11. rész

Cesc szemszög

Nem gondolkoztam csak megcsókoltam, annyira vágytam már erre a csókra. Iszonyatosan hiányzott és most, hogy itt van nem szeretném elengedni. Tudom itt van nekem most Dani, de ő nem olyan, vele sohasem lesz olyan, mint Carlaval volt. Hagytam, hogy elhúzódjon tőlem és elsétáljon.  A hűvös levegőnek köszönhetően a fejem kezdett egyre jobban kitisztulni és egyáltalán nem bántam, amit tettem. Olyan lassan lépkedtem, amennyire csak tudtam. Nem akartam haza menni, vagyis inkább nem akartam Danival találkozni, nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, hiszen még saját magam se tudom, hogy mit akarok.

Csendben nyitottam be a lakásomba, talán már alszik. A konyha felé vettem az irányt, de akkor hirtelen felkapcsolódót a világítás.

- Szívem, úgy aggódtam – ugrott a nyakamba Dani.

- Itt vagyok, és egyben – én is megöleltem, de nem vágytam többre.

- Már azt hittem, hogy újra összejöttél a volt barátnőddel – nevetett fel, oh ha tudnád, hogy megcsókoltam nem lennél ilyen boldog.

- Áh dehogy, miért? – nevettem fel zavartan, szerencsére ez neki nem esett le.

- Mit szólnál egy kis romantikához – a nadrágomra tévedt a keze és simogatni kezdett.

- Most ne, fáradt vagyok – toltam el óvatosan a kezét és megcsókoltam.

- Rendben – sóhajtott fel – erről maradsz le – ledobta a hálóingjét és úgy vonult a háló fele. Rápillantottam, de el is kaptam a tekintetem, nem kívántam. Megvártam, amíg elaszik és csak utána tértem én is nyugovóra. Amikor felébredtem már nem volt mellettem, csak egy üzenet várt a konyhában, elment vásárolni és a gyerekeket elvitte magával. Szeretem, mert remek nő csak egyszerűen néha túl sok, és ami nekem egy kicsit fura, az az, hogy anya létére nagyon keveset foglalkozik a gyerekeivel, pedig nagyon jó fej kis kölykök.

Reggeli utána fogtam magam és átmentem a szomszédba, aki nem tudná Gerard Piqué a szomszédom, igen még itt se tudunk elszakadni egymástól. Régebben eléggé felhúztak az emberek piszkálódásai, de mostanra már nem érdekelnek. Gyerekkorom óta ismerem azóta a barátom és ez mit sem változott a hosszú évek alatt. Olyan, mintha a testvérem lenne. Becsengettem és pár pillanaton belül már nyílt is az ajtó

- Hola – mint mindig most is vigyorgott és már hátat is fordított és elindult befelé.

- Szia – becsuktam magam mögött és a nappaliba mentem, ahol rögtön le is dobtam magam a kanapéra. Geri rögtön a konyhába sietett és készítette volna elő a sörünket.

- Én ma még vezetek – szóltam közbe.

- Akkor narancslevet kapsz – vonta meg a vállát.

Letette elém az italt és utána elterült az egyik fotelban.

- Shaki itthon van?

- Nincs, szóval bármilyen mocskos és perverz dologról akarsz beszélni elmondhatod – vigyorgott.

- Javíthatatlan vagy haver – sóhajtottam fel.

- Most miért?

- Hagyjuk. Szóval szükségem lenne Carla számára. – a poharamat szuggeráltam.

- Miért is?

- Felakarom hívni és találkozni akarok vele – vontam meg a vállam.

- Tudhatom, hogy miért? – kezdett az idegeimre menni.

- Azt hiszem még mindig érzek iránta valamit – motyogtam.

- Tudtam, végig tudtam – vigyorgott.

- Ezen most mi olyan vicces?

- Semmi csak szóval volt egy elméletem, hogy azért vagy együtt Danival, mert nem akarsz egyedül lenni és Carlara gondolni és úgy tűnik igazam van, mint mindig – tette még hozzá.

- Szeretem Danit – jelentettem ki – jó vele a szex meg  lehet vele beszélgetni is – igazából tényleg nem tudnék több dolgot felsorolni, ami jó vele.

- Jó hiszek neked – legyintett – tessék itt a száma – nyújtotta felém a készüléket én pedig bepötyögtem a sajátomba. – Hívd fel.

- Most?

- Mikor máskor? Gyerünk.

Megnyomtam a hívás gombot és vártam.

- Tessék, itt Carla – vidám volt a hangja.

- Szia, Cesc vagyok – szóltam bele kicsit zavartan.

- Mit szeretnél?

- Beszélni veled – válaszoltam suttogva.

- Mond!

- Ez nem telefon téma, találkozzunk –  próbáltam neki könyörögni, valószínűleg szánalmasan nézhettem ki.

- Sajnálom, de nem érek rá.

- Még nem is mondtam, hogy mikor – mosolyodtam el.

- Elfoglalt vagyok mostanában.

- Lefoglal a barátod. – sóhajtottam fel kissé szomorúan.

- Tudtommal te is párkapcsolatban élsz. – kontrázott és igaza volt.

- Igen, de tényleg fontos lenne – kérleltem

- Jó, mikor? –

- Délután, a parkban?

- 3-ig dolgozok, 5 óra körül?

- Rendben, ott várlak! Szia. – búcsúztam és kinyomtam a készüléket.

