7. rész

A következő hétvégére szerveztük a vacsorát. Geri nagyon rápörgött erre az egészre. Egész héten sms-ekkel, twitter bejegyzésekkel bombázott. Jaime először nem igazán lelkesedett az ötletért, de viszont szerinte is meg kellene beszélnünk a kettőnk történetét. Szombat délután idegesen rohangáltam fel-alá Jaime lakásában.

- Nem tudom mit vegyek fel! – az ágyon feküdt és engem figyelt.

- Tőlem pólóba és farmerbe is jöhetsz, nekem akkor is te vagy a legszebb.

- Köszönöm, de azért az egy vacsorához nem túl jó ötlet. Te mit veszel fel? – leültem az ágyra ő pedig azonnal odahúzott magához.

- Fekete nadrág és egy világos sárga inget, vagy az nem jó? – az arcomat simogatta.

- De, szuper – vigyorogtam rá és felugrottam, aminek az lett a következménye, hogy kicsit összefejeltünk. – aúú – simogattam a homlokomat. – meg van mit veszek fel.

- És ehhez az kellett, hogy lefejelj? – nevetett fel.

- Nem – hozzá dobtam az egyik díszpárnát. – mindjárt jövök.

A fürdőszobába mentem és elővettem azt a ruhát, amit Kristin adott kölcsön. Egy gyönyörű szép sárga rövid ruha volt. Ezt a ruhát először kizártam, mert úgy voltam vele, hogy túl kihívó, de miután a párom sárga inget választott úgy döntöttem, hogy akkor öltözzünk össze, ezzel is jelezve, hogy igenis boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatban élünk. Körülbelül 40 perc alatt elkészültem mindennel, a sminket nem vittem túlzásba sose szerettem magamra kenni több kiló festéket, a hajamat pedig egy picit begöndörítettem. 

- Jó leszek így? – a szobába sétáltam.

- Túlságosan is, nem akarunk itthon maradni? – húzott magához közel.

- Hízelgő ajánlat, de megígértük, hogy megyünk,  utána a tied vagyok – bújtam hozzá.

- Remélem is – csókolt meg.

Mi érkeztünk meg utoljára az étterembe és sűrű bocsánatkérések közepette foglaltuk el a helyünket. Cesc pár pillanatig rajtam felejtette a tekintetét, ami egy kicsit jól esett

- Szia – mosolygott rám Gerard barátnője – örülök, hogy megismerhetlek.

- Én is – furcsa volt, hogy szembe velem egy világhírű énekesnő ül.

-  Daniella vagyok – mutatkozott be a volt barátom új párja.

- Carla,  ő pedig itt a barátom Jaime – mutattam a mellettem ülő férfira.

A kötelező bemutatkozási kör után mindenki az étlapot kezdte el bújni. Vacsora közben nem túl sokat beszéltünk, Geri bedobott néhány poént, amin szinte mindenki nevetett, de egyenlőre nem találtuk meg a közös hangot.

- Dani, a gyerekek hol vannak? – kérdezett rá kedvesen Shakira.

- Otthon, nagyok már tudnak magukra vigyázni. Én nem hozom őket magammal úgy, mint egyesek – itt rám pillantott

- Senkinél sincs gyerek – rázta meg a fejét értetlenkedve Cesc.

- Nem kicsire értettem, hanem Carla barátjára ő olyan kisgyerek még – mosolygott rám gúnyosan. Legszívesebben az előttem lévő fagyi kelyhet a fejére öntöttem volna, de sajnálnám a szegény jégkrémet, nem érdemli meg, hogy ezt tegyem vele,

- Már elnézést, de én egyáltalán nem vagyok gyerek, talán te vagy egy kicsit idős hozzánk – szólt közbe a barátom és egy pillanatra megfagyott a levegő.

- Elnézést – felálltam.

A mosdóba mentem, mert fel kellett egy kicsit frissítenem magam és le is kellett nyugodnom, Kezd a nő az agyamra menni. Miután leellenőriztem a sminkem csak álltam a tükörrel szemben és próbáltam meggyőzni magam, hogy igenis van miért visszamennem. Lehunytam a szemeimet és magamba elszámoltam 10-ig, majd kinyitottam őket és azt hittem, hogy rosszul látok, ott állt előttem Daniella.

- Gondoltam, hogy itt leszel – mosolygott rám gúnyosan.

- Milyen okos vagy – fintorogtam.

- Na, idefigyelj kis lány! Elárulok neked valamit. Még ti javában együtt voltatok, amikor mi már találkozgattunk és az én vállamon sírta ki magát. Egy igazi nőre van szüksége és nem egy kislányra – szegezte rám az ujját és megijedtem tőle, olyan volt, mint egy gonosz boszorkány valamelyik régi meséből.

- Nőre? – nevettem fel – már ne haragudj, de nem hiszem, hogy egy anyára lenne szüksége – ott hagytam és visszamentem a többiekhez.

- Dani ? – kérdezett rá Cesc.

- Mindjárt jön, ne aggódj – vetettem oda gúnyosan.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnék az egyik közeli klubba – szólalt meg az este szervezője – persze, ha benne vagytok.

- Tőlem mehetünk – szólalt meg Jaime.

- Hova megyünk? – érkezett meg a drága barátnőm és szinte rámászott Cescre.

- Egy kicsit bulizni.

- Szuper – vigyorgott.

Gyalog mentünk az említett helyre, mivel nem volt túl messze. Cesc és Daniella elől sétáltak, míg mi kicsit lemaradva utánunk.

- Annyira nem bírom ezt a nőt – szólalt meg Shaki.

- Miért van, aki bírja? – néztem rá nevetve.

- Csak az a hülye spanyol – mutatott Cescre. – látom te se bírod.

- Nem, de nem azért, mert Cesccel van, hiszen a mi kapcsolatunknak már vége van, csak szerintem jobbat érdemelne. – vontam meg a vállam.

- Az biztos. – kicsit előrébb mentünk, hagytuk a két srácot beszélgetni.

- Jól megértik egymást – utalt a két férfi egyedre. – nem akarlak megbántani, de ugye ő tényleg sokkal fiatalabb, mint te?

- Igen, még csak 19, de szeretek vele lenni. Fiatal, de sokkalta érettebb, mint néhány korombeli fiú.

- Ezt teljesen megértem. Mennyi támadást kaptunk mi is – rázta meg a fejét- de ez csak erősebbé tette a kapcsolatunkat.

A klub, ahová érkeztünk egy nagyon hangulatos hely volt. Szerencsére nem volt annyira tele így nem kellett nyomorogni. A fiatalok nem igazán foglalkoztak azzal, hogy kik is érkeztek ide, vagy ha igen, akkor is hagytak minket. Az egyik üres boxra azonnal lecsaptunk és mindenki rendelt valami inni valót. Mivel mindenki taxival érkezett már az étteremhez is, így szabad volt az alkoholfogyasztás is. Daniella folyamatosan Cesc combját simogatta. Shakival többször is összenéztünk és csak megráztuk a fejünket, hogy ez a nő nem normális.

- Majd én hozom a következő kört – álltam fel.

- Segítek – azonnal talpra pattant Cesc.

A pult előtt kígyózó sor állt így volt időnk egy kicsit beszélgetni.

- Sajnálom – súgta oda.

- Mit?

- Mindent, ennek nem így kellett volna alakulnia – a derekamra helyezte a kezét és kicsit közelebb húzott magához, de csak azért, mert egy ittas állapotú fiatal nekem jött volna, ha nem húz arrébb. Amint elment mellettünk a srác elengedett.

- A múlton már nem lehet változtatni.

- Tudom – sóhajtott fel.

Az italokat megkapva visszasiettünk a többiekhez. Az alkohol hatására mindenki sokkalta oldottabb volt.

- Táncolunk? – fogta meg a kezem Cesc.

- Persze – egyeztem bele.

A táncparkettre sétáltunk és pont ekkor szólalt meg egy lassú szám. (http://www.youtube.com/watch?v=qid4GeqEKDs&feature=BFa&list=FL6oVlpVG27c-qTUWnqiVxoA )

Egy pillanatig félve néztünk egymásra, majd Cesc közelebb húzott magához és a derekamra helyezve a kezeit kezdett el velem ringatózni. Olyan jó illata volt, még mindig ugyanazt a parfümöt használja, amit évekkel ezelőtt.

