19. rész

A napok nagyon gyorsan teltek időm sem volt gondolkodni az otthoni dolgokon, élveztem, hogy szinte minden pillanatban volt valami dolgom. Hol telefonokat intéztem, esetleg egy-egy fellépés alkalmával a koncert helyszínét mértem fel és beszéltem át mindent újra a szervezővel. Fontosnak éreztem magam és ez jó érzéssel töltött el. Az első két napban szinte óránként kaptam üzeneteket Jaimetől, de egyre se válaszoltam, de ha válaszolni szerettem volna, akkor se lett volna rá időm. Shakirával egyre közelebb kerültünk egymáshoz és egyre jobban megismertem és minden este csodálattal néztem végig, ahogy a koncertje lezajlik és irigyeltem, hogy mindig van ideje a rajongóira. Az utolsó fellépés után fáradtan estünk be a hotel szobába.

- És vége - szólaltam meg miközben lerúgtam magamról a magassarkúmat.

- Igen – mosolyodott el a barátnőm egyáltalán nem látszott rajta, hogy pár órával korábban még a színpadon volt.

- Áruld el hogy csinálod! – lehuppantam a kanapéra és hátra hajtottam a fejem.

- Az idő és a rutin a titka, hidd el az első pár koncert után igazából élni nem volt erőm, de hozzászoktam és egyszerűen az emberek feltöltenek energiával. Lassan te is hozzá fogsz szokni, szeretném, ha vele1m dolgoznál.

- De nem szeretném elvenni Eliza munkáját.

- Nem fogod elvenni, hiszen ő most jó pár évig úgysem tudná ellátni a feladatát és nem szeretnék új embert felvenni, nem szeretnék megint valaki máshoz hozzászokni.

- Na jó, talán elvállalom – egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.

- Szuper! – a nyakamba ugrott. – Ezt meg kell ünnepelni, szóval megyünk bulizni!

- De… - nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefonja.

- Ezt most fel kell vennem – elindult az erkély felé.

Be kell vallanom örültem a felkérésnek, tetszett ez a munka és fontos személynek éreztem magam, tudom ennél jóval nehezebb lesz, ha már Eliza nem áll mögöttem, de talán egyedül is megbirkózok vele. A tekintettem az erkélyre tévedt, szinte biztos voltam benne, hogy Gerivel beszél, mert boldogság ült ki az arcára, még így telefonon keresztül is látszódik rajtuk, hogy szeretik egymást. Talán egyszer engem is fog valaki így szeretni. Kb. negyedóra múlva tért vissza hozzám.

- Az idióta exed, még mindig nem beszél vele, sőt szinte senkivel sem – közölte velem, majd leült mellém.

- Sajnálom, ez az én hibám.

- Ugye most csak viccelsz? Miért lenne a te hibád?  Mióta összejött azzal a nővel teljesen megváltozott, és ha neki fontosabb egy nő a barátságnál, akkor csak sajnálni tudom. De most ne róla beszéljünk, megyünk bulizni – a mondat végére újra mosolygott.

- De nincs egy bulis ruhám sem – csóváltam meg a fejem.

- Nekem van!

- Azok nekem úgysem jók.

- Dehogynem.

Fél óra válogatás után egy rövid barna ruhára esett a választásom, talán egy kicsit kihívónak is mondható, de most úgy is idegen országban vagyunk és senki sem ismer minket, legalábbis engem.

Egy közeli kis klubba mentünk, de a biztonsági őr, már rögtön a VIP terembe kísért minket ez teljesen más volt, mindenhol bőrfotelek és minőségi italok voltak. Az emberek egy része csak ült és társalgott volt, aki a táncparketten tánchoz hasonló dolgot művelt, és volt olyan is, aki a bárpultnál állt és csak nézett ki a fejéből. Az első utam nekem is odavezetett miután kikértem magamnak a vodkámat én is csak néztem az embereket.

- Nem fog ez megártani egy ilyen törékeny nőnek? – a mellettem álló férfi szólalt meg mindeddig figyelembe se vettem.

- Nem hiszem – mosolyodtam el.

