19. rész

A napok nagyon gyorsan teltek időm sem volt gondolkodni az otthoni dolgokon, élveztem, hogy szinte minden pillanatban volt valami dolgom. Hol telefonokat intéztem, esetleg egy-egy fellépés alkalmával a koncert helyszínét mértem fel és beszéltem át mindent újra a szervezővel. Fontosnak éreztem magam és ez jó érzéssel töltött el. Az első két napban szinte óránként kaptam üzeneteket Jaimetől, de egyre se válaszoltam, de ha válaszolni szerettem volna, akkor se lett volna rá időm. Shakirával egyre közelebb kerültünk egymáshoz és egyre jobban megismertem és minden este csodálattal néztem végig, ahogy a koncertje lezajlik és irigyeltem, hogy mindig van ideje a rajongóira. Az utolsó fellépés után fáradtan estünk be a hotel szobába.

- És vége - szólaltam meg miközben lerúgtam magamról a magassarkúmat.

- Igen – mosolyodott el a barátnőm egyáltalán nem látszott rajta, hogy pár órával korábban még a színpadon volt.

- Áruld el hogy csinálod! – lehuppantam a kanapéra és hátra hajtottam a fejem.

- Az idő és a rutin a titka, hidd el az első pár koncert után igazából élni nem volt erőm, de hozzászoktam és egyszerűen az emberek feltöltenek energiával. Lassan te is hozzá fogsz szokni, szeretném, ha vele1m dolgoznál.

- De nem szeretném elvenni Eliza munkáját.

- Nem fogod elvenni, hiszen ő most jó pár évig úgysem tudná ellátni a feladatát és nem szeretnék új embert felvenni, nem szeretnék megint valaki máshoz hozzászokni.

- Na jó, talán elvállalom – egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.

- Szuper! – a nyakamba ugrott. – Ezt meg kell ünnepelni, szóval megyünk bulizni!

- De… - nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefonja.

- Ezt most fel kell vennem – elindult az erkély felé.

Be kell vallanom örültem a felkérésnek, tetszett ez a munka és fontos személynek éreztem magam, tudom ennél jóval nehezebb lesz, ha már Eliza nem áll mögöttem, de talán egyedül is megbirkózok vele. A tekintettem az erkélyre tévedt, szinte biztos voltam benne, hogy Gerivel beszél, mert boldogság ült ki az arcára, még így telefonon keresztül is látszódik rajtuk, hogy szeretik egymást. Talán egyszer engem is fog valaki így szeretni. Kb. negyedóra múlva tért vissza hozzám.

- Az idióta exed, még mindig nem beszél vele, sőt szinte senkivel sem – közölte velem, majd leült mellém.

- Sajnálom, ez az én hibám.

- Ugye most csak viccelsz? Miért lenne a te hibád?  Mióta összejött azzal a nővel teljesen megváltozott, és ha neki fontosabb egy nő a barátságnál, akkor csak sajnálni tudom. De most ne róla beszéljünk, megyünk bulizni – a mondat végére újra mosolygott.

- De nincs egy bulis ruhám sem – csóváltam meg a fejem.

- Nekem van!

- Azok nekem úgysem jók.

- Dehogynem.

Fél óra válogatás után egy rövid barna ruhára esett a választásom, talán egy kicsit kihívónak is mondható, de most úgy is idegen országban vagyunk és senki sem ismer minket, legalábbis engem.

Egy közeli kis klubba mentünk, de a biztonsági őr, már rögtön a VIP terembe kísért minket ez teljesen más volt, mindenhol bőrfotelek és minőségi italok voltak. Az emberek egy része csak ült és társalgott volt, aki a táncparketten tánchoz hasonló dolgot művelt, és volt olyan is, aki a bárpultnál állt és csak nézett ki a fejéből. Az első utam nekem is odavezetett miután kikértem magamnak a vodkámat én is csak néztem az embereket.

- Nem fog ez megártani egy ilyen törékeny nőnek? – a mellettem álló férfi szólalt meg mindeddig figyelembe se vettem.

- Nem hiszem – mosolyodtam el.

- Egyébként David vagyok – felém nyújtotta a kezét.

- Carla – viszonoztam a kézfogást.

- Egyedül vagy?

- Nem a barátnőmmel jöttem, de nekem most nincs túl sok kedvem bulizni, csak nem akartam megbántani.

- Értem. Szomorúnak tűnsz – állapította meg és az időközben elfogyó italainkat pótolta, de most egy koktélt kaptam.

- Mostanában nem túl sok boldogság volt az életemben – egyáltalán nem zavart, hogy egy idegennek beszélek erről, azt a hatást keltette, hogy bízhatok benne.

- Ez nem túl jó. Megkérdezhetem, hogy mi történt? Persze, ha nem akarod elmondani egy idegennek teljesen megértem.

- A volt barátom nagyon sokáig kísértet nehezen tudtam megválni tőle, majd jött egy srác, aki úgy tűnt, hogy elfelejteti velem, boldog voltam mellette, de egy nap megjelent a volt barátom és én újra bedőltem neki és lefeküdtem vele. Jelenleg mindkettőjüket elvesztettem és úgy érzem önmagamat is.

- Szereted még valamelyik srácot?

- Úgy érzem igen, de nem merek lépni félek az újabb csalódástól.

- Pedig az lenne a legjobb néz szembe a dolgokkal, hidd el nem jó magadba fojtani az érzéseket, én már csak tudom.

- Talán azt kellene, már csak pár nap és megyek haza. Addigra esetleg összeszedem magam.

- Én szurkolok nektek, és itt van a telefonszámom bármikor felhívhatsz, ha szükséged van egy tanácsra. Nyugi nem akarlak felszedni, feleségem van.

- Nagyon köszönöm.

Szinte az egész estét David társaságában töltöttem kicsit kirángatott a hétköznapokból és jó volt egyet bulizni. A hajnali órákban hagytuk el a szórakozóhelyet Shaki az egész utat végig csacsogta én pedig csak hallgattam az enyhén ittas barátnőmet.  A szállodában különváltunk, én még nem voltam fáradt ezért a kezembe vettem a gépemet és egy e-mailt kezdtem el írni.

Szia!

Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy nem válaszoltam a hívásaidra, sem az üzeneteidre és most már nem is csodálkoznék rajta, ha te is ugyanezt tennéd. Jaime, nagyon sajnálom a dolgokat hülye voltam, hogy akkor bedőltem Cescnek és, hogy kockáztattam a kettőnk kapcsolatát, nem lett volna szabad. Te mentettél meg az örökös szenvedéstől, melletted újra boldog voltam és most ismét szomorú vagyok. Kicsit sok időbe telt, míg ráeszméltem, hogy nekem igenis rád van szükségem. Hiányzol!

Jó lenne újra látni, és talán meg tudnánk ezt beszélni.

Carla