- Gyönyörű vagy ma – súgta a fülembe, amitől egy kicsit elpirultam.

- Köszönöm.

- Régen utáltál táncolni – néztem a szemibe.

- Tudom, de  én is megváltoztam. De, ahogy látom te is. Boldog vagy?

- Most már igen, és te?

- Azt hiszem igen – suttogta.

Oldalra fordítottam a fejem és azt hittem, hogy rosszul látok.  A kedves kis barátnőm Jaime nyakába kapaszkodva ringatózott. Annyira kellete magát, hogy az már röhejes volt. A lassú szám után egy igazi pörgős zene csendült fel. (http://www.youtube.com/watch?v=WKCNHZ4Tac8&feature=BFa&list=FL6oVlpVG27c-qTUWnqiVxoA)  Cesc még mindig nem engedte el a derekamat.

- Ezt nem hiszem el -  nevettem fel, de közben dühös is voltam. Daniella a barátomnak háttal rázta magát és mondhatni eléggé erotikusra vette a figurát. Elkapta a tekintetemet és kihívóan mosolygott rám. – Versenyezni akarsz? – Elkezdtem egyre jobban mozogni és addig csináltam mindezt, amíg Cesc kezei a fenekemre csúsztak, nem vette el a kezét helyette csak vigyorgott. Közelebb húztam magamhoz és elkezdtem simogatni a mellkasát, mire ő az egyik combomon simított végig úgy, hogy a ruhámat is felhúzta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kívántam az érintését. Egyre jobban belemelegedtünk a táncba és egy idő után már nem érdekelt, hogy mit csinál itt mellettünk az a nő és barátom egyszerűen csak élvezni akartam minden percet. Amikor elhallgatott a zene magunkhoz tértünk és azonnal távolabb léptünk a másiktól és kicsit szégyenkezve, de visszatértünk a többiekhez.

- Ez egy kicsit forróra sikeredet – röhögött Gerard, amire Shaki combjára ütött.

- Kicsim, mikor megyünk? – bújd oda a kedveséhez Daniella.

- Mehetünk, ha szeretnél – válaszolt egykedvűen.

- Ideje lassan nekünk is menni – nézett az órájára az énekesnő.

- Jó este volt. Esetleg megismételhetnénk – vetette fel az ötletet Jaime, amin nagyon meglepődtem.

- Én benne vagyok – vigyorgott Geri.

Elbúcsúztunk és mindenki elindult haza. Mi még a taxit vártuk és közben beszélgettünk.

- Nem haragszom – húzott magához.

- Tessék?

- Nem haragszom azért a táncért, tudom, hogy csak vissza szerettél volna vágni annak ribancnak, bocsi, de mást nem tudok rá mondani. Undorítóan viselkedett.

- Nem jelentett semmit sem – mondtam ki hangosan és próbáltam elhinni, amit mondok. – Drágám, nagy baj lenne, ha én most sétálnék egyet?– néztem fel rá.

- Ne kísérjelek el? – simogatta meg az arcom.

- Most ne, vigyázok magamra. – megcsókoltam és elsétáltam.

Nem volt konkrét célom csak mentem amerre a lábam vitt. Szükségem volt egy kis magányra. Felkavart ez az este és megrémisztett az, hogy még mindig érzek iránta valamit. Hiába próbáltam elnyomni az érzéseket azok mindig is ott voltak. Lehet, hogy sohasem fogok mást szeretni? Leültem az első padra, amit megláttam és csak néztem magam elé. Egy pillanatra felnéztem, hogy hol vagyok, egy parkban voltam. Tőlem nem olyan messze egy szerelmespár volt.

- Sejtettem, hogy itt leszel – hallottam meg Cesc hangját, majd egy árnyék rajzolódott ki előttem.

- Honnan? – néztem fel rá.

- Régen mindig ide jártunk.

- Én nem szándékosan jöttem ide.

- Sejtettem – leült mellém – egy barom voltam, vagyok – bukott ki belőle – elengedtelek, megcsaltalak, kihasználtalak nem csodálom, hogy ezek után nem tudsz nekem megbocsátani.

- Cesc, kérlek ne. A múlton hiába rágódunk, azon már nem lehet változtatni, ami megtörtént az megtörtént. Azt nem mondhatom, hogy nem esett rosszul, amit velem tettél, de ez van elfogadtam, hogy neked más kell és nem én – felálltam és távozni akartam, amikor megfogta a kezem és magához húzott.

- Hiányoztál, nagyon is –suttogta és közben egyre közelebb került hozzám, míg végül megcsókolt.

6. rész

Augusztus 17.-e van az El Classico napja. Egész Spanyolország lázban ég és várja az esti összecsapást. Már én is nagyon várom, az utóbbi napokban mindenki a meccsről beszélt és teljesen bepörögtem. Kristin és én is 2 órával hamarabb jöttünk haza, arra hivatkozva, hogy ma este jelenésünk van.

- Mit veszel fel? – jött be a szobámba a barátnőm mosolyogva.

- Még nem tudom – ráztam meg a fejem – vagyis – a szekrényemben kezdtem kutatni és előhúztam egy 3-as számú mezt. – Kicsit régi, de ez jó lesz – magamra rángattam.

- Remek, akkor most már nekem kell keresni valamit – intett a kezével, hogy kövessem .

- Melyiket vegyem fel? – mutatott az ágyára, amin a fél Barcelona és a fél Real Madrid játékosainak a nevével ellátott mezek voltak.

- Ezek honnan vannak? – értetlenül néztem rá, mert akárhányszor voltunk vásárolni sosem tértünk be focis boltba.

- Tudod az előző barátom nagy foci rajongó volt és minden mezből volt neki minimum 2 és elkértem tőle, de nem kérte vissza, így most van mi közül választanom – mosolygott, mint mindig.

- Az remek, de lassan ideje lenne döntened, mert fél óra múlva jön Jaime és indulunk.

- Nehéz dönteni, és amit felszeretnék venni olyan nincs is – sóhajtott fel bánatosan.

- Ki találom Casillasos mez kellene.

- Igen, tisztában vagyok vele, hogy ő nem a Barca játékosa, de akkor is isteni pasi – áradozott, mint egy tini lány.

- Barátnője van – jegyeztem meg. Ezt is csak onnan tudtam, hogy maga Kristin mesélt róla.

- Sajnos, na jó akkor legyen ez – mutatott rá David Villa mezére.

Hála barátnőm döntésképtelenségének épphogy kész lettünk mire megérkezett a barátom.

- Csinosak vagytok – húzott közelebb magához és kaptam egy szenvedélyes csókot.

- Ha befejeztétek, akkor akár mehetünk is – Kristin már az ajtóban állt és türelmetlenül dobolt a lábaival.

- Jó, jó már megyünk is – magamhoz vettem a táskám és már indultunk is.

Ahogy közelítettünk a stadionhoz úgy lassult a közlekedés is, mire a parkolóhoz értünk már alig gurult az autó. Apropó parkoló, alig találtunk helyett, végül megelőzve egy idősebb párt elfoglaltuk az egyetlenegy szabad parkolót.

- Megjöttünk – ujjongott Kristin.

- Meg – ráztam meg nevetve a fejem, de most már én is kezdtem érezni azt az izgatottságot, amit a barátnőm már napok óta érez.

A bejutás nem volt valami könnyű, rengeteg ember volt és a sor csigalassúságban haladt előre.

- Csak egyszer jussunk be – súgtam Jaime fülébe – nem bírom ezt a sok embert – mivel mögöttem állt neki dőltem.

- Rosszul vagy? – simogatta meg az arcom.

- Kicsit.

Amikor beértünk és egy kicsit több levegőhöz jutottunk kezdtem jobban érezni magam.

- Szerintem vegyünk vizet vagy valamit – karolt belém Kristin.

- Rendben – bólogattam.

A büfé résznél is rengetegen álltak, ráadásul előttünk egy olyan nő állt, akiről így első ránézésre nem az jött le, hogy foci rajongó lenne. Inkább nézett ki egy dívának, mint igazi rajongónak. Ahogy figyeltem oldalról az arcát olyan ismerős volt, de úgy voltam vele biztosan a kávézóban fordult meg egy párszor. Annyi emberrel találkoztam már, hogy szinte minden arc ismerős. Miután megkaptuk a vizünket beszélgetve indultunk vissza és nem igazán figyeltem magam elé és belementem valakibe, aminek következtében az üvegemben lévő víz egy része az idegen ruháján kötött ki.