- Egyébként David vagyok – felém nyújtotta a kezét.

- Carla – viszonoztam a kézfogást.

- Egyedül vagy?

- Nem a barátnőmmel jöttem, de nekem most nincs túl sok kedvem bulizni, csak nem akartam megbántani.

- Értem. Szomorúnak tűnsz – állapította meg és az időközben elfogyó italainkat pótolta, de most egy koktélt kaptam.

- Mostanában nem túl sok boldogság volt az életemben – egyáltalán nem zavart, hogy egy idegennek beszélek erről, azt a hatást keltette, hogy bízhatok benne.

- Ez nem túl jó. Megkérdezhetem, hogy mi történt? Persze, ha nem akarod elmondani egy idegennek teljesen megértem.

- A volt barátom nagyon sokáig kísértet nehezen tudtam megválni tőle, majd jött egy srác, aki úgy tűnt, hogy elfelejteti velem, boldog voltam mellette, de egy nap megjelent a volt barátom és én újra bedőltem neki és lefeküdtem vele. Jelenleg mindkettőjüket elvesztettem és úgy érzem önmagamat is.

- Szereted még valamelyik srácot?

- Úgy érzem igen, de nem merek lépni félek az újabb csalódástól.

- Pedig az lenne a legjobb néz szembe a dolgokkal, hidd el nem jó magadba fojtani az érzéseket, én már csak tudom.

- Talán azt kellene, már csak pár nap és megyek haza. Addigra esetleg összeszedem magam.

- Én szurkolok nektek, és itt van a telefonszámom bármikor felhívhatsz, ha szükséged van egy tanácsra. Nyugi nem akarlak felszedni, feleségem van.

- Nagyon köszönöm.

Szinte az egész estét David társaságában töltöttem kicsit kirángatott a hétköznapokból és jó volt egyet bulizni. A hajnali órákban hagytuk el a szórakozóhelyet Shaki az egész utat végig csacsogta én pedig csak hallgattam az enyhén ittas barátnőmet.  A szállodában különváltunk, én még nem voltam fáradt ezért a kezembe vettem a gépemet és egy e-mailt kezdtem el írni.

Szia!

Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy nem válaszoltam a hívásaidra, sem az üzeneteidre és most már nem is csodálkoznék rajta, ha te is ugyanezt tennéd. Jaime, nagyon sajnálom a dolgokat hülye voltam, hogy akkor bedőltem Cescnek és, hogy kockáztattam a kettőnk kapcsolatát, nem lett volna szabad. Te mentettél meg az örökös szenvedéstől, melletted újra boldog voltam és most ismét szomorú vagyok. Kicsit sok időbe telt, míg ráeszméltem, hogy nekem igenis rád van szükségem. Hiányzol!

Jó lenne újra látni, és talán meg tudnánk ezt beszélni.

Carla

Novella

Csak egy éjszaka?

 Nem vagyok büszke arra, amit tettem. Én nem vagyok ilyen, sosem tettem volna meg, de ő más, ha a közelében vagyok elvesztem a józan eszem. Egyszerűen megbabonáz a tekintetével, a jelenlétével mindennel. Az első alkalmat az elfogyasztott alkohol mennyiségére fogtam, de ez már akkor is hazugság volt, hiszen az éjszaka minden pillanatára emlékszek az összes apró érintést fel tudom még most is idézni. Az ezt követő két éjszaka is teljesen meg van, és abban biztos vagyok, hogy neki is.

