfiúsan.

- A barátod nem mesélt?

- De, csak tudod szeretném meghallgatni mindkettőtöket és úgy leszűrni a  dolgokat.

- Komolyan mondom össze kellene zárni titeket Kristinnel – ráztam meg a fejem.

- Miért?

- Mert ő is ugyan ilyen pletykás, mint te – mosolyogtam rá.

- Nem is vagyok pletykás – játszotta a sértődöttet.

- Áhh nem, de én megyek vissza dolgozni. – egy másik asztalhoz sétáltam és felvettem a rendelést.

Mielőtt távozott volna odajött és elköszönt tőlem. Mosolyogva fordultam vissza a munkámhoz. Mindig mosolyt tud csalni az arcomra, egy nagyra nőt gyerek. Mivel délutános voltam ezért nekem kellett zárnom. Még utoljára leellenőriztem mindent és az ajtó felé sétáltam, közben a táskámban kutattam és, amint meghallottam az ajtó nyitódását automatikusan megszólaltam.

- Elnézést, de már zárunk – amint megpillantottam az előttem álló embert csak néztem.

- Nem érdekel – csípőre tette a kezét. – Beszélnem kell veled! – jelentette ki. A látogatóm nem más volt, mint Daniella.

- Mit szeretnél? – tettem fel a kérdést, nem túl kedvesen.

- Először is szállj le a pasimról, ő az enyém – fenyegetőzött – ha még egyszer meglátom, hogy a közelébe merészkedsz, neked annyi érted?

- Ő akart velem beszélni, és nem tilthatod meg nekem, hogy kivel és mikor találkozok.

- Tévedsz kis csillag. Én azt csinálok, amit akarok. Szerinted ki mondta Cescnek, hogy hagyjon ott? Úgy irányítom őt, ahogy akarom – nevetett fel.

- Büszke lehetsz magadra. Fele annyi idős srácokat fűzöl be – lenézően néztem végig rajtam.

- De én meg is tartom őket. Nem szeretném rád tovább pazarolni az időmet, ezért most megyek is és jól jegyezd meg, amit mondtam. – megfordult majd kisétált én pedig leforrázva álltam ott.

11. rész

Cesc szemszög

Nem gondolkoztam csak megcsókoltam, annyira vágytam már erre a csókra. Iszonyatosan hiányzott és most, hogy itt van nem szeretném elengedni. Tudom itt van nekem most Dani, de ő nem olyan, vele sohasem lesz olyan, mint Carlaval volt. Hagytam, hogy elhúzódjon tőlem és elsétáljon.  A hűvös levegőnek köszönhetően a fejem kezdett egyre jobban kitisztulni és egyáltalán nem bántam, amit tettem. Olyan lassan lépkedtem, amennyire csak tudtam. Nem akartam haza menni, vagyis inkább nem akartam Danival találkozni, nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, hiszen még saját magam se tudom, hogy mit akarok.

Csendben nyitottam be a lakásomba, talán már alszik. A konyha felé vettem az irányt, de akkor hirtelen felkapcsolódót a világítás.

- Szívem, úgy aggódtam – ugrott a nyakamba Dani.

- Itt vagyok, és egyben – én is megöleltem, de nem vágytam többre.

- Már azt hittem, hogy újra összejöttél a volt barátnőddel – nevetett fel, oh ha tudnád, hogy megcsókoltam nem lennél ilyen boldog.

- Áh dehogy, miért? – nevettem fel zavartan, szerencsére ez neki nem esett le.

- Mit szólnál egy kis romantikához – a nadrágomra tévedt a keze és simogatni kezdett.

- Most ne, fáradt vagyok – toltam el óvatosan a kezét és megcsókoltam.

- Rendben – sóhajtott fel – erről maradsz le – ledobta a hálóingjét és úgy vonult a háló fele. Rápillantottam, de el is kaptam a tekintetem, nem kívántam. Megvártam, amíg elaszik és csak utána tértem én is nyugovóra. Amikor felébredtem már nem volt mellettem, csak egy üzenet várt a konyhában, elment vásárolni és a gyerekeket elvitte magával. Szeretem, mert remek nő csak egyszerűen néha túl sok, és ami nekem egy kicsit fura, az az, hogy anya létére nagyon keveset foglalkozik a gyerekeivel, pedig nagyon jó fej kis kölykök.