- Elnézést! – alig mertem ránézni a nőre.

- Mit képzel maga, ez egy méreg drága ruha – kiabált velem.

- Nem figyeltem, de ez csak víz – felemeltem az üveget.

- Akkor is, nem értem hogy engedhetnek be ide ilyen embereket – dühöngött, majd elviharzott.

- Tudod ki volt ez a nő?

- Fogalmam sincs.

- Cesc barátnője – röhögött Kristin.

- Komolyan? Akkor ezt jól elcsesztem – vontam meg a vállam – bár nem sajnálom, hogy így járt – vigyorogtam.

- Végre itt vagytok – ölelt meg Jaime.

- Sokan voltak – leültem mellé és vártuk a kezdést.  Lassan felsorakozott a pályára az összes játékos és a bírok is. A csapat himnuszok után elkezdődött a játék. A Real már az első pár percben a gránátvörösök kapuja felé menetelt, de szerencsére nem szereztek gólt. A 15 perctől kezdve indult be a meccs, Messi parádés passzának köszönhetően Iniesta megszerezte az első gólt. A stadion egy emberként kiáltott fel. Csupán a 20. percig kellett várni az újabb gólig, de ez sajnos a Real Madrid részéről jött, így hamar kiegyenlítődött a játszma. Félidő előtt még Messi betalált a kapuba, így az eddig is extázisban lévő közönség még nagyobb őrjöngésbe kezdett.

- Ez eddig nagyon tetszik – ujjongtam én is.

- Ugye mondtam, hogy jó lesz?

A második félidő sokkalta keményebb volt. A srácok a másik testi épségét teljesen figyelmen kívül hagyták, sorra osztották a sárga lapokat. A 82. percben felküldték a pályára a Cesct és az én szívem hatalmasat dobbant. Újra elő jött az az érzés, amit anno éreztem, amikor még együtt voltunk. Büszke is voltam rá, de ugyanakkor féltettem is . Viszont az örömöm nem tartott túl sokáig, mert a Real Madrid egyenlített. Rövid volt a madridi öröm, hiszen Messi megszerezte a következő és egyben az utolsó gólt a meccsen. A fehérek teljesen elvesztették a fejüket és Marcelo egy jól irányzott mozdulattal Cescbe rohant és a labda helyett a lábát találta el. Ijedten ugrottam fel és a szám elé kaptam a kezem. A fiúk, mint a kiskakasok gyűltek köré és elszabadult a pokol. Mindenki lökdösött mindenkit, sőt még Murinho a fehérek edzője is felállt és neki támadt a Barca egyik társ edzőjének.

- Te jó ég – továbbra és talpon voltam, de ekkor már nem csak én, hanem szinte az egész stadion.

Nagy nehezen a bírónak sikerült szét választani őket és még arra az 1 percre visszaküldte a csapatokat a pályára. Igazából ez már egyáltalán nem változtatott a végeredményen, hiszen a Barcelona a Szuper Kupa győztes. Ahogy lefújta a bíró a tömeg őrjöngeni kezdett és egyszerre énekelte mindenki a Barca himnuszát. A srácok egymás nyakába ugráltak és mindenkit körbe puszilgattak. Cesc is odament hozzájuk és velük ünnepelt. Ettől kicsit megnyugodtam, hogy nincs semmi komoly baja.

- Mennünk kellene – nézett az órájára a párom.

- Menjünk – egyeztünk bele, bár igazából egyikőnk se szeretett volna még hazatérni.

Már a kocsinál voltunk, amikor észrevettem, hogy nincs meg a táskám.

- Visszamegyek – és futni kezdtem.

Szerencsém volt, mert a kis táskám ott volt a széken. Nagyon megkönnyebbültem, mert abban volt minden számomra fontos dolog. Nyugodtan sétáltam vissza, amikor is eltévesztettem egy folyosót és egy olyan helyen kötöttem ki, ahol talán nem is tartózkodhattam volna. Óvatosan lépkedtem a folyosón és próbáltam kijutni, deja vu érzésem volt. Ez már egyszer megtörtént, de most nem szeretném, hogy megint ugyanaz legyen a vége. Ismerős hangokat hallottam ezért meggyorsítottam a lépteimet és utol is értem a fiúkat.

- Gerard! – kiabáltam el magam, mire igazából mind a 4 fiú felém fordult.

- Carla, mit keresel itt? – lépett közelebb hozzám. Egyedül csak Cesc maradt itt vele, de ő is inkább a falnak támaszkodott.

- Bent hagytam a táskám és utána kicsit eltévedtem – mosolyogtam rá. – Egyébként gratulálok – adtam neki két puszit és megöleltem, közben pedig Cesct figyeltem épp a telefonjával babrált.

- Ügyes vagy és köszönöm. Nem kellene beszélned vele, itt a remek alkalom – súgta a fülembe.

- Nem is tudom – lehajtott fejjel motyogtam alig hallhatóan.

- Cesc, gyere ide – intett a barátjának, aki ugyan kicsit kelletlenül, de ide jött mellénk.

- Szia – köszönt bátortalanul.

- Szia – próbáltam egy kis mosolyt erőltetni az arcomra.  – Gratulálok neked is!

- Köszönöm – egy apró mosoly megjelent az ő arcán is.

A telefonom rezegni kezdet így egy elnézés után kicsit távolabb mentem. Jaime írt sms-t, hogy ők akkor mennek, hogyha én Gerivel megyek haza. Először nem tudtam, hogy ezt honnan veszi, majd miután megkérdeztem megkaptam a választ, Kristin mondta neki. Fogalmam sincs, hogy a barátnőm honnan jött rá, hogy vele futottam össze.

- Szuper – kicsit dühösen tettem bele a telefonom a táskámba.

- Mi a baj? – kérdezte Geri.

- Itt hagytak, egyedül kell haza mennem, majd fogok egy taxit.

- Hazaviszlek téged is – bólintott.

- Miért kit viszel még?

- Őt – bökött a haverjára. Kicsit bepánikoltam, egy kocsiban Cesccel?

Szótlanul sétáltunk az autóig. Cesc beakart ülni előre, de a haverja oda tette a táskáját és így kénytelen volt hátra ülni mellém.

- Ne legyetek már ennyire szótlanok, régebben be sem állt a szátok – nézett ránk a visszapillantó tükörből.

- Tetszik a pólóm? – nyögtem ki kínomban.

- Ohh nagyon –kacsintott  rám.

- Haver, muszáj állandóan a telefonodat bújni? Te szerettél volna beszélni Carlaval, most itt a lehetőség- erre az említett fél azt se tudta, hogy hova nézzen.

- Izé, hogy vagy? – nézett rám kicsit félve.

- Köszönöm jól – beletúrtam a hajamba – és te?

- Ez még meg van? – a csuklómra tette a kezét és megérintette a karkötőmet.  Egy egyszerű karkötő volt, semmi extra nem volt rajta.

- Igen – mosolyodtam el.

- Emlékszem, ezt a 20. születésnapodra vettem –végig húzta az ujját a láncon és ezáltal az én kezemen is. Nagyon meglepett, hogy erre emlékszik még.

Pár egészen szokásos kérdést feltettünk egymásnak, majd beállt közöttünk az a bizonyos kínos csönd.

- Mit szólnátok egy közös vacsihoz? – érdeklődött a sofőrünk.

- Nekem mindegy- vontam vállat.

- Nekem is – tett ugyan így a volt párom.

- Akkor ezt megbeszéltük, majd az időpontot kitaláljuk.

Hazáig vittek, majd miután mindkettőjüktől elbúcsúztam elindultam, de nem a ház irányába, hanem sétálni egy kicsit.