Már csak egy meccs választja el a fiúkat az újabb EB győzelemtől. Magamra öltöttem én is az ajándék mezemet, amin az unokatestvérem neve és száma szerepelt. Még mielőtt elfoglaltam volna a helyemet a nézők között utoljára beköszöntem a srácoknak. Nagyon megszerettem őket, sőt egyikkőjüket még túlságosan is. Nem én voltam az egyedüli lány az öltözőbe, hiszen nagyon sok feleség, barátnő eljött az utolsó összecsapásra, ő is itt volt. Egyszerűen nem mertem a szemébe nézni, szégyelltem magam. Látszólag minden rendben van közöttük minden kívülálló ezt mondaná, de nekem Fernando azt mondta, hogy ez csak felszínes csak a gyerekek kötik őket össze. De, ahogy rájuk néztem nekem nem úgy tűnt, talán ezzel a dumával akart az ágyába csábítani? Kissé csalódottam hagytam el az öltözőt és sétáltam ki a helyemre. Azt kell, hogy mondjam nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű menet lesz a döntő. A fiúk elsöprő 4:0-as eredménnyel nyerték meg az Európa bajnokságot. A fél stadion őrjöngött, amikor lefújták a meccset. A játékosok egymást ölelve ugráltak, sírtak és nekem is kicsordult a könny a szememből. A fiúk magukhoz vettek a gyermekeiket és velük folytatták az ünneplést. Fernando mellett is ott sétált a két kis apróság. Késő estig ment a bulizás a pályaközepén, majd mindez folytatódott a szállodában. Ekkor nyílt meg előttem először a lehetőség, hogy én is kifejezem a gratulációmat.

- Gratulálok – ugrottam az unokatestvérem nyakába, aki már nem állt túl biztos lábakon ezért pár pillanattal később már a földön feküdtünk.

- Nagy ölelés – kiáltotta el magát Gerard, így hamarosan 4 férfi landolt rajtam. Mit nem mondjak nem volt valami túl jó érzés.

- Ezt még visszakapod – böktem meg a mellkasát.

- Nyugi Beca – ölelt magához.

Ezek után inkább kívülállóként szemléltem a dolgokat. Néha ugyan én is kaptam egy-egy ölelést vagy puszit, de többnyire csak figyeltem őket. Talán hajnali 3 óra is lehetet, amire végre mindenki felment a szobájába. Azt a kis időt az indulásig nem az alvással töltöttem, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből azt a képet, ahogy a feleségét magához öleli és megcsókolja. Magamhoz vettem a telefonom és a fülhallgatómat és megpróbáltam egy kicsit kikapcsolni. 8 óra előtt egy kicsivel arra ébredtem, hogy Cesc a szobámban tv-t néz.

- Jó reggelt – köszöntem álmosan.

- Neked is – odasétált hozzám és leült velem szembe. – Miért sírtál? – megsimogatta az arcom.

- Nem is sírtam – ráztam meg a fejem, nem akartam, hogy megtudja.

- Akkor miért van itt ez a sok zsebkendő? – mutatott körbe.

- Erről most nem beszéljünk. Gratulálok még egyszer – adtam neki két puszit. Gyerekkorunk óta nagyon közel állunk egymáshoz, mondhatni én vagyok a második húga.

- Köszönöm. Lassan készülődnöd kellene vagy különben itt hagyunk – felállt és kisétált a szobából.

Túl sok dolgom szerencsére nem volt, mert már tegnap összepakoltam, így most csak el kellett készülnöm és a kistáskámba beledobni néhány fontos iratot stb.

- Mehetünk – jelentem meg az ajtajában.

- Ez gyors volt – jelentette ki meglepetten. – Én még nem vagyok kész teljesen – vakarta meg a fejét.

- Segítsek?

- Jól jönne – vigyorgott.

- Daniella már elment? – érdeklődtem miközben a bőröndjébe dobtam be a cuccokat.

- Igen – sóhajtott.

- Nem is baj – jegyeztem meg halkan.

- Beca!

- Jól van, tudod jól, hogy az utolsó beszólása óta nem a szívem csücske. Ezt ellophatom? – felemeltem az egyik csapat pólót, ami direkt az ünneplésre készült.

- Nem kell ellopnod, mert az amúgy is a tied lett volna. Nem értem miért nem kedvelitek – rázta meg a fejét.

- Figyelj téged most elvakít a szerelem és mi külső szemmel máshogy látjuk a dolgokat, és csak azért mondjuk ezeket neked, mert nem szeretnék, hogy padlóra kerülj miatta – megsimogattam az arcát, majd megöleltem.

Mi érkeztünk meg utoljára, a többiek már türelmetlenül álltak a hotel előterében.

- Már azt hittem sosem indulunk el – nézett rám rosszallóan Xabi. 

