20. rész

Már lassan egy hete, hogy hazaérkeztünk és még mindig nem hallottam semmit sem Jaimeről, az e-mailemre sem válaszolt, a városban sem láttam egyszer sem. Kristint is megkérdeztem, hogy bent hogyan viselkedik és az elmondása szerint olyan, mint régen volt, nem tűnik szomorúnak semmi. Lehet, hogy neki már sikerült lezárnia azt, ami kettőnk közt volt. Talán nekem is azt kellene, de amióta megírtam neki azt a levelet egyre jobban erősödik bennem az az érzés, hogy szeretem. Próbáltam elterelni a figyelmemet és csak a munkával foglalkozni. Megnéztem az összes helyszínt beszéltem a szervezőkkel és szinte minden nap fáradtan dőltem be az ágyba.

A mai napra semmit sem terveztem csak pihenni szerettem volna egy kicsit, épp a konyhában pakolásztam, amikor megcsörrent a telefonom. Anya neve villogott a kijelzőn.

- Szia anya! – vidáman szóltam bele a telefonba, talán 2 hete beszéltünk utoljára.

- Szia, kicsim! Van egy jó hírem számodra, holnap meglátogatunk!

- Hogy-hogy? Már, mint örülök meg minden – eléggé meglepődtem, mert mióta eljöttem otthonról csak nagyon ritkán jönnek el hozzám

- Nuria meghívott minket vacsorára, olyan rég ült már össze a két család és neked is jönnöd kell – a kezemben lévő poharat majdnem elejtettem, egy közös vacsora a Fabregas családdal?

- Ez remek – próbáltam pár értelmes szót kinyögni, de nem nagyon ment.

- Nem voltál valami meggyőző. Tudom, hogy Cesc és te már nem vagytok együtt, de hidd el jó lesz, pont úgy, mint régen.

- Úgy, mint régen – anyám szavait ismételtem, semmi sem lesz úgy, mint régen, hisz akkor még egy párt alkottunk és a jövőnket terveztük, most már azzal a ribanccal tervezi a jövőjét.

- Mit szólnál hozzá, hogy ha először hozzád mennénk?

- Nagyon örülnék neki! Most le kell tennem, még van egy kis dolgom. Akkor majd jöttek, szia – meg sem vártam, amíg ő is elköszön egyszerűen kinyomtam és azonnal elkezdtem sms-t írni sürgősen szükségem van pár barátra. Kb. fél óra múlva már mindenki a nappalimba ült és engem figyeltek, ahogy fel-alá járkálok.

- Csajok segítsetek – valaki megköszörülte a torkát – és Geri – néztem a srácra, aki büszkén mosolygott csak legyintettem egyet és folytattam – ma beszéltem anyával holnap a Fabregas családdal fogok vacsorázni.

- Micsoda? – először Gerard tért magához – Amúgy mázlista vagy, mert Nuria istenien főz – erre a mondatra a barátnője oldalba bökte – jó, jó  inkább csendbe maradok.

- Azt hittem nem békültettek ki Cesccel – rázta meg a fejét zavartan Kristin.

- Nem is csak tudod anyáék mindig is jóba voltak és nem telt úgy el egy év, hogy legalább egyszer ne ültünk volna össze egy vacsorára és most engem is meghívtak, de nem akarok menni.

- Akkor nem értem mi a baj? – Gerard a konyhámból jött vissza egy adag csokival a kezében.

- Nem szeretném megbántani őket.

- El fogsz menni – jelentette ki Shakira. – Nem hátrálhatsz meg és meg kell mutatnod, annak az idiótának, hogy igenis egy erős nő vagy és nem okoz neked akadályt, ha vele kell lenned egy légtérben. Daniella meg biztosan megőrül majd a féltékenységtől – mosolyodott el.

- Pontosan – vette át a szót Kristin – ráadásul keresünk neked valami irtó szexi ruhát, amiben a kis ribi majd eltörpül melletted. – a két lány összecsapta a tenyerét és mindketten nevetni kezdtek.

- Nők – sóhajtott fel Geri, aki eddig békésen falatozgatta a csokimat.

- Férfiak – törtem egy kockát és mosolyogva figyeltem, ahogy a két barátnőm szervezkedni kezdett.

- Te, hogy bírod? – ő a fotelben ült én pedig a karfára ültem.

- Meg vagyok, bevallom nem a legjobb érzés, ha a legjobb barátod szinte levegőnek néz, de már lassan hozzá szokok – vonta meg a vállát és próbált mosolyogni.