5. rész

Még csak augusztus 15.-e van, de már az egész várost sőt az egész országot lázban tartja a 17.-én megtartandó El Classico. Az utcákat plakátok borítják a televíziók erről beszélnek, sőt még a rádióadások nagy részében is fontos szerepet tölt be a közelgő meccs. Mivel ez lesz az első meccs két év óta, amire én is kilátogatok ezért kicsit izgatott voltam. Kristin teljesen bepörgött és már napok óta erről beszél nekem, hogy milyen szuper lesz. Várom is a meccset meg nem is, hiszen ott lesz Cesc is. Több, mint két éve láttam őt élőben játszani, de akkor még neki szurkoltam és csak őt figyeltem a pályán. Most az egész csapatot fogom figyelni úgy lesz a legjobb. Munka után alig vártam, hogy hazaérjek, mert már nagyon fáradt voltam, illetve el kellett készülnöm az esti randimra is. Fel-alá rohangáltam a  lakásban közben pedig telefonom beszéltem Gerarddal.

- Akkor jössz holnap után? – nem is tudom hanyadjára kérdezte már meg.

- Igen, megyünk Krstinnel – a szekrényemből dobáltam ki a ruhákat az ágyra – szerinted mit vegyek fel?

- Attól függ hova mentek, de szerintem, ha nem veszel fel semmit sem úgy fogsz neki a legjobban tetszeni – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Azt gondoltam, amúgy étterembe megyünk – két rövid ruhát kitettem az ágyra, de nem tudtam dönteni – fekete vagy vörös?

- Vörös az szexi. Nem tudom, hogy kérdeztem-e már, de kinek fogsz szurkolni a meccsen?

- Egyértelműen a világ legjobb csapatának a Real Madridnak – nevettem fel.

- Köszönöm, én is szeretlek – duzzogott.

- Tudod jól, hogy úgy is nektek – mosolyogtam, közben magamra rángattam a ruhámat. – figyelj én most leteszem, mert így tényleg nem fogok elkészülni.

- Rendben, érezd magad jól és óvatosan.

- Köszönöm – bontani készültem a vonalat, amikor meghallottam egy olyan hangot, amit nem szerettem volna.

- Jó volt hallani a hangodat – Cesc volt az.

A telefonomat az ágyra dobtam én pedig mellé zuhantam. Végig ott volt mellette? Mindent hallott? Tudtam, hogy Geri nem fogja feladni ezt az egészet, de ez akkor is szemétség volt. Viszont nem értem rá sokáig dühöngni, hiszen egyre kevesebb időm volt elkészülni.

- Ma este sem alszol itthon – állapította meg a barátnőm.

- Miért nem?

- Csak nézz magadra, szuperül nézel ki, ha ezt Jaime meglátja nem enged el – közben tovább kanalazta a müzlijét.

- Pedig ez egy ezer éves ruha – vontam vállat és utoljára végig simítottam a hajamon és ellenőriztem a sminkem.

Magamhoz vettem a táskámat és addigra meg is érkezett Jaime.

- Nagyon szép vagy – mosolygott rám, majd közel húzott magához és megcsókolt.

- Köszönöm, te sem panaszkodhatsz – fekete farmert és egy kockás inget viselt.

- Mehetünk?

- Persze – mindketten intettünk a barátnőmnek és már indultunk is.

Egy hangulatos étteremben kötöttünk ki. A kiszolgálás jó volt, az ételek fantasztikusak voltak. A vacsora utána sétálni indultunk.

- Jössz velünk a meccsre? – kézen fogva sétáltunk.

- Ha szeretnéd, akkor mehetek – megcirógatta az arcom.

- Nagyon szeretném – vallottam be csendesen.

- Akkor megyek – szembefordult velem és megcsókolt.

- Köszönöm - szorosan hozzábújtam.

- Van kedved feljönni hozzám?

- Igen.

A nappaliban ültünk és folyamatosan csókokat váltottunk. Az ölébe húzott és úgy folytattuk tovább. Lecsúsztatta a ruhám pántját és végig csókolta a helyét, addig én a ingétől próbáltam megszabadítani. Amikor már nem fedte a felsőtestét ruha végig simítottam rajta. A nadrágja övét próbáltam kioldani, de eltolta a kezem.

- Ne siess – súgta a fülembe és közben a combomat simogatta.

- Akarlak – sóhajtottam fel.

- Én is, nagyon is – a melleimet kényeztette.

Felállt velem és a hálószobáig meg sem álltunk. Elfektetett az ágyon és lehúzta rólam a ruhámat én pedig végre megszabadítottam a nadrágjától. Ugyan ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Az egész testemet apró puszikkal kényeztetve, amikor elért a női test legérzékenyebb pontjához ott elidőzött egy kicsit. Felnyögtem, amikor megéreztem magamban az ujjait. Felhúztam magamhoz egy csókra és közben megszabadítottam a boxerétől és a férfiasságát kezdtem el simogatni. Az ajkaimról a nyakamra, majd a vállamra vándorolt az azokat csókolgatta közben egy váratlan pillanatban belém hatolt. Nagyon lassan mozgott már –már őrjítően lassan, majd hirtelen tempót váltott én pedig hangot adtam a tetszésemnek. Hosszú és érzéki szeretkezés volt.

Másnap a karjaiban ébredtem, óvatosan megfordultam és figyeltem, ahogy alszik. Olyan aranyos volt és olyan gyermeki és ezzel nem is tévedtem sokat, hiszen még mindig gyerek. 19 éves én pedig 24, de nem tehetek róla vonzódom hozzá. Évek óta most érzem először azt, hogy szükségem van egy férfira. Megsimogattam az arcát, amire mocorogni kezdett.

- Jó reggelt kicsim – pislogott rám még kissé fáradtan.

- Neked is  - ismét megsimogattam az arcát.

- Most nem mentél el, így megtudom ezt tenni – felém kerekedett és szenvedélyen megcsókolt.

- Ha tudtam volna, hogy ez vár rám, nem mentem volna el – nevettem fel.

- Most már tudod – kisimított egy kósza hajtincset az arcomból – Mit szólnál, hogy ha ma nem mennénk be dolgozni, csak mi ketten –suttogta az ajkaim közzé.

- Lehet róla szó, veszek ki szabadságot.

- Én pedig beteget jelentek – mosolygott rám.

- Rendben- pusziltam meg.

- Kérhetek egy pólót – pislogtam rá kislányosan.

- Persze, de úgy is jó leszel, ha nem veszel fel  semmit sem– megpuszilta a vállamat.

- Valahogy gondoltam – a szemeimet forgattam.

Miután megkaptam a ruhadarabot a fürdőszobába mentem, hogy túl essek a szokásos reggeli teendőkön. Kicsit összeszedtem magam és a konyhába sétáltam, hogy készítsek magunknak egy-egy adag kávét. Közben Jaime a nappaliban adta elő a telefonban a haldoklót. Én már fulladoztam a nevetéstől, de visszafogtam magam nem akartam lebuktatni, mert akkor lőttek a mai napnak. Vidáman tette le a készüléket és mögém sétált, átölelt.

- Mi volt olyan vicces? – a vállamra hajtotta a fejét.

- Ez a haldoklós jeleneted – most már nem fogtam vissza magam.

- Szóval kinevetsz – szembefordított magával és felültetett a konyhapultra.

- Igen ki – kinyújtottam rá a nyelvem.

- Ezért kapsz – vigyorgott rám és szenvedélyesen megcsókolt.

A reggelünk is csodálatosan indult és az egész nap az volt.

4. rész

A telefonom rezgésére ébredtem fel, magamhoz vettem a készüléket és szomorúan vettem tudomásul, hogy ez bizony az ébresztőm. Óvatosan kimásztam Jaime öleléséből és miután írtam neki egy rövid üzenetet elhagytam a házát. Fogtam egy taxit és 20 perc múlva már otthon voltam. Lassan nyitottam be a közös otthonunkba nem szerettem volna felébreszteni Kristint. Az első utam a konyhába vezetett, hogy készítsek mindkettőnknek egy-egy bögre gőzölgő kávét.

- Jó reggelt! – barátnőm már a konyhában ült.

- Neked is! – letettem a táskámat a konyhapultra.

- Merre töltötted az estét?

- Jaimenél aludtam – vallottam be.

- És mi volt? – rögtön felébredt.

- Mesélek, csak először elmegyek zuhanyozni.

- Rendben – sóhajtott fel bánatosan.

A szobámba siettem és összeszedtem minden dolgot, amire szükségem volt, majd a fürdőszobába mentem. Félóra múlva már a barátnőm társaságában ültem a konyhában.

- Most már mesélhetsz! – elém tolta kávémat.