Reggeli utána fogtam magam és átmentem a szomszédba, aki nem tudná Gerard Piqué a szomszédom, igen még itt se tudunk elszakadni egymástól. Régebben eléggé felhúztak az emberek piszkálódásai, de mostanra már nem érdekelnek. Gyerekkorom óta ismerem azóta a barátom és ez mit sem változott a hosszú évek alatt. Olyan, mintha a testvérem lenne. Becsengettem és pár pillanaton belül már nyílt is az ajtó

- Hola – mint mindig most is vigyorgott és már hátat is fordított és elindult befelé.

- Szia – becsuktam magam mögött és a nappaliba mentem, ahol rögtön le is dobtam magam a kanapéra. Geri rögtön a konyhába sietett és készítette volna elő a sörünket.

- Én ma még vezetek – szóltam közbe.

- Akkor narancslevet kapsz – vonta meg a vállát.

Letette elém az italt és utána elterült az egyik fotelban.

- Shaki itthon van?

- Nincs, szóval bármilyen mocskos és perverz dologról akarsz beszélni elmondhatod – vigyorgott.

- Javíthatatlan vagy haver – sóhajtottam fel.

- Most miért?

- Hagyjuk. Szóval szükségem lenne Carla számára. – a poharamat szuggeráltam.

- Miért is?

- Felakarom hívni és találkozni akarok vele – vontam meg a vállam.

- Tudhatom, hogy miért? – kezdett az idegeimre menni.

- Azt hiszem még mindig érzek iránta valamit – motyogtam.

- Tudtam, végig tudtam – vigyorgott.

- Ezen most mi olyan vicces?

- Semmi csak szóval volt egy elméletem, hogy azért vagy együtt Danival, mert nem akarsz egyedül lenni és Carlara gondolni és úgy tűnik igazam van, mint mindig – tette még hozzá.

- Szeretem Danit – jelentettem ki – jó vele a szex meg  lehet vele beszélgetni is – igazából tényleg nem tudnék több dolgot felsorolni, ami jó vele.

- Jó hiszek neked – legyintett – tessék itt a száma – nyújtotta felém a készüléket én pedig bepötyögtem a sajátomba. – Hívd fel.

- Most?

- Mikor máskor? Gyerünk.

Megnyomtam a hívás gombot és vártam.

- Tessék, itt Carla – vidám volt a hangja.

- Szia, Cesc vagyok – szóltam bele kicsit zavartan.

- Mit szeretnél?

- Beszélni veled – válaszoltam suttogva.

- Mond!

- Ez nem telefon téma, találkozzunk –  próbáltam neki könyörögni, valószínűleg szánalmasan nézhettem ki.

- Sajnálom, de nem érek rá.

- Még nem is mondtam, hogy mikor – mosolyodtam el.

- Elfoglalt vagyok mostanában.

- Lefoglal a barátod. – sóhajtottam fel kissé szomorúan.

- Tudtommal te is párkapcsolatban élsz. – kontrázott és igaza volt.

- Igen, de tényleg fontos lenne – kérleltem

- Jó, mikor? –

- Délután, a parkban?

- 3-ig dolgozok, 5 óra körül?

- Rendben, ott várlak! Szia. – búcsúztam és kinyomtam a készüléket.

A barátom csak vigyorgott és pacsiztunk egyet. Még beszélgettünk egy kicsit, majd haza indultam és készülődni kezdtem. Esküszöm olyan voltam, mint egy kis srác, aki az első randira készül. Saját magamon nevetnem kellett. Már fél 5kor elindultam, pedig csak 10 percre volt tőlem a park. Kiszálltam a kocsiból és neki dőltem, kémleltem a tömeget, őt keresve. Pár perccel a megbeszélt időpont előtt begördült ő is a parkolóba. Amint megláttam azonnal megindultam felé.

- Szia – mosolyogtam rá és közelebb hajoltam, hogy adjak neki két puszit, kicsit meglepődött, de viszonozta.

- Örülök, hogy eljöttél – a park fele kezdtünk el sétálni.