- Én is szeretlek Alonso – sziszegtem.

A repülőn a fiúk tovább folytatták az ünneplést, az éneklést és a sok-sok hülyeséget. Nando a tegnap készült képeket nézte és elég sok időt töltött azokkal a képekkel, amiken a családjával volt. Párszor találkozott a tekintettünk, de én mindig megszakítottam a szemkontaktust.

A buszhoz érve már mindenki nagyon izgatott volt és persze már a szállodában megkezdődött az alapozás. Szinte mindenkinél volt spanyol zászló. Amint felcsendült az első zeneszám a csapat nagy része táncra perdült. Próbáltam meghúzódni és csak figyelni őket.  Cesc sohasem tartozott azok közzé, akik sokat ittak volna egy-egy buli alkalmával, így most kevés alkohol elfogyasztása is meglátszódott rajta. A tekintettem Fernandora vándorolt, ő volt az egyetlen, aki nem táncolt úgy, mint a többiek, csak állt és nézett ki a fejéből, néha integetett a tömegnek és mosolygott, de nem vetette bele magát az önfeledt ünneplésbe. Odasétáltam hozzá és megkocogtattam a vállát.

- Szia – mosolyodott el, amikor megfordult.

- Szia – ugyanúgy én is mosolyogtam – hogy-hogy te nem ünnepelsz úgy.. – sajnos nem tudtam befejezni a mondatot, mert Pepe átölelt hátulról és énekelni kezdett. Imádom ezt az embert, hatalmas arc és mind e mellett remek ember is. Miután ott hagyott minket mindkettőnkből kitört a nevetés.

- Azt szerettem volna kérdezni, hogy te miért nem bulizol úgy, mint a többiek? – közelebb hajoltam hozzá és adtam neki egy icipici puszit.

- Nincs most kedvem – vonta meg a vállát.

- Pedig lenne rá okod – néztem a szemeibe.

- Tudom – magához húzott és táncolni kezdtünk – így már jó? – simogatta meg az arcom.

- Jobb – megfogtam a kezét és elhúztam az arcomtól.

Felültem a hangfal tetejére ő pedig ott állt előttem és mosolygott. Egy ideig én is integettem a tömegnek, majd csak figyeltem a többieket.

- Szép vagy – fordult felém.

- Kérlek, ne itt – kivettem a kezéből a sörét és belekortyoltam – fúj ez meleg – visszaadtam neki.

- Tudom, nem igazán kívánom most a sört – vonta meg a vállát.

- Hugi – csak egy kiáltást hallottam és már a levegőben voltam, Cesc túlságosan elengedte magát.

- Tegyél le, kérlek – csak megrázta a fejét- Francesc Fabregas Soler most azonnal engedj el – kiabáltam, bár a hatalmas hangzavar miatt nem igazán volt észrevehető.

- Nem vagy partyarc – lerakott és Gerard nyakába ugrott. Ránéztem Nandora ő is csak nevetett.

- Remélem keresztanyuék érte jönnek, mert nincs kedvem hazacipelni, de inkább felhívom őket – előhalásztam a zsebemből a kis készüléket és lesétáltam az alsó szintre, ahol talán csend van. Épphogy leértem Fernando ott állt szorosan mögöttem és átölelt.

- Élvezzétek jól egymást fiatalok – hallottam meg Gerard hangját mögülünk, azonnal eltávolodtam a férfitól és magyarázkodni kezdtem volna, de Fer leintett.

- Tud mindent – nem mert a szemembe nézni.

- Hogy mi?

- Elmondtam neki, meglátott, amikor eljöttem tőled.

- Szuper. Elfogja mondani Cescnek, ő meg szépen megöl és még lehet, hogy téged is, fantasztikus.

- Aranyos vagy, amikor dühös vagy – közelebb húzott magához és megcsókolt. Már nagyon vágytam erre a csókra, szinte fizikai fájdalmat érzek, hogyha nem érinthetem meg.