- Mit szeretnél tudni? – belekortyoltam a forró italba.

- Mindent! Milyen volt, mit csináltatok? – csak úgy záporoztak a kérdések.

- Csak csókolóztunk – vontam meg a vállam.  

- Szuper, de úgy látom ez téged nem dobott fel annyira.

- Jó volt csak talán nem a megfelelő időben történt.

- Ebből most nem túl sokat értek.

- Sétáltunk, megláttam Cesct és megcsókoltam Jaimet, utána elmondtam neki mindent – röviden összefoglaltam az este történt dolgokat.

- Huh, akkor eseménydús estéd volt Mit szólt hozzá, hogy ismered Cesct? – a csészéjét beletette a mosogatóba és utána a táskájáért sietett.

- Meglepte és talán kicsit csalódott is volt, amiért csak figyelem elterelésre használtam. De utána mindent megbeszéltünk és úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt magunknak.

- Ez nagyon jó, de ne haragudj rohanok, mert elkések – odaszaladt hozzám, adott két puszit, majd rohant is tovább.

Nekem még volt egy kis időm, így elmosogattam és rendet tettem a konyhába mire végeztem nekem is indulnom kellett. Ma délelőttös vagyok, ami azt jelenti, hogy reggel 8-tól délután 2-ig dolgozok. Szeretek itt dolgozni, nem egy túl felkapott hely, de mégis megéri üzemeltetni. Mire beértem már bent voltak a lányok és az asztalokat takarították.

- Jó reggelt! – köszöntem, amint beléptem az ajtón.

- Jó reggelt! – hangzott kórusban a válasz.

Átöltöztem és én is beállt dolgozni. A reggelünk most nem volt annyira húzós kevesebb vendég volt, bár mi ezt bevallom annyira nem bántuk.

- Carla, az ötös asztalhoz kimennél? – épp a pultnál pakolgattam, amikor meghallottam a főnököm hangját.

- Persze – mosolyogva magamhoz vettem a kis füzetecskét, amibe majd felírom a rendeléseket. 4 fiatal srác ült az asztalnál, ketten háttal ültek nekem mégis olyan ismerős volt az egyik.

- Jó napot! Mit hozhatok? – hangzott el a jól betanult kérdés.

- 2 narancslevet, 1 kávét és 1 cappuccino-t kérünk – ránéztem a srácra és hirtelen megfagytam, de ő is hasonlóan reagált. – Carla? Te mit keresel itt? - hitetlenkedve nézett rám.

- Itt dolgozom, mindjárt hozom az italokat- elsiettem és kicsit mérgesen csaptam le a papírt a pultra.

Kb. 15 perc múlva már készen voltak az italok és ugyan nem sok kedvvel, de ki vittem őket.

- Carla – kapta el a karom Gerard – beszélhetnénk?

- Most dolgozom – próbáltam közömbös maradni.

- Esetleg utána?

- Talán – egyeztem bele. Vissza szerettem volna menni, amikor a kezembe csúsztatót egy szalvétát, amin a telefonszáma volt. A zsebembe helyeztem a kis papírt, majd végre elhagytam az asztalt.

Egész műszak alatt szétszórt voltam, sehol sem találtam a helyem. Haza szerettem volna menni minél hamarabb. Amint az óra  13:50 percet mutatott szinte futottam hátra a cuccaimért és alig múlt két óra, amikor elhagytam a kávézót. Mielőtt hazamentem volna elmentem bevásárolni mivel most én voltam a soros. 4 hatalmas szatyor társaságában értem haza, mindent bepakoltam a helyére magamhoz vettem a laptopomat és a nappaliban leültem egy kicsit internetezni. Felnéztem mindkét fontos közösségi oldalra, de mivel a facebookon semmi érdekeset sem találtam, így onnan hamar ki is léptem és inkább a twitteren nézelődtem. Már közel 10 perce böngésztem az oldalt, amikor is feltűnt, hogy két új követővel több van, mint ezelőtt pár nappal. Arra számítottam, hogy két munkatársam lesz az, mert már napok óta beszélték, hogy készítenek maguknak egy profilt, de meglepődve tapasztaltam, hogy az egyik Cesc a másik pedig Gerard. Kicsit hezitáltam, de végül rákattintottam a volt barátom nevére és végig néztem a képeit. Volt közöttük jó pár, ami mosolyt csalt az arcomra és felidézett egy-két emléket is, illetve sok-sok hülyeséget, amit együtt csináltunk. Ezek után jöttek az olyan képek, amin az új barátnőjével van, első ránézésre nem tűnt valami szimpatikusnak a nő, de nincs jogom ítélkezni felette, mert nem ismerem és ha Cesc boldog vele nekem mindegy kivel van. Ezután megnéztem a másik férfi képeit is és közben elővettem a zsebemből a szalvétát, amin a telefonszáma volt. Nem tudom mit tegyek, hiányzik a társasága, mert régebben is rengeteget beszélgettünk, de félek, hogy mindent elfog mondani a legjobb barátjának. Ahhoz nem volt kellő bátorságom, hogy felhívjam ezért írtam neki egy SMS-t.

Szia! Most ráérek beszélhetünk, Carla 

Alig tettem le a telefonom már rezgett is.

Rendben, most én is ráérek. Érted menjek?

Bepötyögtem a választ és leírtam a pontos címem, majd készülődni kezdtem. Nem öltöztem ki. Felvettem egy farmert és egy világos felsőt a hajamat pedig leengedtem, a táskámba beledobáltam néhány fontos dolgot és már kész is voltam. A tükör előtt álltam, amikor megszólalt a csengő. Azonnal az ajtóhoz siettem.

- Szia – mosolyogtam rá.

- Szia – üdvözölt ő is – csinos vagy – kacsintott rám.

- Köszönöm – egy kicsit elpirultam.

- Mehetünk?

- Persze – bezártam az ajtót és már indultunk is.

Nem szóltunk egymáshoz az úton mindketten némán ültünk, én az elsuhanó tájat figyeltem ő pedig az útra koncentrált. Egy közeli parknál álltunk meg.

- Itt tudunk beszélgetni – szólalt meg, amikor már elhagytuk a járművet.

- Rendben – bólogattam. Olyan furcsán éreztem magam a közelében, régen sosem éreztem ezt. Mindig megtudtam előtte nyílni rengeteg titkot árultam el neki most meg egyszerűen olyan, mintha egy idegennel sétálnék. Leültünk az egyik padra és az arcát kezdtem el fürkészni, rajta is láttam, hogy ugyan úgy feszélyezve érzi magát, mint én.

- Mi történt veled?- törte meg a csendet.

- Összetörték a szívem és megváltoztam – vallottam be csendben – menekültem és ide jutottam.

- Miért menekültél?

- Nem akartam találkozni vele, teljesen összetörtem, ha tudnád, hogy milyen hosszú ideig nem tudtam szabadulni attól a tudattól, hogy vége – nevettem fel kínomban.

- De hát te mindig olyan erős voltál – nézett maga elé – azt hittem, hogy csak Cesct viselte meg a szakítás – rázta meg a fejét hitetlenkedve.

- Most komolyan azt hiszed, hogy beveszem, hogy őt megviselte? Amikor mentem hozzá a cuccaimért már egy idegen lány volt nála, tényleg nagyon búsult.

- Jó eleinte követett el hülyeségeket, de nagyon szeretett azzal remélem tisztában vagy és hónapokig szenvedett miattad.

- Mégis ő szakított velem – suttogtam.

- Említette, hogy tegnap találkoztatok és azt, hogy épp egy srácban voltál elmélyülve – számom kérő volt a hangja.

- A barátommal voltam – vontam meg a vállam.

- Nem fiatal ő egy kicsit hozzád? – tette fel mosolyogva a kérdést.

- Szerintem te csak maradj csendben.

- Rendben nem szóltam  - megadóan felemelte mindkét kezét. – Nem gondolod, hogy beszélnetek kellene?

- Mégis miről?

- Kettőtökről, hátha újra lehetne kezdeni – nagyon óvatosan ejtette ki a szavakat.

- Olyan már rég nincs, hogy kettőnk és nem is lesz – nehéz volt kimondani ezt a mondatot, de nem hitegethettem magam, hogy együtt leszünk.

- Pedig szerintem lenne értelme.

