22. rész

Másnap kiszabadulhattam a Fabregas család börtönéből és Cesc megígérte, hogy megtesz mindent annak érdekében, hogy újra visszanyerje a bizalmamat. Jelen állapotban nem látok rá túl sok esélyt, de ki tudja, hogy mit hoz majd a jövő? A lányoknak semmit sem mondtam el, nem mintha titkolnom kellene bármit is, de nem kell mindenről tudniuk.

Újra a munkámmal kezdtem el foglalkozni és már jó előre megterveztem minden fellépést, megjelenést, látogatást. Talán nem kellene ennyire csak a munkának élnem, de mi mással vonhatnám el a figyelmemet, arról, hogy milyen szerencsétlen vagyok?  A merengésből a telefonom csörgése hozott vissza. Elmosolyodtam, amikor a képernyőre tekintettem.

- Szia! – szóltam bele valamennyivel vidámabban.

- Szia – Shaki most, is mint mindig nagyon vidám volt. – Ráérsz ma?

- Igen, már mindent megcsináltam, amit akartam.

- Remek, akkor ebédelj velem és a csajokkal.

- A csajokkal? – nem igazán tudtam, hogy kiket is takar ez a kifejezés.

- Antonella, Anna és én – magyarázza – nyugi a kis barátnőnk nem jön sikerült leráznom.

- Akkor még meggondolom.

- Rendben, akkor várom a válaszod. Szia –bontotta a vonalat.

Lehet nem lenne rossz kimozdulni itthonról és valami csajos dolgot is csinálni és nem az elrontott életemet siratni. Gyorsan írtam egy sms-t Shakinak, majd elkezdtem készülődni. Nagyon jó hangulatban telt az ebéd, jó volt a lányokkal találkozni és nagyon hamar meg találtuk a közös hangot. Azonban volt egy pillanat, amikor összeszorult a szívem egy nagyon érzékeny téma került szóba és ez nem volt más, mint a gyerekek.

Ebéd után Shakira hazavitt és neki is feltűnt, hogy nem vagyok már olyan boldog, mint pár órája.

- Mi a baj Carla? – a nappaliban ültünk és egy-egy pohár narancslevet szürcsölgettünk.

- Semmi – próbáltam elterelni a gondolataimat és egy kicsi mosolyogni.

- Ezt nem veszem be. Ugye nem megint a srácokon gondolkodsz?

- Nem, most teljesen máson – sóhajtottam fel.

- Nekem mindent elmondhatsz, bármikor szívesen meghallgatlak.

- Tudom és ezt köszönöm is. Van egy dolog, amiről csak Cesc és a család tud.

- Milyen dolog?

- Ha jobban odafigyelek, akkor ma már lenne egy 3 éves gyermekem – suttogtam.

- Tessék?

- Három éve még minden olyan csodás volt. Észre sem vettem, hogy babát várok, csak barátnőmet kísértem el egy rutin vizsgálatra, és ha már ott voltam én is megvizsgáltattam magam. Kiderült, hogy babát várok. Nem akartam elhinni, egyrészt féltem, hogy mit fog szólni Cesc hiszen még nem volt felkészülve arra, hogy apa legyen és én sem, hogy anya. Húztam az időt és nem árultam el neki semmit sem, már a 3. hónapban voltam és lassan kezdett látszódni, nem titkolhattam tovább, de pont akkor voltak bajok a csapattal, nem akartam ezzel is felzaklatni. Egyik este nagyon csúnyán összevesztünk és elmentem otthonról céltalanul bolyongtam az utcákon nem akartam visszamenni hozzá. A következő emlékem már az volt, hogy a kórházban fekszem, elvetéltem – egy pillanatra elcsuklott a hangom – teljesen egyedül voltam. Cesc be sem jött hozzám, egyáltalán nem érdekelte, hogy hogy vagyok. Amikor kiengedtek és hazamehettem nem is szólt hozzám, szinte levegőnek nézett. Akkoriban azt hittem, hogy nem fogom túl élni ezt az egészet, elvesztettem a babámat, és az az ember, akire a legnagyobb szükségem volna, még ember számba se vett. Hetekig tűrtem, de végül elegem lett és neki estem, hogy miért ilyen velem. Elmondta, hogy mindenért engem hibáztat, ha jobban vigyázok magamra és elárulom neki, hogy gyerekünk lesz ez nem történt volna meg. Felelőtlennek és idiótának nevezett. Igazat adtam neki, de a legrosszabbat el sem mertem neki mondani egy ideig. Az orvos azt mondta, hogy annak az esélye, hogy teherbe essek nagyon kevés lehet sohasem lesz gyerekem. Amikor ezt megtudta, annyi mindent a fejemhez vágott és a mai napig bennem él egyetlen egy mondata.