- Hibát követünk el – súgtam az ajkai közzé

- Nem – egy kicsit eltávolodott tőlem – Nekünk már Olival nincs jövőnk, nem is egyszer megcsalt már és neki is van valaki más, akitől többet szeretne, mint szimpla szex. Ezt nem itt akartam elmondani, de láttam rajtad, hogy mennyire nyomaszt ezt az egész és nem szeretném, hogy azt hidd, hogy csak játszom veled.

- De tegnap olyanok voltatok, mint egy boldog család – suttogtam.

- Fent kellett tartani a látszatot, de amint hazamegyünk, aláírjuk a papírokat és vége – megsimogatta az arcom – utána szeretném az időmet veled tölteni. Mit szólsz hozzá?

- Jól hangzik – vallottam be kicsit szégyellősen és megöleltem.  – talán nem ártana tényleg telefonálnom, ha már azért jöttem le – nevettem fel.

Ez történt 4 hónapja, azóta szerencsére minden rendeződött. Egyre többet találkozunk és kezdjük teljes mértékben megismerni egymást, hiszen eddig csak a másik testét fedeztük fel. A gyerekekkel is nagyon jól kijövök igazán aranyosak. Végre boldog vagyok.

18. rész

Változásra van szükségem, de nem olyanra, mint az előző, hiszen igazából az visszavezetett a kiindulási ponthoz ugyanúgy kihasznált Cesc. Szükségem van egy saját kis világra ezért úgy döntöttem, hogy elköltözöm Kristintől. Nem azért hagyom ott, mert nem szeretek vele élni egyszerűen hagynom kell, hogy ő is élje a saját kis életet. A munkatársával kezd egyre komolyabbra fordulni a dolog, nem szeretném őket zavarni. Talpra kell állnom, hiszen én is felnőtt vagyok már és ideje egy teljesen önálló életet kezdenem. Kristin ugyan nem díjazta túlságosan az ötletemet főleg, amióta megtudta, hogy Jaimevel is szakítottunk, szerinte jobb lenne, ha maradnék, de érzem, hogy lépnem kell vagy különben meg fogok bolondulni. Felmondtam a munkahelyemen is, hiszen az a hely is csak rá emlékeztetet és nem akartam, még több fájdalmat okozni magamnak. A lányok rábeszéltek, hogy menjek el velük a következő meccsre, bár nem volt túl sok kedvem hozzá, de nem szeretettem volna megbántani őket, így ha nagy nehezen is, de rászántam magam erre az estére. Gerinek köszönhetően mi is a VIP szektorban kaptunk helyett, ahogy a többi focista hozzátartozó is. Mosolyogva és nevetgélve foglaltuk el a helyünket, habár az a jó kedv felőlem csak egy álca volt, próbáltam azt mutatni feléjük, hogy minden rendben van. Amíg el nem kezdődött a meccs, addig nem is éreztem a hiányát, hiányzott a hangulat hiányzott a játék igazából minden, ami ehhez kapcsolódik. Egészen addig észre sem vettem Daniellat, amíg a mellettünk helyet foglaló lány oldalba nem bökte Shakirát, hogy megérkezett a boszorkány.

- Megint külön vonul – jegyezte meg a barátnőm.

- Mit vársz tőle ő már csak ilyen magának való – válaszolt rá az idegen nő. – Elnézést még be sem mutatkoztam Antonella vagyok – nyújtotta felém a kezét.

- Carla – viszonoztam a kézfogást, majd Kristin is bemutatkozott neki.

- Úgy látom te se nagyon kedveled Danit- fordult felé nevetve Kristin,

- Nagyon nem főleg amióta megpróbált rámászni Leora, azóta meg főleg nem – ránézett a nőre és látszott rajta, hogy mennyire nem bírja.

- Ezen most miért nem lepődök meg? – horkant fel Shaki.

- Nem is tudom – mosolygott Antonella – egyébként nem értem Cesct, egész helyes pasi miért nem talál magának egy normális barátnőt. Amikor még Angliában élt volt neki egy barátnője, az teljesen normálisan nézett ki, nem értem, hogy vele miért lett vége a kapcsolatuknak.

- Talán azért, mert megcsalta? – ideje volt nekem is megszólalni.

- Azt nem tudom, annyira nem vagyok otthon ebben a témában csak láttam pár cikket régebben róla.