- Megváltoztunk mindketten, már felnőttünk és mást szerettünk, ennyi. Ha erről szeretnél beszélni, akkor inkább hanyagoljuk ezt az egészet.

- Ne haragudj! Én szeretném veled tartani a kapcsolatot, jó csapatot alkottunk – mosolyodott el és közelebb húzott magához, hogy megtudjon ölelni. – Hiányoztál – súgta a fülembe.

- Te is!

Ezek után hanyagoltuk a múltat és csak a jelenről beszélgettünk és rengeteget hülyéskedtünk, sőt Gerard még egy közös képre is rávett, amit pár perc elteltével már közzé is tett a twitteren.

3. rész

Csendesen sétáltunk egymás mellett, jót tett ez a kis friss levegő segített megemészteni a dolgokat, viszont, ahogy a mellettem sétáló fiúra tekintettem rájöttem, hogy milyen önző is vagyok. Elhívtam sétálni erre meg sem szólalok csak nézek magam elé.

- Ne haragudj! – törtem meg a csendet.

- Miért kellene haragudnom? – rám emelte a tekintetét és közben édesen mosolygott.

- Megkértelek, hogy gyere velem erre meg sem szólalok. Nem akarok bunkó lenne, főleg veled nem!

- Ugyan semmi baj! Láttam rajtad, hogy valami nincs rendben és szükséged van egy kis nyugalomra – óvatosan megfogta a kezemet.

- Hogy lehetsz 19 éves létedre ennyire érett? – nevettem fel.

- Nem tudom – vonta meg a vállát.

- Bár igazából azt sem értem, hogy hogyan kerültél ilyen fiatalon egy ilyen neves céghez.

- Szerencsém volt. Mindig is imádtam nyelveket tanulni és mindig valami nehezet választottam és az egyik nyáron belebotlottam a főnökbe miközben egy japán csoportot navigáltam. Megemlítette, hogy lenne egy ilyen lehetőség és hülye lettem volna nemet mondani – mosolygott – persze most már, hogy tovább lépjek szükségem van arra, hogy egyetemre járjak, de szerencsére Martin támogatja az ötletet, így nem lesz nehéz beosztani az időmet.

- És a szüleid mit szólnak mindehhez?

- Anya támogatja, apa nem – kicsit szomorúvá vált a hangja – de már hozzászoktam.

- Bocsánat, nem akartalak ezzel felzaklatni – azonnal mentegetőzni kezdtem.

- Nem tudhattad, amúgy is már megszoktam – egy pillanatra megálltunk és megsimogatta az arcomat. – Nagyon szép vagy.

- Köszönöm – egy kicsit elpirultam és ez az aprócska bók  a lelkemet simogatta, már nagyon rég nem mondtak nekem ilyet.

Kicsit vidámabb témákkal folytattuk a társalgást és nem is egyszer sikerült neki mosolyt csalnia az arcomra. Az egyik szórakozóhely előtt sétáltunk el épp, amikor megpillantottam őt. A tekintettünk találkozott és ő is megfagyott egy pillanatra. Tett pár lépést az irányomba, mire rajtam úrrá lett a pánik és meggondolatlanul cselekedtem. Jaime felé fordultam és megcsókoltam, valószínűleg meglepődött a tettemen, hiszen csak másodpercekkel később reagált. Szorosan magához ölelt és átvette az irányítást. Nagyon jól esett a közelsége, a csókja, hosszú ideje nem éreztem már magam igazi nőnek. Apró puszikkal váltunk el.

- Megelőztél – megsimogatta az arcom.

- Sajnálom – mosolyogtam rá félszegen.

- Én nem – megfogta a kezem és a közeli padhoz vezetett. – Bár van egy olyan érzésem, hogy ennek köze van  ahhoz a sráchoz, akit láttál.

- Sajnálom – a mai estén már számtalan alkalomkor mondtam ezt az egyetlen egy szót.

- Elmondod, hogy miért? – végig simított az arcomon.

- Muszáj elrontani ezt a szép estét? – könyörögve néztem rá.

- Semmit sem muszáj, csak tudni szeretném.

- Nem valami vidám történet – sóhajtottam.

- Itt leszek veled és meghallgatlak – a kezemet simogatta.

- Nem lehetne, hogy valahol máshol mondjam el? – még jó pár ember sétált az utcán és nem szerettem volna, hogyha valaki is meghall ebből a beszélgetésből bármit is.

- Hozzám vagy hozzád menjünk?

- Lehetne, hogy hozzád? Ismered Kristint.

- Persze.

Kézen fogva sétáltunk tovább, de egy szót sem szóltunk egymáshoz. Jaime leintett egy taxit és miután elárulta neki a pontos címet már indultunk is. A lakására is csendesen sétáltunk fel.

- Kérsz esetleg valamit inni vagy enni, nyugi nincs itthon semmi egzotikus kaja sem – nézett rám mosolyogva.

- Köszönöm nem kérek semmit sem – ráztam meg a fejem.

A nappaliba vezetett, ahol én a kanapén foglaltam helyet ő pedig a kis asztal szélén foglalt helyett.

- Gondolom, hogy felismerted azt a srácot – kezdtem bele

- Persze, ki nem ismerné őt! – bólogatott – és ha jól sejtem te is ismered, talán még közelebbről is, mint én.

- Igen – sóhajtottam fel – Két évvel ezelőtt érkeztem Barcelonába, addig csak átutazóban voltam itt párszor. Én is, mint Kristin Angliában nevelkedtem és ott is éltem mind addig, amíg volt értelme ott maradni. 17 éves voltam, amikor közelebbről megismerkedtem a focival. Egyik barátnőm édesapja az Arsenal csapatánál dolgozott, így könnyen tudod nekünk jegyet szerezni a meccsekre, illetve egy-két edzésre is bemehettünk. Az egyik délután suli után úgy döntöttünk, hogy megnézzük a fiúkat, hiszen három 17 éves lánynak mi sem volt jobb szórakozás, mint jó pasikat figyelni, akik ráadásul híresek is. Az edzés után még kicsit körülnéztünk a Stadionban és valahogy fogalmam sincs hogy hogy, de elvesztettem a lányokat, és egyedül bolyongtam. Fogalmam se volt, hogy merre menjek végül teljesen akaratlanul benyitottam egy öltözőbe, ahonnan egy srác épp kilépni készült.

- Elnézést! – nyögtem ki nagy nehezen.

- Semmi baj, keresel valakit? – kérdezte kedvesen.

- A kijáratot!  - félve néztem rá.

- Az nem erre van – nevetett fel – de szívesen megmutatom. Elárulod a neved?

- Carla Scott – nyújtottam felé a kezem.

- Francesc Fàbregas Soler.

- Spanyol vagy? Oké, ez hülye kérdés volt – nevettem el magam.

- Igen az vagyok.

Nos így ismerkedtünk meg, pár hónap múlva már egy párt alkottunk. 2008-ban megkérte a kezem, de innentől fogva teljesen megváltozott az életünk. Rengeteget veszekedtünk és Cesc nem is egyszer megcsalt. 2009 elején végleg szakítottunk, ő valahogy hamar túltette magát a dolgon, hiszen, amikor a cuccaimért mentem vissza, akkor már egy idegen lány hagyta el a lakását. Röviden ennyi lenne a mi közös múltunk.

- Értem – maga elé nézett – akkor ma azért csókoltál meg, mert ott volt ő is visszaszerettél volna vágni? – tette fel a kérdést teljesen jogosan.

- Részben – vallottam be – nem tudtam, hogy mit kellene tennem ezt láttam a legjobb megoldásnak, de közben rájöttem, hogy már szükségem volt erre, hogy végre újra úgy érezzem érek valamit – nem mertem a szemébe nézni, féltem a reakciójától. Ő végig olyan jó volt hozzám, kedves, udvarias és nem szeretnék  a boszorkány lenni, aki összetöri a szívét.

- Köszönöm, hogy elmondtad, bevallom, hogy kicsit rosszul esik, hogy csak ezért csókoltál meg, de a mondandód másik fele már nagyon tetszett – letérdelt elém és először csak megpuszilta az ajkaimat, majd megcsókolt., de sokkalta érzékibben, mint ahogy az nem is olyan rég történt.