A barátom csak vigyorgott és pacsiztunk egyet. Még beszélgettünk egy kicsit, majd haza indultam és készülődni kezdtem. Esküszöm olyan voltam, mint egy kis srác, aki az első randira készül. Saját magamon nevetnem kellett. Már fél 5kor elindultam, pedig csak 10 percre volt tőlem a park. Kiszálltam a kocsiból és neki dőltem, kémleltem a tömeget, őt keresve. Pár perccel a megbeszélt időpont előtt begördült ő is a parkolóba. Amint megláttam azonnal megindultam felé.

- Szia – mosolyogtam rá és közelebb hajoltam, hogy adjak neki két puszit, kicsit meglepődött, de viszonozta.

- Örülök, hogy eljöttél – a park fele kezdtünk el sétálni.

- Beszélni akartál- vonta meg a vállat

- Üljünk le – mutattam ez egyik szabad padra.

- Hallgatlak – annyira rideg volt, hogy kezdett elszállni az összes reményem.

- Úgy gondolom van bőven mit megbeszélnünk – rá pillantottam mire csak bólintott

Először is mondhatnám azt, hogy sajnálom a múltkori estét és csak részeg voltam és ezért tettem, de nem. A tánc után úgy éreztem, hogy visszakaptam a régi barátnőmet és egyszerűen szükségem volt arra a csókra – vallottam be, és magam sem hittem el, hogy ilyen hamar sikerült kinyögnöm.

- Az csak egy tánc volt, nem kellett volna többnek érezned – suttogta

- Tudom, de ismersz nem igazán tudok az érzelmeimen uralkodni – elmosolyodtam, de ez nem egy boldog mosoly volt, hanem egy szomorú mosoly  Szörnyen viselkedtem veled és azon se csodálkozom, hogyha nem tudsz megbocsátani.

- Cesc – szólt közbe – ha újra bocsánatot akarsz kérni, akkor én megyek is. Nem mondom azt, hogy felejtsük el, mert azt nem lehet, de kérlek ne kérj többet bocsánatot.

- Rendben. Remélem azt tudod, hogy nagyon örülök, hogy újra láthatlak. Amikor elmentél tőlem, akkor nagyon féltettelek mivel mindig is fontos személy voltál az életemben. – sőt még most is az vagy, nagyon is az.

- Ha ennyire fontos lettem volna nem csaltál volna meg ennyiszer.

- Szerettelek. – megfogtam a kezét és ezzel rákényszeríthettem arra, hogy rám figyeljen - de úgy éreztem, hogy feladom a fiatalságom és valahogy nyomasztott az a dolog, hogy már a mennyasszonyom vagy. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de akkor, amikor felhúztam az ujjadra a gyűrűt pánikba estem.

- És nem lehetett volna ezt velem megbeszélni? Inkább idegen lányok ágyába menekültél?

- Igen – hajtottam le a fejem  -  tudom nem mentség, de azóta nem csaltam meg senkit sem

- Hidd el visszacsinálnám, ha lehetne és akkor biztosan nem hagynálak el.

- Ha már ilyen őszinték vagyunk, akkor elárulok neked valamit. Nagyon nehezen dolgoztam fel, hogy vége lett. Te vagy életem nagy szerelme és az is maradsz ezen nem tudok változtatni, az emberben örökre nyomot hagy az első szerelme. De a lényeg az, hogy ha kb. fél évvel ezelőtt megkerestél volna, hogy kezdjük újra gondolkodás nélkül igent mondtam volna. Mindig is hittem abban, hogy nekünk még van jövőnk. De egyszer a tündérmesék is véget érnek és fel kellett ébrednem, hogy nem élhetek örökre egy férfira várva. Tovább léptem és megismertem Jaime-t, akit szeretek. Te is tovább léptél ott van Daniella és a gyerekek. – rossz volt ezt hallani nagyon is, főleg, hogy lett volna esélyem, csak amilyen idióta barom voltam nem léptem, sőt hagytam, hogy elmenjen és kilépjen végleg az életemből.

- Igen – sóhajtottam fel.

- Kérdezhetek valamit?

- Nyugodtan, most már nem akarok előtted titkolózni.

- Daniella azt mondta, hogy ti már akkor együtt voltatok, amikor mi még egy párt alkottunk ez igaz?

- Hát –a földet kezdtem el pásztázni, hiszen gondolkodnom kellet, hogy hogyan is mondjam úgy, hogy ne bántsam meg még jobban - az túlzás, hogy együtt voltunk, mert csak találkozgattunk, de akkor még csak, mint barátok.

- Értem, de gondolom miután vége lett össze is jöttetek.

- Ő vigasztalt, végig ott volt mellettem és megszerettem – vontam meg a vállam - Carla, szeretném, ha nem kerülnénk egymást és néha-néha találkoznánk szükségem van rád, mint barát. – annyira szánalmas vagy Francesc Fabregas Soler. A telefonom folyamatosan rezgett legszívesebben eldobtam volna a fenébe.

- Azt ne kérd, hogy én legyek a legjobb barátod, de néhány találkozó belefér.

- Köszönöm, ha nem baj, akkor én most mennék – a telefonomra mutattam, ami megint rezgett.

- Menj csak! – mosolygott rám. Nagy nehezen elindultam és közben felvettem a telefont is.

- Mond – szóltam bele unottan.

- Hol vagy? – Dani volt az.

- Már megyek haza – válaszoltam és közben elindultam a házunk felé.

- Azt látom, miért találkoztál azzal a lánnyal?