- Beszélni akartál- vonta meg a vállat

- Üljünk le – mutattam ez egyik szabad padra.

- Hallgatlak – annyira rideg volt, hogy kezdett elszállni az összes reményem.

- Úgy gondolom van bőven mit megbeszélnünk – rá pillantottam mire csak bólintott

Először is mondhatnám azt, hogy sajnálom a múltkori estét és csak részeg voltam és ezért tettem, de nem. A tánc után úgy éreztem, hogy visszakaptam a régi barátnőmet és egyszerűen szükségem volt arra a csókra – vallottam be, és magam sem hittem el, hogy ilyen hamar sikerült kinyögnöm.

- Az csak egy tánc volt, nem kellett volna többnek érezned – suttogta

- Tudom, de ismersz nem igazán tudok az érzelmeimen uralkodni – elmosolyodtam, de ez nem egy boldog mosoly volt, hanem egy szomorú mosoly  Szörnyen viselkedtem veled és azon se csodálkozom, hogyha nem tudsz megbocsátani.

- Cesc – szólt közbe – ha újra bocsánatot akarsz kérni, akkor én megyek is. Nem mondom azt, hogy felejtsük el, mert azt nem lehet, de kérlek ne kérj többet bocsánatot.

- Rendben. Remélem azt tudod, hogy nagyon örülök, hogy újra láthatlak. Amikor elmentél tőlem, akkor nagyon féltettelek mivel mindig is fontos személy voltál az életemben. – sőt még most is az vagy, nagyon is az.

- Ha ennyire fontos lettem volna nem csaltál volna meg ennyiszer.

- Szerettelek. – megfogtam a kezét és ezzel rákényszeríthettem arra, hogy rám figyeljen - de úgy éreztem, hogy feladom a fiatalságom és valahogy nyomasztott az a dolog, hogy már a mennyasszonyom vagy. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de akkor, amikor felhúztam az ujjadra a gyűrűt pánikba estem.

- És nem lehetett volna ezt velem megbeszélni? Inkább idegen lányok ágyába menekültél?

- Igen – hajtottam le a fejem  -  tudom nem mentség, de azóta nem csaltam meg senkit sem

- Hidd el visszacsinálnám, ha lehetne és akkor biztosan nem hagynálak el.

- Ha már ilyen őszinték vagyunk, akkor elárulok neked valamit. Nagyon nehezen dolgoztam fel, hogy vége lett. Te vagy életem nagy szerelme és az is maradsz ezen nem tudok változtatni, az emberben örökre nyomot hagy az első szerelme. De a lényeg az, hogy ha kb. fél évvel ezelőtt megkerestél volna, hogy kezdjük újra gondolkodás nélkül igent mondtam volna. Mindig is hittem abban, hogy nekünk még van jövőnk. De egyszer a tündérmesék is véget érnek és fel kellett ébrednem, hogy nem élhetek örökre egy férfira várva. Tovább léptem és megismertem Jaime-t, akit szeretek. Te is tovább léptél ott van Daniella és a gyerekek. – rossz volt ezt hallani nagyon is, főleg, hogy lett volna esélyem, csak amilyen idióta barom voltam nem léptem, sőt hagytam, hogy elmenjen és kilépjen végleg az életemből.

- Igen – sóhajtottam fel.

- Kérdezhetek valamit?

- Nyugodtan, most már nem akarok előtted titkolózni.

- Daniella azt mondta, hogy ti már akkor együtt voltatok, amikor mi még egy párt alkottunk ez igaz?

- Hát –a földet kezdtem el pásztázni, hiszen gondolkodnom kellet, hogy hogyan is mondjam úgy, hogy ne bántsam meg még jobban - az túlzás, hogy együtt voltunk, mert csak találkozgattunk, de akkor még csak, mint barátok.

- Értem, de gondolom miután vége lett össze is jöttetek.

- Ő vigasztalt, végig ott volt mellettem és megszerettem – vontam meg a vállam - Carla, szeretném, ha nem kerülnénk egymást és néha-néha találkoznánk szükségem van rád, mint barát. – annyira szánalmas vagy Francesc Fabregas Soler. A telefonom folyamatosan rezgett legszívesebben eldobtam volna a fenébe.

