A napok gyorsan teltek főleg úgy,
hogy szinte minden estét a barátom karjai közt tölthettem el. Kristin már
megjegyezte, hogy jobb lenne, ha összeköltöznénk, hiszen így nem kellene
egyikünknek se rohangálnia. Mi viszont ezt még túlságosan korainak tartjuk,
alig ismerjük még egymást és nem kellene ezt az egészet tönkre tenni
elhamarkodott döntésekkel. Jó kedvűen pakolgattam a kávézóban, amikor
megcsörrent a telefonom. Magamhoz vettem a kis készüléket, de a kijelzőn csak
az állt, hogy ismeretlen szám. Nagyon ritkán szoktam felvenni, ha ez az üzenet fogad, nem szerettem
ha ismeretlen számról hívnak, de most jó kedvem volt így felvettem.
- Tessék, itt Carla! – szóltam
bele vidáman.
- Szia, Cesc vagyok – egy
pillanatra lehervadt a mosoly az
arcomról.
- Mit szeretnél?
- Beszélni veled – válaszolta, de
olyan volt, mintha suttogna.
- Mond!
- Ez nem telefon téma,
találkozzunk – kérlelt.
- Sajnálom, de nem érek rá.
- Még nem is mondtam, hogy mikor
– mosolygott érződött a hangján.
- Elfoglalt vagyok mostanában –
vontam meg a vállam, nem mintha látná.
- Lefoglal a barátod.
- Tudtommal te is párkapcsolatban
élsz. – kezdett felidegesíteni.
- Igen, de tényleg fontos lenne –
kérlelt.
- Jó, mikor? – adtam be a
derekam.
- Délután, a parkban?
- 3-ig dolgozok, 5 óra körül?
- Rendben, ott várlak! Szia. –
búcsúzott, meg se várta a válaszomat.
Munka után egyből hazasiettem.
Kristin még nem volt otthon, így volt egy kis időm magamra. Lezuhanyoztam,
hajat mostam és egy szál törülközőben rohangáltam a szobámban.
- Hova készült Hamupipőke? – jött
be nevetve a legjobb barátnőm.
- Találkozóm lesz.
- A hercegeddel? – ledobta magát
az ágyamra.
- Nem, a volt hercegemmel –
fordultam szembe vele.
- Cesccel? - csak bólintottam és visszafordultam a
szekrényem irányába
- Akkor azért vagy ennyire
bezsongva.
- Ez nem igaz – durcásan fordultam
felé - csak nem tudom, hogy mit vegyek
fel.
Végül fehér top és farmer rövidnadrág
mellett tettem le a voksom. Egyszerű szerelés, de nem is kell gyönyörűnek
lennem, hiszen ez csak egy találkozó. A megbeszélt időpont előtt pár perccel
gördültem be a parkolóba. Ő már az autójának támaszkodva várt rám. Amint
meglátott elmosolyodott és felém kezdett el lépkedni.
- Szia – mosolygott rám és
közelebb hajolt, hogy két puszit leheljen az arcomra. Meglepődtem, de én is viszonoztam.
- Örülök, hogy eljöttél – a park
fele kezdtünk el sétálni.
- Beszélni akartál- vontam meg a
vállam.
- Üljünk le – mutatott az egyik
szabad padra.
- Hallgatlak – próbáltam tárgyilagos
maradni.
- Úgy gondolom van bőven mit
megbeszélnünk – rám pillantott mire csak bólintottam – először is mondhatnám
azt, hogy sajnálom a múltkori esetet és csak részeg voltam és azért tettem, de
nem. A tánc után úgy éreztem, hogy visszakaptam a régi barátnőmet és szükségem
volt arra csókra.
- Az csak egy tánc volt, nem
kellett volna többnek érezned – suttogtam.
- Tudom, de ismersz nem igazán
tudok az érzelmeimen uralkodni – halvány mosoly jelent meg az arcán, de nem
boldog mosoly volt, hanem egy szomorú, keserű mosoly – Szörnyen viselkedtem
veled és azon se csodálkozom, hogyha nem tudsz megbocsátani.
- Cesc – szóltam közbe – ha újra
bocsánatot akarsz kérni, akkor én megyek is. Nem mondom azt, hogy felejtsük el,
mert azt nem lehet, de kérlek ne kérj többet bocsánatot.
- Rendben. Remélem azt tudod,
hogy nagyon örülök, hogy újra láthatlak. Amikor elmentél tőlem, akkor nagyon
féltettelek mivel mindig is fontos személy voltál az életemben.
- Ha ennyire fontos lettem volna
nem csaltál volna meg ennyiszer.
- Szerettelek. – megfogta a kezem
ezzel rákényszerítve arra, hogy ráfigyeljek – de úgy éreztem, hogy feladom a
fiatalságom és valahogy nyomasztott az a dolog, hogy már a mennyasszonyom vagy.
Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de akkor, amikor felhúztam az ujjadra a
gyűrűt pánikba estem.
- És nem lehetett volna ezt velem
megbeszélni? Inkább idegen lányok ágyába menekültél?
- Igen – hajtotta le a fejét –
tudom nem mentség, de azóta nem csaltam meg senkit sem.
- De jó – nevettem fel keserűen.
- Hidd el visszacsinálnám, ha
lehetne és akkor biztosan nem hagynálak el.
- Ha már ilyen őszinték vagyunk,
akkor elárulok neked valamit. Nagyon nehezen dolgoztam fel, hogy vége lett. Te
vagy életem nagy szerelme és az is maradsz ezen nem tudok változtatni, az
emberben örökre nyomot hagy az első szerelme. De a lényeg az, hogy ha kb. fél
évvel ezelőtt megkerestél volna, hogy kezdjük újra gondolkodás nélkül igent
mondtam volna. Mindig is hittem abban, hogy nekünk még van jövőnk. De egyszer a
tündérmesék is véget érnek és fel kellett ébrednem, hogy nem élhetek örökre egy
férfira várva. Tovább léptem és megismertem Jaime-t, akit szeretek. Te is
tovább léptél ott van Daniella és a gyerekek.
- Igen – sóhajtott fel, nem tűnt
valami boldognak.
- Kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan, most már nem akarok
előtted titkolózni.
- Daniella azt mondta, hogy ti
már akkor együtt voltatok, amikor mi még egy párt alkottunk ez igaz?
- Hát – a földet kezdte el
pásztázni – az túlzás, hogy együtt voltunk, mert csak találkozgattunk, de akkor
még csak, mint barátok.
- Értem, de gondolom miután vége
lett össze is jöttetek.
- Ő vígasztalt, végig ott volt
mellettem és megszerettem – vonta meg a vállát. – Carla, szeretném, ha nem kerülnénk egymást
és néha-néha találkoznánk szükségem van rád, mint barát.
- Azt ne kérd, hogy én legyek a
legjobb barátod, de néhány találkozó belefér.
- Köszönöm, ha nem baj, akkor én
most mennék – a telefonjára mutatott, ami már vagy félórája folyamatosan
rezgett.
- Menj csak! – mosolyogtam rá, biztosan a „szerelme” kereste.
Adott két puszit, majd elsétált
én pedig követtem a tekintetemmel mind addig, amíg el nem tűnt.
Szia Csajszi!
VálaszTörlésIdeértem :DDD
Tetszett, mint mindig.
Micsoda beszélgetés volt, húúú. Kíváncsian várom a folytatást!
Csak így tovább!
puszi
D.