13. rész

Cesc szemszöge

- Ezt nem értem, mi az, hogy láttad? – kinyitottam a kocsi ajtót és idegesen ültem be.

- Épp arra jártam, de nem akartam megzavarni a romantikus beszélgetést – merő gúnnyal mondta.

- Nem romantikáztunk –idegesen hajtottam ki a parkolóból – ha hazaértem megbeszéljük – kinyomtam és az anyós ülésre dobtam a telefont.

Mostanában egyre többet vitatkozunk, túlságosan féltékeny pedig nem adtam rá neki okot. Amióta együtt vagyunk egyetlenegy nőre se néztem úgy, pedig lett volna rá számos alkalom, hogy egy idegen lány ágyában kössek ki, de nem tettem. Carla óta nem tudnék senkit sem megcsalni, na jó ez hazugság, hiszen ha azt nézzük, hogy múltkor megcsókoltam a volt barátnőmet, akkor már borul az egész dolog. Az eszmefuttatásom végére haza is értem. Kedvtelenül léptem be az ajtón, épp hogy letettem a kocsi kulcsot rögtön nekem is esett Dani.

- Megjött  a hős szerelmes – állt meg előttem.

- Nem vagyok hős szerelmes, különben is nem értem miért fújod fel ennyire ezt az egészet – beletúrtam a hajamba.

- Miért? Azzal a kis kurvával sétálgatsz meg enyelegsz a nyílt utcán. Szerinted, hogy érezhetem most magam?

- Először is Carlara soha nem mondhatod azt, hogy kurva – emeltem fel a mutatóujjam és felé szegeztem – másodszor pedig azzal sétálok, akivel akarok . Ő az életem része volt és az is lesz.

- Szuper, akkor miért nem mész vissza hozzá? Ha már ő az életed szerelme? – hisztizett.

- Mert, már nem szeretem. Te vagy a szerelmem, ő csak a barátom.

- Persze a barátod – nevetett fel – majd el is hiszem- a hálószobába sétált és sírni kezdett.

- Dani- leültem mellé az ágyra – kicsim, figyelj rám – nagy nehezen rábírtam, hogy rám nézzen – én téged szeretlek és veled vagyok, ezt ne feled – megcsókoltam.

- Akkor ne találkozz vele többet! – kérte.

- Dani, ezt nem kérheted. Carla a barátom – az ölembe húztam és a hátát simogattam.

- Barát hmm  még most az, majd ki tudja mi lesz később.

- Kérlek, ne veszekedjünk! – emeltem fel egy kicsit a hangom.

- Oh az istenért se szeretnék veszekedni veled – felugrott és fel –alá kezdett sétálni.

- Nekem mennem kell edzésre – felkaptam a táskámat és elhagytam a házat. Nem értem mi baja van. Vele vagyok, pedig ha tudná, hogy számtalan lány bepróbálkozott már nálam. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért ilyen féltékeny. Annyira dühös voltam, hogy majdnem elütöttem a parkolóban immár gyalog közlekedő Charles Puyolt.

- Bocsi – szóltam ki, intett és távozott.

Unottan sétáltam be az öltözőbe, köszöntem majd ledobtam magam a helyemre és elkezdtem átöltözni. Szerencsére senki se kérdezősködött látták rajtam, hogy most nem vagyok a helyzet magaslatán. Bevallom egy porcikám se kívánta most az edzést, de nem hagyhatom ki csak úgy. Monoton volt a mozgásom, mindent csináltam szótlanul, amit az edző mondott, sokszor nem is figyeltem a többiekre, csak akkor ha közös gyakorlat. volt A pálya szélén álltam, hogy egy kicsit pihenjek, mire a legjobb barátom a nyakamba borult.

- Mi van veled? Kimerített az asszony? – röhögött.

- Semmi, őt most ne is említsd – ráztam le magamról a kezeit.

- Nocsak, összevesztettek? – tovább vigyorgott. Komolyan sokszor elgondolkodom azon, hogy a sok sérülés, amit már összeszedett a pályán nem okozott-e maradandó sérülést. 

- Valami olyasmi – kocogni kezdtem, de ő jött velem.

- Kitalálom Carla miatt.

- Igen – passzolgatni kezdtünk, majd csatlakozott hozzánk Andres is.

- Edzés után nálam? – nézett rám.

- Rendben – egyeztem bele.

- Többet hallottam, mint amit szerettem volna – vigyorgott ránk Andres.

- Bevegyünk? – kacérkodott vele Gerard, mire mindenki nevetni kezdett.

Az edzés végére kicsit jobb lett a kedvem, leadtam a felesleges feszültséget. Egyszerre indultunk el Gerivel, én leparkoltam otthon majd egyenesen hozzá mentem. Egy-egy üveg sör társaságában helyet foglaltunk az udvaron

- Na mesélj, mi volt.

- Észrevette, hogy Carlaval találkoztam és most ezért hisztizik – sóhajtottam fel – de nem értem mi baja van vele.