- Azt ne kérd, hogy én legyek a legjobb barátod, de néhány találkozó belefér.

- Köszönöm, ha nem baj, akkor én most mennék – a telefonomra mutattam, ami megint rezgett.

- Menj csak! – mosolygott rám. Nagy nehezen elindultam és közben felvettem a telefont is.

- Mond – szóltam bele unottan.

- Hol vagy? – Dani volt az.

- Már megyek haza – válaszoltam és közben elindultam a házunk felé.

- Azt látom, miért találkoztál azzal a lánnyal?

10. rész

A napok gyorsan teltek főleg úgy, hogy szinte minden estét a barátom karjai közt tölthettem el. Kristin már megjegyezte, hogy jobb lenne, ha összeköltöznénk, hiszen így nem kellene egyikünknek se rohangálnia. Mi viszont ezt még túlságosan korainak tartjuk, alig ismerjük még egymást és nem kellene ezt az egészet tönkre tenni elhamarkodott döntésekkel. Jó kedvűen pakolgattam a kávézóban, amikor megcsörrent a telefonom. Magamhoz vettem a kis készüléket, de a kijelzőn csak az állt, hogy ismeretlen szám. Nagyon ritkán szoktam  felvenni, ha ez az üzenet fogad, nem szerettem ha ismeretlen számról hívnak, de most jó kedvem volt így felvettem.

- Tessék, itt Carla! – szóltam bele vidáman.

- Szia, Cesc vagyok – egy pillanatra  lehervadt a mosoly az arcomról.

- Mit szeretnél?

- Beszélni veled – válaszolta, de olyan volt, mintha suttogna.

- Mond!

- Ez nem telefon téma, találkozzunk – kérlelt.

- Sajnálom, de nem érek rá.

- Még nem is mondtam, hogy mikor – mosolygott érződött a hangján.

- Elfoglalt vagyok mostanában – vontam meg a vállam, nem mintha látná.

- Lefoglal a barátod.

- Tudtommal te is párkapcsolatban élsz. – kezdett felidegesíteni.

- Igen, de tényleg fontos lenne – kérlelt.

- Jó, mikor? – adtam be a derekam.

- Délután, a parkban?

- 3-ig dolgozok, 5 óra körül?

- Rendben, ott várlak! Szia. – búcsúzott, meg se várta a válaszomat.

Munka után egyből hazasiettem. Kristin még nem volt otthon, így volt egy kis időm magamra. Lezuhanyoztam, hajat mostam és egy szál törülközőben rohangáltam a szobámban.

- Hova készült Hamupipőke? – jött be nevetve a legjobb barátnőm.

- Találkozóm lesz.

- A hercegeddel? – ledobta magát az ágyamra.

- Nem, a volt hercegemmel – fordultam szembe vele.

- Cesccel?  - csak bólintottam és visszafordultam a szekrényem irányába

- Akkor azért vagy ennyire bezsongva.

- Ez nem igaz – durcásan fordultam felé  - csak nem tudom, hogy mit vegyek fel.

Végül fehér top és farmer rövidnadrág mellett tettem le a voksom. Egyszerű szerelés, de nem is kell gyönyörűnek lennem, hiszen ez csak egy találkozó. A megbeszélt időpont előtt pár perccel gördültem be a parkolóba. Ő már az autójának támaszkodva várt rám. Amint meglátott elmosolyodott és felém kezdett el lépkedni.

- Szia – mosolygott rám és közelebb hajolt, hogy két puszit leheljen az arcomra. Meglepődtem, de én is viszonoztam.

- Örülök, hogy eljöttél – a park fele kezdtünk el sétálni.

- Beszélni akartál- vontam meg a vállam.

- Üljünk le – mutatott az egyik szabad padra.

- Hallgatlak – próbáltam tárgyilagos maradni.

- Úgy gondolom van bőven mit megbeszélnünk – rám pillantott mire csak bólintottam – először is mondhatnám azt, hogy sajnálom a múltkori esetet és csak részeg voltam és azért tettem, de nem. A tánc után úgy éreztem, hogy visszakaptam a régi barátnőmet és szükségem volt arra csókra.

