10. rész

A napok gyorsan teltek főleg úgy, hogy szinte minden estét a barátom karjai közt tölthettem el. Kristin már megjegyezte, hogy jobb lenne, ha összeköltöznénk, hiszen így nem kellene egyikünknek se rohangálnia. Mi viszont ezt még túlságosan korainak tartjuk, alig ismerjük még egymást és nem kellene ezt az egészet tönkre tenni elhamarkodott döntésekkel. Jó kedvűen pakolgattam a kávézóban, amikor megcsörrent a telefonom. Magamhoz vettem a kis készüléket, de a kijelzőn csak az állt, hogy ismeretlen szám. Nagyon ritkán szoktam  felvenni, ha ez az üzenet fogad, nem szerettem ha ismeretlen számról hívnak, de most jó kedvem volt így felvettem.

- Tessék, itt Carla! – szóltam bele vidáman.

- Szia, Cesc vagyok – egy pillanatra  lehervadt a mosoly az arcomról.

- Mit szeretnél?

- Beszélni veled – válaszolta, de olyan volt, mintha suttogna.

- Mond!

- Ez nem telefon téma, találkozzunk – kérlelt.

- Sajnálom, de nem érek rá.

- Még nem is mondtam, hogy mikor – mosolygott érződött a hangján.

- Elfoglalt vagyok mostanában – vontam meg a vállam, nem mintha látná.

- Lefoglal a barátod.

- Tudtommal te is párkapcsolatban élsz. – kezdett felidegesíteni.

- Igen, de tényleg fontos lenne – kérlelt.

- Jó, mikor? – adtam be a derekam.

- Délután, a parkban?

- 3-ig dolgozok, 5 óra körül?

- Rendben, ott várlak! Szia. – búcsúzott, meg se várta a válaszomat.

Munka után egyből hazasiettem. Kristin még nem volt otthon, így volt egy kis időm magamra. Lezuhanyoztam, hajat mostam és egy szál törülközőben rohangáltam a szobámban.

- Hova készült Hamupipőke? – jött be nevetve a legjobb barátnőm.

- Találkozóm lesz.

- A hercegeddel? – ledobta magát az ágyamra.

- Nem, a volt hercegemmel – fordultam szembe vele.

- Cesccel?  - csak bólintottam és visszafordultam a szekrényem irányába

- Akkor azért vagy ennyire bezsongva.

- Ez nem igaz – durcásan fordultam felé  - csak nem tudom, hogy mit vegyek fel.

Végül fehér top és farmer rövidnadrág mellett tettem le a voksom. Egyszerű szerelés, de nem is kell gyönyörűnek lennem, hiszen ez csak egy találkozó. A megbeszélt időpont előtt pár perccel gördültem be a parkolóba. Ő már az autójának támaszkodva várt rám. Amint meglátott elmosolyodott és felém kezdett el lépkedni.

- Szia – mosolygott rám és közelebb hajolt, hogy két puszit leheljen az arcomra. Meglepődtem, de én is viszonoztam.

- Örülök, hogy eljöttél – a park fele kezdtünk el sétálni.

- Beszélni akartál- vontam meg a vállam.

- Üljünk le – mutatott az egyik szabad padra.

- Hallgatlak – próbáltam tárgyilagos maradni.

- Úgy gondolom van bőven mit megbeszélnünk – rám pillantott mire csak bólintottam – először is mondhatnám azt, hogy sajnálom a múltkori esetet és csak részeg voltam és azért tettem, de nem. A tánc után úgy éreztem, hogy visszakaptam a régi barátnőmet és szükségem volt arra csókra.

- Az csak egy tánc volt, nem kellett volna többnek érezned – suttogtam.

- Tudom, de ismersz nem igazán tudok az érzelmeimen uralkodni – halvány mosoly jelent meg az arcán, de nem boldog mosoly volt, hanem egy szomorú, keserű mosoly – Szörnyen viselkedtem veled és azon se csodálkozom, hogyha nem tudsz megbocsátani.

- Cesc – szóltam közbe – ha újra bocsánatot akarsz kérni, akkor én megyek is. Nem mondom azt, hogy felejtsük el, mert azt nem lehet, de kérlek ne kérj többet bocsánatot.

- Rendben. Remélem azt tudod, hogy nagyon örülök, hogy újra láthatlak. Amikor elmentél tőlem, akkor nagyon féltettelek mivel mindig is fontos személy voltál az életemben.

- Ha ennyire fontos lettem volna nem csaltál volna meg ennyiszer.

- Szerettelek. – megfogta a kezem ezzel rákényszerítve arra, hogy ráfigyeljek – de úgy éreztem, hogy feladom a fiatalságom és valahogy nyomasztott az a dolog, hogy már a mennyasszonyom vagy. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de akkor, amikor felhúztam az ujjadra a gyűrűt pánikba estem.

- És nem lehetett volna ezt velem megbeszélni? Inkább idegen lányok ágyába menekültél?

- Igen – hajtotta le a fejét – tudom nem mentség, de azóta nem csaltam meg senkit sem.

- De jó – nevettem fel keserűen.

- Hidd el visszacsinálnám, ha lehetne és akkor biztosan nem hagynálak el.

- Ha már ilyen őszinték vagyunk, akkor elárulok neked valamit. Nagyon nehezen dolgoztam fel, hogy vége lett. Te vagy életem nagy szerelme és az is maradsz ezen nem tudok változtatni, az emberben örökre nyomot hagy az első szerelme. De a lényeg az, hogy ha kb. fél évvel ezelőtt megkerestél volna, hogy kezdjük újra gondolkodás nélkül igent mondtam volna. Mindig is hittem abban, hogy nekünk még van jövőnk. De egyszer a tündérmesék is véget érnek és fel kellett ébrednem, hogy nem élhetek örökre egy férfira várva. Tovább léptem és megismertem Jaime-t, akit szeretek. Te is tovább léptél ott van Daniella és a gyerekek.

- Igen – sóhajtott fel, nem tűnt valami boldognak.

- Kérdezhetek valamit?

- Nyugodtan, most már nem akarok előtted titkolózni.

- Daniella azt mondta, hogy ti már akkor együtt voltatok, amikor mi még egy párt alkottunk ez igaz?

- Hát – a földet kezdte el pásztázni – az túlzás, hogy együtt voltunk, mert csak találkozgattunk, de akkor még csak, mint barátok.

- Értem, de gondolom miután vége lett össze is jöttetek.

- Ő vígasztalt, végig ott volt mellettem és megszerettem – vonta meg a vállát.  – Carla, szeretném, ha nem kerülnénk egymást és néha-néha találkoznánk szükségem van rád, mint barát.

- Azt ne kérd, hogy én legyek a legjobb barátod, de néhány találkozó belefér.

- Köszönöm, ha nem baj, akkor én most mennék – a telefonjára mutatott, ami már vagy félórája folyamatosan rezgett.

- Menj csak! – mosolyogtam  rá, biztosan a „szerelme” kereste.

Adott két puszit, majd elsétált én pedig követtem a tekintetemmel mind addig, amíg el nem tűnt.