- Ez remek! Remélem boldog vagy, most már nem kell majd az alakod miatt aggódnod, nem kell gyerekekkel foglalkoznod és még én akartam tőled családot? Cseszd meg Carla.

- Úristen – Shaki azonnal megölelt – Cesc mekkora egy idióta volt már akkor is.

- Tudom, de én még így is szerettem – szipogtam. Gondolkodtam és most már nem csodálom, hogy Daniellaval van, mindig is gyerekeket szeretett volna, tőle megkaphatja én nem biztos, hogy meg tudnám neki adni valamikor is.

- Ne butáskodj, neked is lehet még babád, nem zárta ki teljesen az orvos.

- Nem tudom – ráztam meg a fejem és megpróbáltam a könnyeimet visszatartani.

Szünet

Sziasztok!

Tudom nagyon régen hoztam új részt, és most sem azért írok, mert kilátásban van a következő fejezet. Mostanában nagyon sok dolgom van és nincs túl sok időm írni, illetve, amikor lenne, akkor meg épp ihlet hiányban szenvedek.
Úgy döntöttem, hogy tartok egy kis szünetet. Nyáron újra beindul a blog élete - legalábbis remélem - addigra megpróbálom összeszedni magam.
Addig is megértéseteket kérem.
Puszi,
Nikíí

21. rész

Idegesen járkáltam fel-alá, ki kell innen jutnom minél hamarabb. A tekintetét végig magamon éreztem és csak egy pillanatra tekintettem rá, de láttam, hogy mosolyog.

- Mi olyan vicces? – nem hagytam abba a járkálást.

- Semmi. Csak eszembe jutott, hogy régen is mindig ezt csináltad, ha ideges voltál – vonta meg a vállát vigyorogva.

Abba hagytam a járkálást és leültem mellé.

- Jelenleg utálom a húgodat.

- Én nem – felnevetett, majd mikor látta, hogy én egyáltalán nem tartom viccesnek abbahagyta- nyugi, ki fog minket engedni – a vállamra tette a kezét, de én leráztam.

- Remélem minél hamarabb – jegyeztem meg halkan.

- Miért vagy ennyire ellenséges? – csattant fel és most már ő kezdett el járkálni a szobában.

- Mit vársz tőlem?  Azt szeretnéd, hogy a legjobb barátod legyek és felejtsek el mindent, ami régen volt? Ezt te sem gondolhatod komolyan – kicsit megemeltem a hangom, de nem érdekelt se ő se az, hogy meghallhatnak.

- És te tőlem? Már sosem leszek az a srác, akit te szerettél. Az a részem, akkor meghalt, amikor ott hagytál – ő is hangosabban beszélt a kelleténél.

- Szóval én vagyok a hibás, amiért szakítottunk? Tudtommal nem én csaltalak meg és nem én hemperegtem egy idegen emberrel az ágyunkban – sok mindent vártam tőle, de ezt az egyet nem.

- Nem, azt én tettem – ismerte be – de ha nem hagysz csak úgy ott – tette még hozzá, de már nem kiabált, az íróasztalnak dőlt, de nem nézet rám.

- Mégis mit kellett volna tennem? Meg nem történtnek nyilvánítani? Hm? – odasétáltam hozzá, de még ekkor se emelte rám a tekintetét.

- Nem, de akkor adhattál volna még egy esélyt – suttogta maga elé.