- Az csak egy tánc volt, nem kellett volna többnek érezned – suttogtam.

- Tudom, de ismersz nem igazán tudok az érzelmeimen uralkodni – halvány mosoly jelent meg az arcán, de nem boldog mosoly volt, hanem egy szomorú, keserű mosoly – Szörnyen viselkedtem veled és azon se csodálkozom, hogyha nem tudsz megbocsátani.

- Cesc – szóltam közbe – ha újra bocsánatot akarsz kérni, akkor én megyek is. Nem mondom azt, hogy felejtsük el, mert azt nem lehet, de kérlek ne kérj többet bocsánatot.

- Rendben. Remélem azt tudod, hogy nagyon örülök, hogy újra láthatlak. Amikor elmentél tőlem, akkor nagyon féltettelek mivel mindig is fontos személy voltál az életemben.

- Ha ennyire fontos lettem volna nem csaltál volna meg ennyiszer.

- Szerettelek. – megfogta a kezem ezzel rákényszerítve arra, hogy ráfigyeljek – de úgy éreztem, hogy feladom a fiatalságom és valahogy nyomasztott az a dolog, hogy már a mennyasszonyom vagy. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de akkor, amikor felhúztam az ujjadra a gyűrűt pánikba estem.

- És nem lehetett volna ezt velem megbeszélni? Inkább idegen lányok ágyába menekültél?

- Igen – hajtotta le a fejét – tudom nem mentség, de azóta nem csaltam meg senkit sem.

- De jó – nevettem fel keserűen.

- Hidd el visszacsinálnám, ha lehetne és akkor biztosan nem hagynálak el.

- Ha már ilyen őszinték vagyunk, akkor elárulok neked valamit. Nagyon nehezen dolgoztam fel, hogy vége lett. Te vagy életem nagy szerelme és az is maradsz ezen nem tudok változtatni, az emberben örökre nyomot hagy az első szerelme. De a lényeg az, hogy ha kb. fél évvel ezelőtt megkerestél volna, hogy kezdjük újra gondolkodás nélkül igent mondtam volna. Mindig is hittem abban, hogy nekünk még van jövőnk. De egyszer a tündérmesék is véget érnek és fel kellett ébrednem, hogy nem élhetek örökre egy férfira várva. Tovább léptem és megismertem Jaime-t, akit szeretek. Te is tovább léptél ott van Daniella és a gyerekek.

- Igen – sóhajtott fel, nem tűnt valami boldognak.

- Kérdezhetek valamit?

- Nyugodtan, most már nem akarok előtted titkolózni.

- Daniella azt mondta, hogy ti már akkor együtt voltatok, amikor mi még egy párt alkottunk ez igaz?

- Hát – a földet kezdte el pásztázni – az túlzás, hogy együtt voltunk, mert csak találkozgattunk, de akkor még csak, mint barátok.

- Értem, de gondolom miután vége lett össze is jöttetek.

- Ő vígasztalt, végig ott volt mellettem és megszerettem – vonta meg a vállát.  – Carla, szeretném, ha nem kerülnénk egymást és néha-néha találkoznánk szükségem van rád, mint barát.

- Azt ne kérd, hogy én legyek a legjobb barátod, de néhány találkozó belefér.

- Köszönöm, ha nem baj, akkor én most mennék – a telefonjára mutatott, ami már vagy félórája folyamatosan rezgett.

- Menj csak! – mosolyogtam  rá, biztosan a „szerelme” kereste.

Adott két puszit, majd elsétált én pedig követtem a tekintetemmel mind addig, amíg el nem tűnt. 

9. rész

Próbáltam olyan lassan megtenni a hozzá vezető utat, amennyire csak tudtam. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Hogyan mondjam el neki, hogy ne bántsam meg? Bevalljam, hogy felkavart ez az egész és egy aprócska rész a szívemben még mindig őt szereti? Nem volt több időm gondolkodni, hiszen a taxis jelezte, hogy megérkeztünk, miután kifizettem nagy levegőt vettem és felcsengettem. Jaime mosolyogva nyitott ajtót.

- Szia kicsim – húzott közelebb egy csókra.

- Szia – megsimogattam az arcát.