- Én tudom ugyan is én vagyok a volt barátnője – vallottam be leszegett fejjel, mire a két barátnőm csak helyeslően bólintott.

- Bocsánat ezt nem tudtam – kezdett mentegetőzni.

- Semmi gond és különben sem mondtál semmi olyat, amin meg kellene sértődnöm – mosolyogtam rá kedvesen.

Igazából annyira jól elbeszélgettünk, hogy nem is figyeltünk a meccs alakulására csak beszéltünk és beszéltünk és be kell vallanom jó volt, mert így egy kicsit megszabadultam a bajaimtól. Sőt Antonellaval olyan jóba lettünk, hogy telefonszámot is cseréltünk, nagyon kedves és aranyos lány.

- Na, végre mosolyogsz már! – karolta át a vállamat a katalán srác.

- Ezt köszönd a barátnődnek – néztem fel rá.

- Tudom, hogy egy istennő minden értelemben – vigyorgott rám.

- A piszkos részletekre nem vagyok kíváncsi – böktem oldalba.

Amíg a kocsi mellett búcsúzkodtunk elsétált mellettünk a Cesc Daniella páros, de úgy tettek, mintha nem is ismernének minket. Kicsit fájt, de nem csak miattam, hanem Gerard miatt, hiszen a legjobb barátja és jelen pillanatban átnéz rajta, amiért az én pártomat fogja.

Kristinnel indultunk el haza, vagyis én vezettem ő pedig az anyósülésen csacsogott.

- Örülök, hogy ha egy kis időre is, de visszatért a régi Carla.

- Én is örülök – mosolyodtam el.

Miután a barátnőmet haza fuvaroztam én is elindultam a saját kis otthonomba. Ugyan még nem volt teljesen berendezve, de már lakható volt. Az előző munkahelyemen felmondtam, így nem kellett az időhöz igazodnom és aludhattam addig, ameddig szerettem volna. Másnap az állas ajánlatok között böngésztem, de egyet sem találtam, ami megfelelő lett volna a számomra. Már kezdtem feladni, amikor megcsörrent a telefonom.

- Szia csajszi! - a vonal túlsó végén az én énekesnő barátnőm volt.

- Szia! Mi újság?

- Épp készülünk a turnéra és ezért is hívtalak, ugyan is szeretném, ha velem jönnél jót tenne neked egy kis környezetváltozás.

- Ezt nem fogadhatom el és nem is szeretnélek feltartani.

- Ugyan már nem tartanál fel, és ha azt mondanám, hogy lenne számodra egy kis munka is?

- Mégis milyen munka?

- A személyi asszisztensem babát vár és már nem tudja teljesen elvégezni a munkáját és kellene mellé egy segéd és mivel benned teljesen megbízok, tökéletes lennél.

- Nem is tudom – tetszett az ötlet és lehet, hogy tényleg szükségem lenne egy kis változásra, hogy teljesen át tudjam gondolni a dolgokat.

- Kérlek!

- De nem lesz ebből baj, hogy veled megyek?

- Ha szerinted baj lenne, akkor szóltam volna?

- Nem – mosolyodtam el.

- Pontosan. Akkor jössz?

- Igen.

Három napom volt, hogy összepakoljak és elintézzek mindent az indulásig. Már a repülőtéren voltunk és épp búcsúzkodtunk, amikor valaki utánam szólt, nem akartam hinni a szememnek Jaime volt az.

- Mit keresel te itt?

- Téged! – jelentette ki magabiztosan – szükségem van rád, hiányzol.

- Már késő! – kihúztam a kezem a kezei közül – mennem kell! – hátat fordítottam neki és elindultam és megpróbáltam minél hamarabb eltüntetni az arcomról azt a pár kósza könnycseppet.

17. rész

Hosszú ideig nem válaszolt csak meredt maga elé. Semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról egyszerűen olyan volt, mint egy idegen. Szörnyen éreztem magam és éreztem, hogy a sírás megint erőt szeretne venni rajtam, de most nem engedhettem, hogy ő győzzön.

- Mikor? – a hangja kimért volt.