- Fontos vagy nekem – megsimogatta az arcom. – Tudom, hogy viszonylag nagy közöttünk a kor különbség, de szeretném megpróbálni veled.

- Ez nagyon aranyos tőled – közben felült mellém – Ha ezt 3-4 hónappal ezelőtt mondod biztosan elutasítottalak volna, de most azt mondom legyen. Nem szomorkodhatok örökre – megsimogattam az arcát.

- Köszönöm – megpuszilt.

- Elég késő van már – az órára néztem. – Talán jobb lenne, hogyha mennék.

- Biztosan elakarsz indulni ilyen későn? Örülnénk neki, hogyha maradnál, ígérem nem csinálok semmit sem, jó fiú leszek –a tekintete olyan kisfiús volt, de hiszen még szinte az is.

- Rendben – egyeztem bele, mit veszíthetek?

Tényleg betartotta az ígéretet semmi olyat sem csinált, amit nem szeretem volna. Furcsa, de egyben nagyon jó érzés kerített a hatalmába, amikor átölelt.

2. rész

Az új munkahelyemen rengeteg emberrel találkoztam ugyanis egy közeli kávézóban helyezkedtem el. Az itt megforduló fiatalok mindig mosolyt csaltak az arcomra, bár néha egy-egy ölelkező párról eszembe jutott az, hogy anno mi is ilyenek voltunk. Jaime 2 nappal később felkeresett telefonon és az első ügyetlen beszélgetés után már bátrabban kerestük egymás társaságát. Aranyos srác és nagyon különbözik a korabeli srácoktól, nem erőltet semmit sem, kedves, igazi úriember. Tegnap egy francia étterembe voltunk, nem igazán rajongtam az ötletért, mert a francia konyha nem a kedvencem. Szerencsére szerepelt „normális” étel is az étlapon, így nem voltam reménytelen helyzetben azonban Jaime unszolására megkóstoltam a csigát is. Sajnos rossz döntés volt, az egész éjszakát végig szenvedtem, sejtettem, hogy nem fogja bírni a gyomrom. A mai napra betegszabadságot vettem ki, mert jelenleg semmi erőm sincs. Mivel semmi normális műsort nem találtam a tv-ben, ezért előszedtem a régi naplóimat és átolvasgattam őket. 11 éves korom óta írtam őket. Ma már nincs rá időm, de lehet, hogy sokszor jól jönne. Kezembe akadt egy olyan, amit még akkor írtam, amikor együtt voltam vele. Az elejére egy közös kép volt ragasztva, de ma már csak a kép egy-egy apró darabja emlékeztetett arra, hogy itt anno egy kép foglalt helyett.  Millió szívvel díszítettem kívül belül a kis füzetet. Elértem egy olyan dátumhoz, ami fordulópont volt a kapcsolatunkban.

2008. augusztus 15.

Drága naplóm! Nem is tudom, hogy hol kezdjem, iszonyatosan boldog vagyok, ezt nem lehet szavakba önteni. Az egyáltalán nem újdonság, hogyha azt mondom, hogy nagyon szerelmes vagyok. Még sohasem éreztem ilyet, na jó Cesc az első igazán komoly fiú az életemben. Ez a nap is hasonlóan indult, mint a többi. Én suliban voltam, amíg a párom kint a pályán. Suli után hazajöttem és neki álltam elkészíteni a kedvencét valahogy már akkor is éreztem, hogy ez a nap másabb lesz, mint a többi. Amikor hazaért csókkal köszöntött és mosolygott, de most volt valami más ebben a mosolyban, a szemei sokkal jobban ragyogtak, mint ahogy szoktak. Vacsora után ledőltünk a kanapéra egy kis közös filmezésre. Rábíztam, hogy mit nézzünk, mert igazából én már nagyon fáradt voltam és nem vágytam másra, minthogy a karjai közzé zárjon és végre pihenhessünk. Miután kiválasztotta a filmet nem indította el, hanem letérdelt elém és egy gyönyörű gyűrűt húzott elő a zsebéből. A szemeim azonnal könnybe lábadtak és a szívem őrült tempóban zakatolt a mellkasomban A válaszom egyértelműen igen volt, ő pedig remegő kézzel húzta fel az aprócska ékszert az ujjamra.

- Nagyon szeretlek kicsim – szenvedélyesen megcsókolt.

- Én is szeretlek – levegőért kapkodtam.

A karjaiba kapott és a hálószobáig meg sem álltunk. Óvatosan elfektetett az ágyon és fölém kerekedett. Hosszú perceken keresztül faltuk egymás ajkait és közben szépen lassan megváltunk az összes fölöslegessé vált ruhadarabtól. Az ajkaimról áttért a nyakamra, majd az egész testemet apró csókokkal halmozta el. Szerettem volna viszonozni azt, amit kaptam és a karján lévő tetoválásokat végig csókoltam, majd a mellkasára tértem át. Hosszú, szenvedélyes és szerelemmel teli éjszaka volt.

Minden apró részlet eszembe jutott arról az éjszakáról és ösztönösen a gyűrűsujjamra csúsztattam a kezem, amin már nem csillogott az ékszer. Az eljegyzéstől számítva körülbelül egy év telt el, amikor is szakított velem. Azután az éjszaka után minden megváltozott. Veszekedések, megcsalások és végül a szakítás. Az emlékek újra birtokba vették az elmémet és néhány könnycsepp végig futott az arcomon.

- Jajj ugye nem?- Kristin hangjára összerezzentem.

- Mit nem?- letöröltem a könnyeket és értetlenül néztem rá.

- Szóval, akkor nem hallottad? – leült mellém az ágyra.

- Mit kellett volna hallanom?

- Nem néztél tv-t, nem hallgattál rádiót, nem neteztél?

- Nem! De mi történt?

- Nem is tudom, hogy hogyan mondjam el – nem mert a szemembe nézni.

- Áruld már el az isten szerelmére, hogy mi történt!

- Jó rendben, Cesc a Barcelonához igazolt.

- Értem.

- És semmi kiakadás, semmi sírás?

- Semmi, meg kell tanulnom tovább lépni, szerintem ő is tovább lépett már.

- Abban biztos lehetsz – suttogta.

- Tessék?

- Semmit nem mondtam – mosolygott.

- Kristin! – parancsoltam rá.

- Na jó – egy újságot húzott elő a táskájából – itt egy cikk a volt barátodról.

Cesc Fabregas és gyönyörű barátnője!

A Barcelonához visszatérő ifjú tehetség a minap egy fiatal nő társaságában jelent meg az egyik szórakozóhelyen! A pár nem titkolta az érzéseit, az ott töltött idő alatt folyamatosan ölelgették egymást,  csókokat váltottak! Fabregas úgy tűnik nem csak a pályán sikeres!

- Boldognak tűnik – a fényképeket néztem, amik a cikk mellé voltak csatolva.

- Igen, és látod ezért mondtam, hogy lépj tovább. Ő is megtette és számtalanszor megtette akkor is, amikor veled volt!

- Tudom! – felálltam és a fürdőszobába siettem. Most nem a gyomrommal volt a probléma, hanem szükségem volt egy fürdőre. Félórán keresztül folyattam magamra a forró vizet. Nem tagadhatom rosszul esett látni, azokat a képeket, de valahol megnyugtatott, hogy ő legalább boldog. Az meg, hogy most már ő is itt lesz egy kicsit megrémített. Még nagyobb lesz a valószínűsége annak, hogy találkozni fogunk, amit jelenleg nem szeretnék. Nem tudom, hogy mit tudnék néki mondani, vagy, hogy ő mit mondana.

Egy törülközőt csavartam magam köré és úgy sétáltam ki a konyhába, viszont annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy észre se vettem hogy nem vagyunk egyedül. Az asztal mellett Jaime ült, aki láthatólag zavarba jött, viszont férfi lévén nem titkolta, hogy tetszik neki a látvány.

- Bocsánat – pironkodva szaladtam vissza a szobámba, de még így is hallottam, ahogy nevetnek.

Pár perc múlva már felöltözve mentem vissza hozzájuk. Jaimenek adtam két puszit és leültem mellé.

- Jobban vagy már? – megsimogatta a kezem.

- Köszönöm, igen – mosolyodtam el.

- Soha többet nem viszlek el francia étterembe.

- Azt megköszönném.