- Féltékeny – vonta meg a vállát.

- De mire? Nem adtam rá neki okot.

- Figyelj haver nem akarlak megbántani, de valljuk be, hogy Carla még mindig ezerszer dögösebb, mint Dani.

- Tudom – szinte magam előtt láttam a tökéletes alakját – egyébként Carla beleegyezett abba, hogy legyünk barátok – mosolyodtam el.

- Ez remek. Biztos, hogy csak a barátja akarsz lenni?

- Miért jön mindenki ezzel? – forgattam meg a szemeimet – igen csak az akarok lenni.

- Jó, csak tudod mégis sokáig voltatok együtt, ráadásul elég régóta nem láttátok egymást. Szóval csak azt akarom mondani, hogy nem lehet tudni, hogy mikor lépitek át azt a bizonyos határt.

- Nem fogjuk!

Sajnos nem tudtunk túl sokáig beszélgetni, mivel Dani keresett és beszélni akart velem. Persze gondolhattam volna, hogy a beszélgetés alatt mást ért. Igazából semmit nem éreztem az egész együttlét alatt, ösztönösen mozogtam, de belül semmit sem mozgatott meg bennem.

Másnap pihenő volt, így egész nap pihentem, nem igazán volt kedvem kimozdulni. Sokáig szuggeráltam a telefonom, hogy felhívjam-e vagy ne, de végül nem volt hozzá elég bátorságom, Inkább valami hülye videojátékkal kezdtem el játszani. Dani már reggel lelépett és közölte, hogy csak késő este fog hazajönni,mert valami fontos dolga van. Annyira nem érdekelt, hogy hova ment és örültem is az egyedüllétnek. Este felé már kezdtem unni magam így úgy döntöttem sétálok egyet. Akaratlanul is a kis kávéház felé vettem az irányt, hátha ott lesz Carla. Már távolról láttam, hogy sajnos elkéstem, hiszen a kivilágítás is le volt kapcsolva. Csalódottan sétáltam közelebb hátha esetleg még bent van. Benéztem az ablakon és akkor láttam meg, hogy az egyik asztalnál ül és sír. Azonnal benyitottam és odasétáltam hozzá. 

 http://www.youtube.com/watch?v=ZGoWtY_h4xo

- Carla, minden rendben? – leguggoltam hozzá és a hátát simogattam. 

- Neked nem szabadna… itt.. lenned – szipogta.

- Ezt most nem értem – ráztam meg a fejem.

- Itt volt.. itt volt Dani – emelte fel a tekintetét, olyan összetörtnek látszott – és azt mondta, hogy nem találkozhatok veled többet.

- Ez hülyeség, ő nem mondhatja meg. Gyere ide – felhúztam a székről és szorosan magamhoz öleltem. A nyakamhoz fúrta az arcát és úgy sírt tovább. Annyira jó érzés volt újra a karjaim közt tartani. – Nyugodj meg – simogattam a hátát.

- Egy idióta vagyok – távolodott el – miért borulok ki egy ilyen dolog miatt? –nevetett fel, de a könnyei még mindig folytak.

- Nem vagy idióta, ilyet ne mondj!

- Sajnálom, és azt is, hogy felkavartam az életed. Nem szabadott volna ezt tennem – rázta meg a fejét.

- Ne hülyéskedj hosszú idő óta az a legjobb dolog az életemben, hogy felbukkantál – már olyan régóta kiakartam ezt mondani.

- De, hiszen te boldog párkapcsolatban élsz – rázta meg a fejét hitetlenkedve.

- Igen abban – nevettem fel bánatosan.

- Én annyira sajnálom – lerogyott a székre és újra sírt.

- Carla kérlek, nyugodj meg – ismételten leguggoltam elé és megpróbáltam óvatosan lefejteni a kezeit az arcáról. Szomorú volt a tekintete és azonnal a nyakamba borult. Annyira szerettem volna megvigasztalni, de nem tudtam,hogy mit mondhatnék neki inkább ezért hagytam,  hogy sírjon. Kis idő elteltével elég kényelmetlenné vált a pozíció ezért inkább felálltam, de ő is velem jött.

- Most már jobb? – simogattam meg az arcát, amikor már csak pár könnycsepp folyt végig az arcán.

- Azt hiszem igen – bólintott – köszönöm – megpuszilta az arcom és egyszerűen nem tudtam tovább visszafogni megcsókoltam. Egyáltalán nem tolt el magától sőt egyre szorosabban hozzám bújt. Elmondhatatlanul hiányzott a csókja a közelsége mindene. Egy pillanatra megszakítottam a csókot és kérdőn néztem rá, nem válaszolt csak megcsókolt és a pólómtól próbált megszabadítani miközben a pult mögé hátráltunk. Minden porcikáját végig csókoltam, még szebb volt, mint amire emlékeztem. Semmit sem siettünk el kiakartunk élvezni minden pillanatot.