21. rész

Idegesen járkáltam fel-alá, ki kell innen jutnom minél hamarabb. A tekintetét végig magamon éreztem és csak egy pillanatra tekintettem rá, de láttam, hogy mosolyog.

- Mi olyan vicces? – nem hagytam abba a járkálást.

- Semmi. Csak eszembe jutott, hogy régen is mindig ezt csináltad, ha ideges voltál – vonta meg a vállát vigyorogva.

Abba hagytam a járkálást és leültem mellé.

- Jelenleg utálom a húgodat.

- Én nem – felnevetett, majd mikor látta, hogy én egyáltalán nem tartom viccesnek abbahagyta- nyugi, ki fog minket engedni – a vállamra tette a kezét, de én leráztam.

- Remélem minél hamarabb – jegyeztem meg halkan.

- Miért vagy ennyire ellenséges? – csattant fel és most már ő kezdett el járkálni a szobában.

- Mit vársz tőlem?  Azt szeretnéd, hogy a legjobb barátod legyek és felejtsek el mindent, ami régen volt? Ezt te sem gondolhatod komolyan – kicsit megemeltem a hangom, de nem érdekelt se ő se az, hogy meghallhatnak.

- És te tőlem? Már sosem leszek az a srác, akit te szerettél. Az a részem, akkor meghalt, amikor ott hagytál – ő is hangosabban beszélt a kelleténél.

- Szóval én vagyok a hibás, amiért szakítottunk? Tudtommal nem én csaltalak meg és nem én hemperegtem egy idegen emberrel az ágyunkban – sok mindent vártam tőle, de ezt az egyet nem.

- Nem, azt én tettem – ismerte be – de ha nem hagysz csak úgy ott – tette még hozzá, de már nem kiabált, az íróasztalnak dőlt, de nem nézet rám.

- Mégis mit kellett volna tennem? Meg nem történtnek nyilvánítani? Hm? – odasétáltam hozzá, de még ekkor se emelte rám a tekintetét.

- Nem, de akkor adhattál volna még egy esélyt – suttogta maga elé.

- Azzal mire mentünk volna? Akkor már egy jó ideje láttam rajtad, hogy nem vagy boldog – én is az íróasztalnak dőltem.

- De az nem miattad volt. Változásra vágytam és úgy éreztem valamit tennem kell, így elkövettem ezt a baromságot. Már akkor megbántam, amikor belementem, de bíztam benne, hogy te erről nem fogsz tudomást szerezni és minden olyan lehet, mint előtte volt.

- Hazugságra szeretted volna építeni a házasságunkat?  Az mennyivel lett volna jobb, ha pár hónappal vagy esetleg évekkel később derül ki? Jobb lett volna egy válás? Ez így volt megírva, nekünk ennyi volt. Te megkaptad a változást én pedig talán majd most kapom meg azt, amit nekem írtak meg.

- Nagyon erős nő lett belőled, ma már nem látom azt a törékeny lányt, aki voltál, akit meg kellett védeni – egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Az évek átformáltak. Lehet, hogy erősnek tűnök, de legbelül még mindig az a lány vagyok – vallottam be neki és önmagamnak is egyszerre. Ezt még sohasem mondtam ki pedig már régóta nyomta a szívemet.

- Amit az előbb mondtam azt komolyan gondoltam. Szeretném, ha adnál nekem még egy utolsó esélyt, sokat gondolkoztam mostanában és arra jutottam, hogy mégis te vagy nekem az igazi. Amikor szakítottunk rengeteg nő megfordult az ágyamban, de egyik sem tudott téged helyettesíteni és mindbe téged kerestelek. Végül megjelent Dani vele úgy gondoltam, hogy elfelejthetlek és minden jól is alakult boldog voltam, és tudtam, hogy ő nem várt tőlem semmi féle kötöttséget, hiszen nem rég vált el. Utána megtudtam, hogy itt laksz te is és minden megváltozott egyre többet veszekedtünk, és rájöttem, hogy megcsal, nem akartam elhagyni egyelőre még nem. Azért is tettem meg veled pár hónapja, hogy visszavágjak, de mikor rájöttem, hogy megint csak kihasználtalak és, hogy mit is okoztam neked egy idiótának éreztem magam. Ezért is szakítottam meg mindenkivel a kapcsolatot, nem akartam még több embert kihasználni ez volt az én büntetésem.