- Azzal mire mentünk volna? Akkor már egy jó ideje láttam rajtad, hogy nem vagy boldog – én is az íróasztalnak dőltem.

- De az nem miattad volt. Változásra vágytam és úgy éreztem valamit tennem kell, így elkövettem ezt a baromságot. Már akkor megbántam, amikor belementem, de bíztam benne, hogy te erről nem fogsz tudomást szerezni és minden olyan lehet, mint előtte volt.

- Hazugságra szeretted volna építeni a házasságunkat?  Az mennyivel lett volna jobb, ha pár hónappal vagy esetleg évekkel később derül ki? Jobb lett volna egy válás? Ez így volt megírva, nekünk ennyi volt. Te megkaptad a változást én pedig talán majd most kapom meg azt, amit nekem írtak meg.

- Nagyon erős nő lett belőled, ma már nem látom azt a törékeny lányt, aki voltál, akit meg kellett védeni – egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Az évek átformáltak. Lehet, hogy erősnek tűnök, de legbelül még mindig az a lány vagyok – vallottam be neki és önmagamnak is egyszerre. Ezt még sohasem mondtam ki pedig már régóta nyomta a szívemet.

- Amit az előbb mondtam azt komolyan gondoltam. Szeretném, ha adnál nekem még egy utolsó esélyt, sokat gondolkoztam mostanában és arra jutottam, hogy mégis te vagy nekem az igazi. Amikor szakítottunk rengeteg nő megfordult az ágyamban, de egyik sem tudott téged helyettesíteni és mindbe téged kerestelek. Végül megjelent Dani vele úgy gondoltam, hogy elfelejthetlek és minden jól is alakult boldog voltam, és tudtam, hogy ő nem várt tőlem semmi féle kötöttséget, hiszen nem rég vált el. Utána megtudtam, hogy itt laksz te is és minden megváltozott egyre többet veszekedtünk, és rájöttem, hogy megcsal, nem akartam elhagyni egyelőre még nem. Azért is tettem meg veled pár hónapja, hogy visszavágjak, de mikor rájöttem, hogy megint csak kihasználtalak és, hogy mit is okoztam neked egy idiótának éreztem magam. Ezért is szakítottam meg mindenkivel a kapcsolatot, nem akartam még több embert kihasználni ez volt az én büntetésem.

- Rég voltál velem ennyire őszinte – állapítottam meg és az ablak felé fordultam.

- Tudom. Szeretném, ha igent mondanál – mögém állt és óvatosan a derekamra helyezte a kezét.

- Nem tudok igen mondani, egyelőre még nem. Most szeretnék egy kicsit a karrieremre koncentrálni és jobb lenne, ha a többiekkel hoznád rendbe a kapcsolatodat – nem fordultam meg és a kezét sem toltam el, vágytam egy kis szeretetre.

- Annyira sajnálom – suttogta.

- Elhiszem – elléptem tőle és leültem az ágyra. – lehet igaza volt húgodnak szükségünk volt erre, hogy őszintén beszélni tudjunk.

- Azt hiszem igen – mosolygott rám.

- Azért remélem, hamarosan szabadon enged, mert már nagyon szeretnék megszabadulni ettől a cucctól – mutattam végig magamon.

- Most is megszabadulhatsz tőle – leült mellém és végig simított a karomon.

- Kérlek, ezt ne!

- Rendben, de komolyan gondoltam. Biztosan van itt pár ruha, ami jó rád, a fürdőben át tudsz öltözni.

- Oh a fürdő, hogy ez eddig miért nem jutott az eszünkbe! – a fejemhez kaptam, ugyanis Cesc szobájából nyílik a földszinten lévő fürdőszoba. Azonnal oda szaladtam, de sajnos a kijárat zárva volt – a francba – visszamentem a szobába.

- Szerintem innen már csak holnap fogunk kijutni – jegyezte meg Cesc.

- Nekem is van egy olyan érzésem – újra az ágyra rogytam le és lerúgtam a magassarkúmat, már nagyon fájt a lábam, felszisszentem, amikor hozzáértem a talpamhoz.