- A napokban, amikor azt mondtam, hogy az éjszakát Shakiránál töltöttem. – joga van tudni róla, nem szeretnék még többet hazudni. .

- Értem – egy pillanatra se tekintett rám – most mit vársz? Mondjam azt, hogy semmi baj és meg van bocsájtva, sajnálom, de ez nem megy.  Ezek után nem megy. Nem tudom, hogy mi volt igaz és mi volt hazugság az elmúlt hónapokban. Tudod én tényleg úgy gondoltam, hogy segíthetek neked őt elfelejteni és boldoggá tehetlek, de úgy tűnik, én ehhez kevés vagyok. Csalódtam benned és nem tudom, hogy mit is érzek. Kérlek, most menj el.

- Annyira sajnálom, nem akartalak megbántani, hidd el nem gondolkoztam akkor csak az érzéseim vezéreltek és kikapcsolt az agyam.

- A sajnálom most ide kevés. Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom menj el! – a tenyerei közzé temette az arcát.

Összeszedtem a cuccaimat és elhagytam a lakást. Annyira sajnálom nem így akartam és a szívem majd meg szakad, hogy, így kell látnom, de tényleg abban a pillanatban nem ő járt a fejemben csak az, hogy visszakaptam a múltamat, amit annyira szerettem. Hazamentem, de nem mentem be a lakásba csak az autótól szabadultam meg. Sétálni indultam, így legalább nem kell senki szemébe se néznem. Talán a sors fura fintora, hogy mindig abban a kis parkban kötök ki, de már megint ott voltam. Sétálgattam a kijelölt úton és megpróbáltam minden gondolatot kiűzni a fejemből. Az eső lassan esni kezdett, de nem érdekelt, hogy nincs nálam esernyő csak lerogytam az egyik padra és hagytam, hogy az esőcseppek végig gördüljenek a bőrömön. Eszembe jutott egy idézet: Azért szeretek esőben sétálni, mert olyankor senki se látja, ha sírok. Ez most teljesen igaz volt rám, a könnyeim társultak a vízcseppekhez és együttesen folytak végig az arcomon. Amikor még kicsi voltam azt hittem, hogy ilyenek csak a filmekben történnek és azt hittem, hogy az én életem egy nyugalmas boldog és bármilyen szerelmi csalódástól mentes lesz, de nem jött be. Bárcsak újra az a kislány lehetnék, akinek az a legnagyobb problémája, hogy melyik babájával játsszon. De az időt nem lehet visszapörgetni, pedig nem egyszer megtettem volna. Lassan kezdem belátni, hogy bűn volt az az éjszaka. Cesc semmit sem változott csak szeretett volna egy éjszakára megkapni, hogy megmutassa még mindig hatással van rám.  Én naiv pedig szépen bedőltem neki és ezért hagytam, hogy az az ember, aki úgy szeret, ahogy vagyok csalódjon bennem. A hideg esőnek köszönhetően éreztem, hogy fázok, de akkor sem moccantam meg, nem volt erőm.

- Carla – hallottam meg egy hangot a távolból. Nem figyeltem fel rá, továbbra is a földet néztem. -  Mit keresel te itt ilyenkor? – amikor már közelebb ért csak akkor néztem rá.

- Én csak… - elcsuklott a hangom.

- Na gyere ezt megbeszéljük a kocsiban – megragadta a karom és magához ölelt, hogy védjen, bár nekem már mindegy volt.

- Köszönöm – feltekerte a fűtést az autóban.

- Semmiség, de mi történt?

- Romokban az életem és úgy érzem mindent elvesztettem – a fejemet az üvegnek támasztottam.

- Mi itt vagyunk neked!

- Köszönöm Gerard!  - jól eset, hogy ő legalább törődik velem.

- Nem kell, megköszönöd, inkább hozzánk viszlek, azt hiszem szükséged van most ránk.

Az út maradék részében nem beszélgettünk túl sokat, látta rajtam, hogy nem igazán szeretnék semmit sem mondani. Shaki nem számított vendég érkezésére ezért, amint meghallotta, hogy nyílik az ajtó a párjához sietett vidáman.