- Elmegyünk sétálni? – vetettem fel én az ötletet. Eddig mindig ő kezdeményezett, de most szükség volt, hogy én lépjek ugyanis megakartam szabadulni Kristin kíváncsi tekintetétől.

- Persze, nagyon szívesen.

1. rész

Sziasztok! 
Új történet írásába kezdtem, de ennek most más a témája. Kicsit előre vagyok haladva, szóval majdnem minden nap tudok hozni új részt, már ha valakit egyáltalán érdekel! :) Itt az első rész és mindenkinek jó olvasást! 

- Kristin, nem láttad valahol a kis sárga füzetemet? – már az összes cuccomat átnéztem és sehol sem találtam az én kis naplócskámat.

- Nem, de talán ha végleg kipakolnál azokból a dobozokból meglenne – az ajtónak dőlt és fejét csóválta.

- De.. – nem tudtam befejezni a mondatot, a szavamba vágott.

- Nincs de, már 2 éve élsz nálam, ideje lenne elfelejtened – oda sétált hozzám és átölelt.

- Tudom, de nem megy, túlságosan ragaszkodom hozzá még most is.

- Ez érthető, hiszen az ember az első szerelmét sohasem felejti el, viszont meg kell tanulnod túllépni rajta. Meg kell szabadulnod ettől a sok doboztól és nyitnod az emberek felé – megfogta a kezem és megszorította.

- Nem tudom mi lenne velem nélküled – sóhajtottam fel. Kristin  az én legjobb barátnőm, már gyerekkorom óta ismerem és azóta  elválaszthatatlanok vagyunk. Egy idősök vagyunk, de mégis ő az érettebb, talán azért, mert az ő élete sokkalta keményebb volt, mint az enyém. Két éve ért véget az első komoly kapcsolatom, ami nagyon padlóra küldött. Ha nincs Kristin, akkor még most is az Angliai kis otthonomban ülnék és sírnék. Most itt vagyok Spanyolország szívében Barcelonában és boldognak kellene lennem, hogy itt lehetek, mert imádom ezt a helyet, de sajnos ez is Ő rá emlékeztet, arra hogy azt terveztünk mennyire szép is lesz, majd itt az életünk.

- Minden rendben? – a barátnőm hangja térített vissza a valóságba.

- Persze, csak elkalandoztam egy kicsit. – mosolyogtam rá.

- Mi lenne, ha ma este elmennénk egy kicsit bulizni? Már rád férni – kacsintott rám.

 - Rendben menjünk – egyeztem bele, ugyan nem lelkesedtem annyira az ötletért, de igaza van, nem élhetek remeteként.

- Ez a beszéd! Pakolj ki és utána gyere vacsizni – mosolyogva hagyta el a szobámat.

Kitártam a szekrényem ajtaját és elkezdtem bepakolni a többi ruhámat is. Eddig csupán 2 polc volt megtöltve a ruháimmal, mindig cseréltem őket ki a dobozból be a szekrénybe s fordítva. A cuccaim egy részét bepakoltam és jó érzéssel töltött el, úgy éreztem, hogy végre itthon vagyok.  7 óra körül mindennel végeztünk szóval elkezdtünk készülődni. Sokáig vacilláltam, hogy mit vegyek fel végül a barátnőm unszolására egy piros mini ruha mellett döntöttem. A hajamat begöndörítettem és egy halvány sminket vittem fel az arcomra és készen álltam a bulira. Barcelona egyik közkedvelt szórakozóhelyére mentünk. A hely csodaszép volt, mindenhol vidám táncoló emberek voltak. A zene kiváló volt, az ízlésemnek való.

- Igyunk valamit! – a pult felé mutatott Kristin.

- Rendben! – egyeztem bele. Kris egy pohár whiskyt rendelt én pedig a szokásos vodkámat kértem. Az italtól mindkettőnknek jobb kedve lett és perceken belül már a táncparketten voltunk. Régóta nem nevettem ennyit, hiányzott már ez a felszabadult boldogság. A táncparketten összefutottunk a barátnőm kollégáival, akiket már ismertem, így egyáltalán nem volt kínos a helyzet, régi ismerősként köszöntöttük egymást. Megüresedett egy box,amire gyorsan lecsaptunk. Rengeteget nevettünk, a fiúk hozták a formájukat viccelődtek és játékosan flörtöltek velünk még Ric is, akinek barátnője van, de Raquel érti a poént és nem sértődött meg. Jaime és én voltam a  következő pia felelős így vigyorogva indultunk meg a pult felé. Jaime egy nagyon aranyos fiatal srác, csupán 19 éves, de már Spanyolország vezető ingatlanirodájának meghatározó tagja. Nevetve indultunk vissza, amikor valakivel ütköztem.

- Elnézést – nyögtem ki és indultam volna tovább, de az „idegen” nem engedett.

- Carla? – nem néztem fel, de a hangról felismertem azt az embert, akivel összeütköztem.

- Szia Gerard! – néztem fel a srácra.

- Rég láttalak – folyamatosan az arcomat fürkészte.

- Én is téged! – álltam a tekintetét.

- Hogy-hogy itt vagy?

- Itt lakom már egy ideje – egyre kínosabban éreztem magam.

- Értem, nos nem akarlak zavarni, már vár a barátod – Jaime-re emelte a tekintetét.

- Ő nem a barátom – ráztam meg a fejem.

- Mindegy, akkor se szeretnélek feltartani, szia – intett és eltűnt a tömegben.

Szerencsére Jaime semmit sem kérdezett, hogy honnan ismerem csak kedvesen rám mosolygott. Próbáltam továbbra is jól érezni magamat, de nem igazán ment. Gerardot még a barátom által ismertem meg, ők gyerekkoruk óta a legjobb barátok. Amíg együtt voltunk én is nagyon jóba voltam vele, sőt miután szakítottunk utána is tartottuk a kapcsolatot, de ahogy telt az idő egyre kevesebb üzenetére válaszoltam, míg végül eljutottunk oda, hogy nem is kereste a társaságomat. Tudom nagyon buta dolog volt őt is ellökni magamtól, de akkor ezt láttam a legjobb döntésnek. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel megbántottam, de egy összetört szívű lány döntéseit nehéz megmagyarázni.

Hajnali 2 körül indultunk el hazafelé. Kristin arca ragyogott és nem a sok alkoholtól, hanem attól, hogy végre tudtunk együtt bulizni. Hazaérve az első dolgom volt, hogy megszabaduljak a magassarkúmtól. A nappaliban ültünk és csak néztünk ki a fejünkből.

- Találkoztam Gerarddal- böktem ki.

- Mikor és hol? – felkapta a fejét.

- A buliban, amikor egy újabb körért voltunk belefutottam.

- És mi volt?

- Semmi, láttam rajta, hogy meglepődött, hogy itt vagyok és végig olyan érzésen volt, hogy titkol előlem valamit.. Talán Ő is ott volt?

- Lehet, de ne gondolj erre! Ha esetleg ott volt, akkor se kell vele foglalkoznod, biztosan van már neki is kapcsolata! Egyébként Jaime egész este le se vette rólad a szemét  - vigyorgott.

- Jaime aranyos, de túl fiatal hozzám.

- Ezt most úgy mondod, mintha olyan öreg lennél! Ő 19 te meg 24 szerintem ez egyáltalán nem vészes. Megérdemelnél már egy normális srácot! A biztonság kedvéért megadtam neki a telefonszámod, szóval ne lepődj meg, hogyha fel fog hívni. Egyébként képzeld kaptam két bérletet az idei Barca meccsekre, illetve a 2012-esre is – újságolta vidáman.

- Ez szuper, már mint a meccs része. A telefonszám megadásnak annyira nem örülök, de lehet igazad lesz ezzel kapcsolatban is.

- Azt még tudnod kell, hogy minden meccsre jössz velem – úgy vigyorgott, mint egy kisgyerek, aki megkapta álmai játékát.

- Rendben, végül is már rég jártam meccsen – egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.

- Örülök, hogy ilyen hamar beleegyeztél! Kezdj új életet és felejtsd el Cesc-t, vannak más férfiak is a világon.

- Igazad van – megöleltem.

Talán hajnali 4 is lehetett mire ágyba kerültünk, de nem bántam. Vége jól éreztem magam és feltöltődtem életerővel és úgy érzem készen állok új életet kezdeni.