A nappaliba mentünk és miután kaptam egy pohár vizet jobbnak láttam, hogyha belekezdek a mondandómba.

- A tegnap estéről lenne szó – kezdtem bele – elmentem sétálni és egy parkban kötöttem ki, majd egyszer csak megjelent Cesc – az arcára néztem és láttam, hogy nem igazán örült ennek a mondatnak – próbált meggyőzni, hogy ő mennyire megbánta, ami történt meg, hogy még mindig érez irántam valamit, de te is tudod jól, hogy már nem volt teljesen józan, amikor eljöttünk, így ott akartam hagyni, nem érdekelt a hülye dumája. Már indultam volna vissza, amikor elkapta a karom és megcsókolt – félve pillantottam rá.

- Értem – nyugtázta a hallottakat, de nem nézett rám inkább a padlót vizslatta. – Jelentett valamit az a csók? – szegezte nekem a kérdést.

- Nem, de hazudni se szeretnék ezért tudnod kell, hogy sok-sok régi emlékkép jelent meg előttem. Én már lezártnak tekintem ezt a kapcsolatot, te segítettél lezárni – megfogtam a kezét és szerencsére nem húzta el – nem szeretnék többet a múlttal foglalkozni a jelenre akarok koncentrálni és lehetőleg veled. Megváltoztattad az életem és nagyon is jó irányba változott, amióta veled vagyok újra tudok mosolyogni és nem gondolni arra, hogy összetörték a szívem. Szeretlek – a mondat végét szinte suttogtam.

Hosszas csend telepedett a szobára és legszívesebben elfutottam volna. Kitártam neki a szívem és olyanokat mondtam, amit eddig még saját magamnak se mertem bevallani, erre még válaszra se méltat. Lassan felálltam és elindultam az ajtó felé, szánalmasnak és megsemmisültnek éreztem magam.

- Hova mész? – kapta el a kezem.

- El. Értettem a célzásból nem szeretnél velem beszélni – vontam meg a vállam szomorúan.

- Ez nem igaz, csak áh ezt nem értheted – rázta meg a fejét.

- Ha elmondod talán megértem – mindkét kezem megfogta és közel húzott magához, majd miután megölelt az ölébe húzott.  

- Nehéz erről beszélni – nagy levegőt vett – Sosem hittem, hogy  lesz esélyem nálad, vagy ha mégis, akkor biztosan nem tervezed velem hosszú időre, hiszen valljuk be én még csak egy kis srác vagyok – nevetett fel keserűen – Te vagy az első komoly lány az életemben és szeretném jól csinálni, szeretném, hogyha boldog lennél. – megsimogatta az arcom – Szeretlek – megcsókolt.

- Ezt nem merted eddig elmondani? – a mellkasának dőltem.

- Igen – bólogatott.

- Pedig, ha hamarabb közlöd, akkor én se éltem voltam kétségek között – vallottam be. – Nem érdekel, hogy hány éves vagy, boldog vagyok veled és kész..

- Jó ezt hallani – mosolygott rám. – Maradsz estére? – nézett rám könyörögve.

- Maradhatok – adtam be a derekam.

- Szuper – eldöntött a kanapén és úgy csókolóztunk tovább.

- Éhes vagyok. Rendeljünk valamit? – még mindig egymás ölelésében feküdtünk.

- Mi lenne, ha mi magunk készítenénk valami harapnivalót?

- Benne vagyok.

A konyhába mentünk és miután feltérképeztünk mindent arra jutottunk, hogy pizzát sütünk. A tészta elkészítését nem bíztam rá, nem igazán járatos a konyhában állítása szerintem az egyetlen étel, amit finoman el tud készíteni az a pirítós.

- Hoznál nekem még egy kis lisztet?

- Persze – nyújtotta át, de mielőtt elvehettem volna elrántotta és egy kis részét rám öntötte.

- Ezért meghalsz – néztem rá szúrós tekintettel. A feldarabolt paradicsomból párat a kezembe vettem és hozzá dobtam, majd egy kis paradicsomszószt is öntöttem a fejére. Mit ne mondjak egészen jól néztünk ki, mire elkészült az étel, de ez nem változtatott azon, hogy nagyon finom pizzát sikerült összehoznunk.  Miután elfogyasztottuk, közösen rendet raktunk a konyhában, ami nem volt kis feladat. Fáradtan dőltünk be az ágyba. Boldognak éreztem magam, nagyon is. 