- Rég voltál velem ennyire őszinte – állapítottam meg és az ablak felé fordultam.

- Tudom. Szeretném, ha igent mondanál – mögém állt és óvatosan a derekamra helyezte a kezét.

- Nem tudok igen mondani, egyelőre még nem. Most szeretnék egy kicsit a karrieremre koncentrálni és jobb lenne, ha a többiekkel hoznád rendbe a kapcsolatodat – nem fordultam meg és a kezét sem toltam el, vágytam egy kis szeretetre.

- Annyira sajnálom – suttogta.

- Elhiszem – elléptem tőle és leültem az ágyra. – lehet igaza volt húgodnak szükségünk volt erre, hogy őszintén beszélni tudjunk.

- Azt hiszem igen – mosolygott rám.

- Azért remélem, hamarosan szabadon enged, mert már nagyon szeretnék megszabadulni ettől a cucctól – mutattam végig magamon.

- Most is megszabadulhatsz tőle – leült mellém és végig simított a karomon.

- Kérlek, ezt ne!

- Rendben, de komolyan gondoltam. Biztosan van itt pár ruha, ami jó rád, a fürdőben át tudsz öltözni.

- Oh a fürdő, hogy ez eddig miért nem jutott az eszünkbe! – a fejemhez kaptam, ugyanis Cesc szobájából nyílik a földszinten lévő fürdőszoba. Azonnal oda szaladtam, de sajnos a kijárat zárva volt – a francba – visszamentem a szobába.

- Szerintem innen már csak holnap fogunk kijutni – jegyezte meg Cesc.

- Nekem is van egy olyan érzésem – újra az ágyra rogytam le és lerúgtam a magassarkúmat, már nagyon fájt a lábam, felszisszentem, amikor hozzáértem a talpamhoz.

- Fáj? – aggódva kérdezte.

- Csak egy kicsit, a cipő átka – legyintettem.

- Add ide – óvatosan masszírozni kezdte a talpam, ami nagyon jól esett.

- Köszönöm – hálásan tekintettem rá.

- Szívesen – alig érezhetően végig simított a lábamon közben az arcomat figyelte, már kezdtem elpirulni, amikor elkapta a tekintetét – mindjárt keresek neked valami ruhát.

Egy pólót és egy rövidnadrágot nyomott a kezembe, majd birtokba vettem a fürdőszobát. Zuhanyzás közben annyi régi emlék jött elő, rengeteg időt töltöttem ebben a házban, ebben a födőszobában, semmi sem változott azóta minden olyan, mint volt csak mi változtunk meg. Miután végeztem Cesc is elindult lezuhanyozni. Amíg ő a fürdőszobában volt elterültem az ágyon és a tekintettem az éjjeliszekrényre siklott, ahol egy kép volt rólunk. Az a kép még a kapcsolatunk elején készült, de nagyon is boldogok voltunk. Egy ideig csak azt bámultam és a múlton merengtem, csak akkor tértem vissza, amikor meghallottam, hogy becsukódott az ajtó.

- Nem volt szívem kidobni azt a képet – azonnal magyarázkodni kezdett, de leintettem.

- Jól tetted, hogy nem váltál meg tőle – ülőhelyzetbe tornáztam magam.

Odalépett az ágyhoz és elkezdett a földre pakolni.

- Mit csinálsz?

- Megágyazok magamnak a földön, nem szeretném, hogy azt hidd, hogy nyomulok – vonta meg a vállát.

- Ne hülyéskedj már, felnőttek vagyunk, neked meg holnap edzésed lesz, ha jól tudom és nem kellene, hogy megfájduljon a hátad.

- Rendben – felpakolt és mind a ketten lefeküdtünk, egy ideig csak forgolódtam egyszerűen nem tudtam elaludni, de ugyanígy viselkedett Cesc is. Óvatosan a derekamra tette a kezét, megfogtam és közelebb húztam magamhoz és hagytam, hogy a karjaiba zárjon.