- Fáj? – aggódva kérdezte.

- Csak egy kicsit, a cipő átka – legyintettem.

- Add ide – óvatosan masszírozni kezdte a talpam, ami nagyon jól esett.

- Köszönöm – hálásan tekintettem rá.

- Szívesen – alig érezhetően végig simított a lábamon közben az arcomat figyelte, már kezdtem elpirulni, amikor elkapta a tekintetét – mindjárt keresek neked valami ruhát.

Egy pólót és egy rövidnadrágot nyomott a kezembe, majd birtokba vettem a fürdőszobát. Zuhanyzás közben annyi régi emlék jött elő, rengeteg időt töltöttem ebben a házban, ebben a födőszobában, semmi sem változott azóta minden olyan, mint volt csak mi változtunk meg. Miután végeztem Cesc is elindult lezuhanyozni. Amíg ő a fürdőszobában volt elterültem az ágyon és a tekintettem az éjjeliszekrényre siklott, ahol egy kép volt rólunk. Az a kép még a kapcsolatunk elején készült, de nagyon is boldogok voltunk. Egy ideig csak azt bámultam és a múlton merengtem, csak akkor tértem vissza, amikor meghallottam, hogy becsukódott az ajtó.

- Nem volt szívem kidobni azt a képet – azonnal magyarázkodni kezdett, de leintettem.

- Jól tetted, hogy nem váltál meg tőle – ülőhelyzetbe tornáztam magam.

Odalépett az ágyhoz és elkezdett a földre pakolni.

- Mit csinálsz?

- Megágyazok magamnak a földön, nem szeretném, hogy azt hidd, hogy nyomulok – vonta meg a vállát.

- Ne hülyéskedj már, felnőttek vagyunk, neked meg holnap edzésed lesz, ha jól tudom és nem kellene, hogy megfájduljon a hátad.

- Rendben – felpakolt és mind a ketten lefeküdtünk, egy ideig csak forgolódtam egyszerűen nem tudtam elaludni, de ugyanígy viselkedett Cesc is. Óvatosan a derekamra tette a kezét, megfogtam és közelebb húztam magamhoz és hagytam, hogy a karjaiba zárjon.

Díj

Nagyon köszönöm ezt a díjat Klausznak! <3

Szabályok:
1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)

Kérdések:
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?

Keresztnevem:Nikolett, általában mindenkinek Nikinek hív, régebben Niának szólítottak, míg a rokonság egy része Ninának ezt öcsém ragasztotta rám, amikor kicsi volt nem bírta kimondani a Nikit :) 

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Nincs kifejezetten ilyen dal, ez nálam hangulattól függ. Ha nagyon rossz kedvem van, szinte bármilyen daltól sírni tudok. 

3. Félsz a sötétben?
Kis koromban féltem, ma már nem! :) 

4. Szerelmes vagy valakibe?

nem 

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?

Volt egy pár. Nem tudnék kiemelni egyet sem. 

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Nem is egy személyt :$

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?

Nem igazán hiszek ebben :)

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?

Van, kinek ne lenne? 

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

Nem érdekel, hogy más mit gondol, ha nekem tetszik, akkor hallgatom. 

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?

Igen, de csak azért, mert ha tűt láttok rosszul vagyok és ez még most is így van :/

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

Kialakítanék kapcsolatokat befolyásos emberekkel 

12. Szoktál álmodozni?

Igen :$

13. Járnál Chace Crawforddal?

Ez nem kérdés :P :D <3

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?

Kettőt egy fiút és egy lányt. Ha lány, akkor Lili, Hanna, Lia. Ha fiú, akkor Teó, Máté, Szabolcs

15. Adni vagy kapni jobb?

Adni!

16. Titkom:

Ezt inkább most nem osztom meg, ha nem baj.

17. Bakancslista:

Utazni, nyelveket tanulni és mindenképpen eljutni Barcelonába. 