8. rész

A meglepettségtől először meg sem tudtam mozdulni csak álltam ott, mint egy bábú. Majd miután az agyam kapcsolt, eltoltam magamtól olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam.

- Most mi a baj? – próbált ismét közel húzni magához, de nem engedtem.

- Ezt nem lehet, hagyj engem békén – kihúztam a kezem az övéi közül és elsiettem. Még hallottam, hogy párszor a nevemet kiáltja, de nem érdekelt megszaporázta a lépteimet és az első taxist leintve azonnal haza siettem. Óvatosan sétáltam be a szobámba, hogy ne ébresszem fel a barátnőmet, a táskámat ledobtam az ágyra és utána én is elfeküdtem rajta, a fejemet pedig a párnába temettem. Hiba volt ez az este, óriási hiba. Sejtettem, hogy baj lesz, hogyha találkozunk, de erre nem számítottam. Az a csók felszakította a régi sebeket, érezni az ajkait az ajkaimon olyan volt, mintha újra minden rendben lenne, érezni a karjait a derekam körül, a közelsége az illata, minden. Dühösen csaptam bele a mellettem heverő párnába és ahogy a kezem a puha tárgyon landolt kitört belőlem a sírás. Egy idióta vagyok, egyszerűen nem lehet, hogy még most is érzek iránta valamit. Miért büntetsz engem Istenem? Hosszú percekig próbáltam nagy levegőket venni és lenyugodni már épp sikerült volna, amikor a telefonom csörögni kezdett és, amikor megláttam a kijelzőn a nevet újra sírva fakadtam. Kinyomtam és azzal a lendülettel ki is kapcsoltam a készüléket. Fogalmam sincs, hogy mikor sikerült elaludnom, de amikor felébredtem már délután 2 órát mutatott az óra. Szerencsére vasárnap volt, így nem kellett azért aggódnom, hogy elkéstem a munkából. Összeszedtem pár kelléket és a fürdőszobába mentem, hogy élőlényt faragjak magamból, bár amikor belenéztem a tükörbe láttam, hogy nehéz dolgom lesz. Kb. fél óra alatt elkészültem, a végeredmény most se volt a legjobb, de talán egy-két fokkal tűrhetőbben néztem.

- Jó reggelt! – ugrott a nyakamba a barátnőm – nem nézel ki valami jól – egy kicsit eltávolodott tőlem, hogy jobban szemügyre vegyen.

- Tudom – sóhajtottam fel.

- Mesélj! – a nappali felé terelt, ahol mindketten letelepedtünk a kanapéra.

- Röviden: megcsókolt Cesc – hajtottam le a fejemet.

- Hogy mi a jó istent csinált? Hol, mikor és miért?

- Este, amikor már mindenki hazament. Azt mondta hiányoztam neki – magamhoz öleltem az egyik díszpárnát.

- Ez nem normális! Ha annyira hiányoztál volna neki, akkor megkeres és nem egy ilyen banya mellett köt ki – háborodott fel Kristin. – De ugye nem dőltél be neki?

- Nem, azonnal eltoltam magamtól és eljöttem, viszont valamit megmozgatott bennem. Újra úgy éreztem magam, mint anno, amikor még együtt voltunk. Egy idióta vagyok.

- Dehogy vagy az! – megsimogatta a karom – Sokáig tartott, amíg túlléptél rajta és érhető, hogy még mindig vált ki belőled érzéseket, viszont nem szabad ezt tenned magaddal és persze ott van Jaime is. Szeret a srác, még ha nem is mondta még ki.

- Jaime te jó ég – kaptam a fejemhez, majd felugrottam és a szobámba rohantam. Előkerestem a telefonomat és kezemben a készülékkel tértem vissza a barátnőmhöz. – éjszaka vagyis hajnalban hívott én meg kinyomtam – magyaráztam.

- Biztos aggódott és csoda, hogy még nem jött át – mosolyodott el.