- Sajnálom – összeborzoltam a haját.

- Majd csak megjön az esze.

Este már kész tervvel álltak elém a lányok, a hajamtól a cipőmig mindent megterveztek, sőt mindent előkészítettek így holnap már csak fel kell vennem őket.

Alig aludtam valamit az éjjel folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mi lesz majd a vacsorán. Nem akartam találkozni velük és végig nézni, ahogy bájolognak mindenkinek, nem akartam látni azt a nőt és Cesct se. Reggel még az ébresztőre sem volt szükség magamtól keltem fel és rögtön egy jó nagy adag kávéért indultam, amíg az főt a fürdőszobába mentem és belenéztem a tükörbe, már akkor megállapítottam, hogy este nem is kevés sminkre lesz szükségem, hogy igazi nőt varázsoljak magamból. Reggeli után egy kicsit elpakoltam, majd délkörül elindultam anyuék elé a repülőtérre. A lehető legboldogabb arcomat próbáltam mutatni feléjük, nem szeretném, hogy tudjanak az elmúlt hónapok eseményeiről, nem akarom, hogy csalódjanak bennem és azt sem, hogy Cescben, tudom, hogy nekik mindig ő lesz a tökéletes férfi számomra. Nem volt időm főzni ezért beugrottunk az egyik étterembe, hogy megebédeljünk.

- Szomorúnak tűnsz – állapította meg apa, amíg anya a mosdóban volt.

- Kicsit az is vagyok – a tányéromat figyeltem.

- Valami baj történt? – megfogta a kezem.

- Nem, csak néha vannak rossz napjaim, de ne aggódj! – mosolyt erőltettem magamra és ezt meg is kellett tartanom, mert visszaért anya.

Ebéd után hozzám mentünk és lassan mindenki elkezdte a készülődést. Megmostam a hajam, majd egy kicsit begöndörítettem, felvettem azt a csodaszép ruhát, amit Shakitól kaptam megcsináltam a sminkem és felvettem az egyik kényelmes magassarkúmat. Belenéztem a tükörbe és tetszett a látvány. Kisétáltam a nappaliba, ahol már vártak rám a szüleim. 

- Mehetünk! – magamhoz vettem a kistáskám.

- Gyönyörű vagy! – szólalt meg anya – bár nem kellett volna ennyire kiöltöznöd, nem divatbemutatóra megyünk – igen ilyen az anyám, dicsér, de utána rögtön vissza is szívja.

- Köszi – fintorogtam és elindultam az ajtó felé, hiszen megérkezett a taxi.

Egész úton idegeskedtem a gyomrom borsó nagyságúra zsugorodott össze, ha a vacsorára gondoltam hányingerem lett. Egyre közelebb értünk, ismerős környék, ismerős utca és végül ismerős ház. A szüleim mentek előre én pedig utánuk sétáltam, minden lépés olyan volt, mintha egyre fogyna a levegőm, az ajtónál már az ájulás határán álam. Núria nyitott ajtót, mindenkit körbepuszilt és csak úgy léphettünk beljebb. A szerelmespárt kerestem, de nem volt időm nagyon nézelődni, hiszen a kisebbik Fabregas a nyakamba ugrott.

- Itt van az én sógornőm! – amikor elengedett ugyanúgy vigyorgott.

- Te is hiányoztál! – egy pillanatra megfeledkeztem a többiekről. Mindig is nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, vele szakítottam meg a legkésőbb a kapcsolatot, de hiányzott.

- A nyomodba sem ér Daniella – a nevét nyávogva mondta erre belőlem is kitört a nevetés.

A nappaliban már ott voltak ők is, Cesc pár másodpercig rajtam felejtette a tekintetét, majd megrázta a fejét és visszatért a barátnőjéhez. A vacsoránál Carlota mellé ültem és így pont szemben ültem Daniellaval. Ha tekintettel ölni lehetne én már holtan estem volna össze.

- És most te hol is dolgozol kedves sógornőm? – vigyorgott Carlotta.

- Én nem.. – de nem tudta befejezni Dani, mert a kisebbik Fabregas közbe szólt.

- Nem hozzád szóltam, hanem Carlahoz.

- Shakiranak segítek, én intézem a koncerteket, amolyan személyi asszisztens vagyok. – vontam meg a vállam.

- De jó! Legalább te csinálsz is valamit.

