14. rész

Szótlanul feküdtem a karjai között. Egyik kezével óvatosan a karomat  cirógatta én pedig csak figyeltem, hogy hogyan teszi mindezt. A fejemben csak úgy kavarogtak a gondolatok egyrészt boldog voltam és úgy éreztem újra révbe értem, de egy másik részem pedig legszívesebben elbújt volna a világ elől. Bűntudatomnak kellene lennie, de nem érzek semmi ehhez hasonlító érzést se. A bőröm újra és újra felhevült az érintésétől. Ő sem szólal meg talán ugyanattól fél, amitől én, ha most valamelyikünk megmozdul vagy megszólal valósággá válik minden. De tudom jól, hogy nem maradhatunk így örökre ezért óvatosan megfordulok az ölelésében és egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsíptem a karját. Felszisszent és kérdően nézett rám.

- Csak biztosra akartam menni, hogy nem álmodok-e – tekintettem fel rá, amire elmosolyodott.

- Ez nem álom, újra itt vagyunk – óvatosan megcsókolt – most már elhiszed?

- Azt hiszem igen. Hogy jutottunk újra ide? – felültem és megpróbáltam összeszedni a ruháimat

- Őszinte leszek veled fogalmam sincs. Lehet velem van a baj, de én nem érzem, hogy ez hiba lenne- mögém ült és átölelt – hiányoztál – súgta a fülembe.

- Azt hiszem te is – suttogtam alig hallhatóan. – Most mi legyen?

- Nem tudom.

- Nem akarok haza menni. Ott lesz Jaime, nem tudnék a szemébe nézni – ráztam meg a fejem és csak ekkor tudatosult bennem, hogy megcsaltam és a másik szomorú felismerés, hogy nem éreztem egy percig se a hiányát.

- Engem meg otthon vár Dani – a neve hallatára is kirázott a hideg. – öltöttünk fel – tanácsolta. Miután mindketten magunkra kapkodtuk a ruháinkat csak ültünk egymással szemben, egyikőnk se tudott elindulni.

- Támadt egy ötletem, de nem tudom, hogy mennyire fog tetszeni.

- Mond.

- Mi lenne, ha ezt az estét egy szállodában töltenénk, átgondolnánk mindent és talán úgy könnyebb lesz a párjaink szemébe nézni.

- Talán. Rábólintok, de csak azért, mert jelen pillanatban nekem sincs jobb ötletem, de kell valaki, aki fedez. – Kristint nem hívhattam, hiszen ha oda megy Jaime sehogy se tudja vele elhitetni, hogy most nem érek rá. Ezért inkább Shakiranak írtam egy rövidke üzenetet, megígértem neki, hogy mindenről beszámolok részletesen hamarosan. Hasonlóan tett Cesc is, hiszen ő is a telefonját kezdte el nyomkodni.

- Kész vagyok – mosolygott rám.

- Kitalálom Geri fog fedezni – odasétáltam hozzá ő pedig az ölébe húzott.

- Nem – megpuszilta a karomat.

- Akkor Carlotta – a válasza csak egy bólintás volt – Emlékszel régen mennyit falazott nekünk? – nevettem fel, eszembe jutott megannyi emlék.

- Kellett is neki, mert a szüleid eleinte nem nagyon engedtek sehova se – emlékezett vissza ő is.

- Féltettek.

- De én mindig megszöktettelek – vigyorgott rám.

- Igen, te hős lovag – forgattam meg a szemeimet.

- Igen az vagyok – kaptam egy apró csókot – de gyere menjünk.

Bezártam az üzletet és nagyon örültem neki, hogy a holnapi napom szabadnap, így nem kellett azért aggódnom, hogy mikor szökjek haza. Beszálltunk az autómba és fél óra múlva már egy hangulatos kis szállodánál voltunk. Nem ez a legfelkapottabb hely Barcelonában, de számunkra ez most megfelelő lesz. Miután minden szokásos dolgot elintéztünk elfoglaltuk a szobánkat.

- Rossz ember vagyok, amiért jól érzem most magam? – a mellkasának dőltem ő pedig szorosan ölelt.

- Nem egyáltalán nem. Ha meg igen, akkor én is rossz ember vagyok, mert jelen pillanatban úgy érzem magam, mint anno még Angliában.

- Le kellene zuhanyoznom – motyogtam a fejemet a vállába fúrva.

- Veled tartsak?

- Inkább ne, mert nem akarom olyan sokáig húzni – adtam egy apró puszit az ajkaira.

- Rendben – sóhajtott fel bánatosan – éhes vagyok – elengedett és az ágy felé sétált, majd eldőlt rajta.

- Akkor rendelj valami kaját. – vontam meg a vállam.

- Nem is rossz ötlet – mosolygott.

- Semmit se változtál ugyanolyan hülye vagy.

- Én is szeretlek baba – egy pillanatra megfagyott a levegő, talán ezt nem kellett volna mondania, de még mielőtt kínossá vált volna a csend bevonultam a fürdőszobába. Kb negyedóra múlva sétáltam ki az ajtón, Cesc az ágyon ült és valamit falatozott.

- Megjöttem – leültem mellé és elvettem az én vacsorámat.

- Gondolkoztam – törte meg a csendet

- Olyat is tudsz? – néztem rá meglepetten.

- Én nem szeretném, hogy ez csak egy botlás legyen. Nem akarom, hogy ez csak egy múltidéző este legyen.

- Figyelj Cesc, én nem tudom mit érzek. Most nagyon jó, hogy itt lehetek veled, olyan mintha álmodnék, de félek – vallottam be.

- Tudom – sóhajtott fel – és azt is tudom, hogy nem szeretnél a szerető szerepkörébe kerülni és ezt én se szeretném.

- Az a legrosszabb, hogy eddig hitegettem magam, hogy szeretem Jaimet és azt hiszem az agyam és a szívem is bevette ezt, de az elmúlt pár órában még eszembe se jutott. Nem akarok senkit se kihasználni, saját magam sem tudom, hogy mit akarok – időközben felálltam és sétálni kezdtem.

- Átérzem, hiába vagyok már egy jó ideje Danival egyszerűen, amióta megjelentél minden megváltozott, nem tudok rá úgy nézni, mint régen. Néha úgy érzem, hogy én vagyok a világ legidiótább embere, amiért megtettem veled ezt és, hogy soha az életben nem szerezhetlek vissza.

- Emlékszel arra, amit a parkban beszéltünk? – bólintott – Én tényleg nagyon szerettelek és ha mindez alig pár hónapja történt volna egy percig se haboznék és örömmel a nyakadba ugranék és megosztanám a világgal, hogy mennyire boldog vagyok, de nem tehetem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzek irántad semmit sem, mert a mai nap nem ezt bizonyítja, de egyenlőre nem szeretnék ezen gondolkodni csak kiélvezni a pillanatot.

- Én is, de még mennyire – felállt és megcsókolt, de még érzékibben, mint eddig.

Csodálatos volt az éjjel, nem túl sokat aludtunk, de szerettünk volna minden percet aktívan kihasználni. Amikor felébredtem egyedül voltam, de egy rózsa volt mellettem egy kis üzenettel.

Edzésre kell mennem, pedig elég sokat edzettünk az éjjel. Keresni foglak. Csók Cesc