Amint betöltött a telefonom megjelent előttem 20 sms és 10 nem fogadott hívás és ez mind egy személytől érkezett.

- Azt hiszem tényleg aggódott – olvastam sorra az üzeneteket – Jobb lenne, ha felhívnám – gondolkoztam hangosan.

- Ez nem rossz ötlet, menj! – mosolygott rám kedvesen, mint mindig. Sokszor tényleg nem tudom mi lenne velem nélküle.

Újra a szobámat vettem birtokba és, amint becsuktam az ajtót már tárcsáztam is a barátomat. A harmadik csörgésre fel is vette.

- Szia – szóltam bele félszegen.

- Kicsim, végre már azt hittem valami baj történt – hallatszódott a hangján, hogy megnyugodott valamennyire.

- Nem  semmi se, csak fáradt voltam és lemerültem – füllentettem. – Valamit el kell mondanom, de ez nem telefon téma – muszáj elmondanom neki, nem akarok hazugságok között élni.

- Rendben. Nálatok vagy nálam? – kérdezett rá, de már közel sem volt olya nyugodt a hangja, mint a beszélgetésünk elején.

- Átmegyek este, ha úgy jó.

- Tökéletes, várlak.

- Akkor este. Szia puszi – bontottam a vonalat.

A telefonomat letettem magam mellé és közelebb húztam magamhoz a gépemet. Felnéztem Twittere is bár ne tettem volna. Épp a legelső bejegyzés Cesc-e volt.

Cesc Fàbregas Soler: Bánnom kellene, de mégse teszem! Ha csak egy kis időre is, de visszakaptam.

Tudtam, hogy ez az üzenet nekem szólt és nagyon nem örültem neki. Még ha nem is jelöli meg, hogy konkrétan kinek is szánta én mégis tudom. Idegesen léptem ki a közösségi oldalról és helyette inkább felnéztem Skype-ra. Egy kis ablak ugorott fel miszerint egy új ember vett fel, elfogadtam és most nem is foglalkoztam vele, hogy ki is  lehet az illető. Anya nevét kezdtem keresni a fent lévő emberek listájában, de nem találtam pedig most szükségem lett volna rá. Kilépni készültem, amikor is villogni kezdett a kis ablak. Nem volt túl sok kedvem beszélgetni, de bunkó se szerettem volna lenni ezért visszaírtam. Kiderült, hogy Shakira vett fel és ő szeretett volna beszélni velem, miután elindítottuk a videó hívást beszélgetni kezdtünk.

- Nem fogod elhinni, hogy mi történt. – sóhajtottam fel.

- Mesélj!  - vigyorgott.

- Cesc megcsókolt, miután mindenki lelépett – ráztam meg hitetlenkedve a fejem.

- Na ne! – tátva maradt a szája – de hát azzal a banyával van, oké közel egy idősek vagyunk, de az a nő kinéz 50 évesnek – mindketten nevettünk. – De mégis mi a francot akart?

- Azt mondta, hogy hiányoztam neki meg hogy sajnál mindent.

- Persze, tuti a pia beszélt belőle.

- Valószínűleg. A twitter bejegyzését láttad?

- Igen és Geri próbálta megfejteni, hogy miért írta ki, de ez még neki se sikerült.

- Mi nem sikerült? – jelent meg az előbb említett személye, egy hatalmas tál müzlivel a kezében.

- Semmi nem fontos – intett a barátnője.

- Tudni akarom! – durcizott és meg jót röhögtem rajtuk. – Carla, akkor legalább te áruld el! – bevetette a kiskutya szemeket, aminek ugyan nehezen, de ellen álltam.

- Sajnálom, de ezt most nem lehet. – ráztam meg a fejem.

- Akkor most utállak! – intett és kisétált  a képből mi belőlünk pedig egyszerre tört ki a nevetés.

Még egy kicsit beszélgettünk, de nem hoztam fel ezt a témát, nem akartam, hogy véletlenül is meghallja, mert akkor biztosan tovább adja a barátjának vagy esetleg kifaggatja, ami egyikünknek se hiányzik most.

Összepakoltam és elindultam Jaimehoz és fogalmam se volt, hogy mi fog most történi.