Érezhető volt a feszültség a két lány között ezért inkább én csak bólogattam nem szerettem volna, vitát szítani. A vacsora után, ami megjegyzem isteni volt a nappaliba mentünk és finom borok mellett kezdtünk el beszélgetni. Carlota megbökte az oldalam és kiinvitált a teraszra. Leültünk egy-egy kerti székre és beszélgetni kezdtünk.

- Sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de nem volt könnyű.

- Megértem, a bátyám egy idióta. Nem értem, hogy lehet együtt egy ilyen nővel, amikor először megláttam a közös képüket a neten esküszöm azt hittem, hogy valamit szívott. Nem lehet ennyire vak. Csak a pénzére hajt és akárhányszor ezt mondom neki én vagyok a naiv és féltékeny. Rengeteget veszekedtünk azóta, hiányzik a bátyám – szomorodott el.

- Sajnálom, tényleg nagyon sokat változott én nem ezt a Cesct ismertem meg.

- Nekem mondod?

Hirtelen egy kiskutya alakja rajzolódott ki a sötétségben, nem akartam hinni a szemeimnek, Mimi volt az. Ő még a mi kiskutyánk volt Angliában, nem hittem volna, hogy még meg van.

- Mimi, drágám – legszívesebben körbe puszilgattam volna. Carloa bement, hogy hozzon még egy kis bort én addig a kiskutyámat simogattam. Felült a mellettem lévő székre én pedig egyszerűen csak be szerettem volna pótolni az elmúlt éveket olyan aranyos volt még mindig.

- Zavarok? – Cesc hangja majd alakja rajzolódott ki előttem.

- Nem – továbbra is a kutyát figyeltem.

- Hiányoztál neki, hetekig várt haza, szinte már beteg volt, hogy nem jöttél. Egyébként sajnálom.

- Mit?

- Hogy elhoztam Danit, ha tudtam volna, hogy jössz.

- Ugyan ne hülyéskedj ő a barátnőd, én meg egy senki.

- Ilyet ne mondj, nekem igen is sokat jelentesz!

- Jaj Cesc hagyjuk ezt – horkantam fel – régen talán jelentettem neked valamit, de ma már biztosan nem.

- Ez nem igaz, mindig is sokat jelentettél és sosem szerettelek volna megbántani!

- Ehhez képest elég sokszor sikerült, de tudod sok-sok év alatt igazából most csalódtam benned úgy igazán. Amikor megcsaltál egyszerűen betudtam annak, hogy pasi vagy, de ahogy most a legjobb barátoddal bánsz az undorító. Mindig melletted volt bármi bajod is volt ő mindig meghallgatott és most egyszerűen csak átnézel rajta. Én a helyedben elgondolkodnék azon, hogy mi az igazán fontos az életben – felálltam és indulni készültem, de elkapta a csuklóm.

- Igazad van mindenben, de nem tudod, min megyek most keresztül. Meg kell értened engem is.

- Nem megy, túl sokáig próbáltam és rájöttem, hogy ez lehetetlen.

- Csak pár percet kérek, de ne itt beszéljük meg.

A hátsó bejárat felé terelt és egyenesen a szobájához. Beléptünk és minden olyan volt, mint mikor még együtt voltunk. A polcokon a közös képeink.

- Jó rég nem járhattál itt – jegyeztem meg.

- Nincs olyan nap, amikor ne jönnék el ide.

- Miért jöttünk ide? – leültem az ágyra ő pedig mellém ült és kezei közzé vette az egyik kezemet.

- Tudom egyszer már mondtam ezt neked, hogy megváltoztam, de akkor még túl gyenge voltam most már úgy érzem képes lennék lépni. Már rég nem olyan Danival, mint volt most is lelépett mert nem érezte jól magát, de tudom, hogy ez csak egy újabb ürügy. Lenne még egy utolsó esélyem?

- A szavaknak már nem hiszek, ide tettek kellenek kezdhetnéd azzal, hogy rendbe hozod azt, amit elcsesztél. Ne velem hozd rendbe a dolgokat, hanem a barátaiddal. – felálltam és ki akartam sétálni, de nem nyílt az ajtó. – Nagyon vicces vagy, nyisd ki!

- Nyitva van – hitetlenkedve rázta meg a fejét, majd odajött és ő is megrángatta, de neki se nyílt.

- Van mit megbeszélnetek úgy gondolom, szóval egy kis időre bent maradtok – Carlota volt a túl oldalon – Sziasztok.