- Szia szívem és Carla! – a párját megcsókolta, majd engem is megölelt és puszival köszöntött.

- Nem szeretnék zavarni – szólaltam meg halkan.

- Ugyan, nem zavarsz, de gyere öltözz át csurom víz vagy. – a szobájuk felé vettük az irányt, majd amíg ő a szekrényben kutakodott én az ajtófélnek dőltem. – Tessék, öltözz át és utána gyere vacsorázni. Aztán megbeszélünk mindent – kedvesen mosolygott rám, majd megszorította a kezem.

- Köszönök mindent! – mosolyodtam el.

Átöltöztem és megtöröltem a hajamat, amiből csöpögött a víz, csak most vettem észre, hogy mennyire eláztam odakint nem érdekelt és nem is érzékeltem. Miután mindennel végeztem kisétáltam hozzájuk, ők már az asztalnál ültek és rám vártak, odasétáltam a nekem kijelölt helyre és leültem. Csendben fogyasztottuk el a vacsorát, ami nagyon finom volt. A vacsora után Gerard felajánlotta, hogy leszedi az asztalt, így mi a nappaliba vonultunk beszélni.

- Mesélj! Látom, hogy nincs minden rendben.

- Teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj. Mindent elveszítettem, ami fontos volt a számomra.   

- Ilyet ne mondj, itt vagyunk mi a barátaid, és ott van Jaime is – a neve hallatára csak még jobban elszomorodtam.

- Ő már nincs. – ráztam meg a fejem.

- Hogy-hogy? Mi történt?

- Hülyeséget csináltam és elmondtam neki, mert nem bírtam magamban tartani – magamhoz vettem az egyik díszpárnát és szorosan öleltem, mintha az segítene.

- Ceschez van köze, ha jól sejtem.

- Igen – sóhajtottam fel, közben Gerard is csatlakozott hozzánk – bár szerintem neked mesélte, hogy mi volt – a srácra néztem.

- Nekem csak annyit mondott, hogy találkoztatok és jól éreztétek magatokat, vagy nem így volt?

- Ohh szóval neki csak ennyit jelentet – újra sírni kezdtem – lefeküdtünk egymással – szinte már suttogtam, de mindketten jól hallották.

- Jaj édesem – Shaki közelebb húzott magához és megölelt. – annyira sajnálom – próbált nyugtatgatni.

- Én voltam a hülye, hogy bedőltem neki. Pedig ismernem kellene már.

- Akkor azért voltál ma délelőtt olyan feldúlt? – utalt Geri a délelőtti incidensre.

- Igen, akkor még azt hittem, hogy neki is többet jelentett ez az egész, majd közölte, hogy jó volt, de ő Danit szereti.

- Idióta – csattant fel Shakira.

- Ez nem újdonság – csatlakozott hozzá a párja.

- Figyelj ma este itt maradsz nem engedünk így el – parancsolt rám a szőke lány.

- De tényleg nem szeretnék zavarni.

- Nem zavarsz – szorította meg a kezem és ismételten megölelt. Sosem gondoltam volna, hogy találkozom vele azt meg a legvadabb álmaimban sem, hogy egy nap, majd a barátomnak mondhatom, mert igaz, hogy friss az ismertségünk, de már a barátomnak tekinthetem.

- Köszönöm mindkettőtöknek – megöleltem őket.

Berendezkedtem a vendégszobában és a telefonomat kezdtem el figyelni, senki se írt senkise keresett. Felnéztem a közösségi oldalakra is, de ott se hagyott senki se semmilyen nyomott sem. Csalódottan dobtam le magam mellé a kis készüléket.

- Bejöhetek? – egy mosolygós arc bukkant fel az ajtó mögül.

- Persze.

- Csak meg szerettem volna nézni, hogy jobban vagy-e már.

- Igen, köszönöm. Tudod most már elhiszem, amit az újságok írtak rólad, hogy törődsz az emberekkel.

- Néha igazat is írnak – elmosolyodott. – Jó éjszakát és fel a fejjel ne feled mi itt vagyunk neked és Kristin is!

Kisétált a szobából én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.