Akiknek a díjat tovább adom:

Kira

Kitti

Nomi

Deveczke

Kriszti 

 

20. rész

Már lassan egy hete, hogy hazaérkeztünk és még mindig nem hallottam semmit sem Jaimeről, az e-mailemre sem válaszolt, a városban sem láttam egyszer sem. Kristint is megkérdeztem, hogy bent hogyan viselkedik és az elmondása szerint olyan, mint régen volt, nem tűnik szomorúnak semmi. Lehet, hogy neki már sikerült lezárnia azt, ami kettőnk közt volt. Talán nekem is azt kellene, de amióta megírtam neki azt a levelet egyre jobban erősödik bennem az az érzés, hogy szeretem. Próbáltam elterelni a figyelmemet és csak a munkával foglalkozni. Megnéztem az összes helyszínt beszéltem a szervezőkkel és szinte minden nap fáradtan dőltem be az ágyba.

A mai napra semmit sem terveztem csak pihenni szerettem volna egy kicsit, épp a konyhában pakolásztam, amikor megcsörrent a telefonom. Anya neve villogott a kijelzőn.

- Szia anya! – vidáman szóltam bele a telefonba, talán 2 hete beszéltünk utoljára.

- Szia, kicsim! Van egy jó hírem számodra, holnap meglátogatunk!

- Hogy-hogy? Már, mint örülök meg minden – eléggé meglepődtem, mert mióta eljöttem otthonról csak nagyon ritkán jönnek el hozzám

- Nuria meghívott minket vacsorára, olyan rég ült már össze a két család és neked is jönnöd kell – a kezemben lévő poharat majdnem elejtettem, egy közös vacsora a Fabregas családdal?

- Ez remek – próbáltam pár értelmes szót kinyögni, de nem nagyon ment.

- Nem voltál valami meggyőző. Tudom, hogy Cesc és te már nem vagytok együtt, de hidd el jó lesz, pont úgy, mint régen.

- Úgy, mint régen – anyám szavait ismételtem, semmi sem lesz úgy, mint régen, hisz akkor még egy párt alkottunk és a jövőnket terveztük, most már azzal a ribanccal tervezi a jövőjét.

- Mit szólnál hozzá, hogy ha először hozzád mennénk?

- Nagyon örülnék neki! Most le kell tennem, még van egy kis dolgom. Akkor majd jöttek, szia – meg sem vártam, amíg ő is elköszön egyszerűen kinyomtam és azonnal elkezdtem sms-t írni sürgősen szükségem van pár barátra. Kb. fél óra múlva már mindenki a nappalimba ült és engem figyeltek, ahogy fel-alá járkálok.

- Csajok segítsetek – valaki megköszörülte a torkát – és Geri – néztem a srácra, aki büszkén mosolygott csak legyintettem egyet és folytattam – ma beszéltem anyával holnap a Fabregas családdal fogok vacsorázni.

- Micsoda? – először Gerard tért magához – Amúgy mázlista vagy, mert Nuria istenien főz – erre a mondatra a barátnője oldalba bökte – jó, jó  inkább csendbe maradok.

- Azt hittem nem békültettek ki Cesccel – rázta meg a fejét zavartan Kristin.

- Nem is csak tudod anyáék mindig is jóba voltak és nem telt úgy el egy év, hogy legalább egyszer ne ültünk volna össze egy vacsorára és most engem is meghívtak, de nem akarok menni.

- Akkor nem értem mi a baj? – Gerard a konyhámból jött vissza egy adag csokival a kezében.

- Nem szeretném megbántani őket.

- El fogsz menni – jelentette ki Shakira. – Nem hátrálhatsz meg és meg kell mutatnod, annak az idiótának, hogy igenis egy erős nő vagy és nem okoz neked akadályt, ha vele kell lenned egy légtérben. Daniella meg biztosan megőrül majd a féltékenységtől – mosolyodott el.

- Pontosan – vette át a szót Kristin – ráadásul keresünk neked valami irtó szexi ruhát, amiben a kis ribi majd eltörpül melletted. – a két lány összecsapta a tenyerét és mindketten nevetni kezdtek.

- Nők – sóhajtott fel Geri, aki eddig békésen falatozgatta a csokimat.

- Férfiak – törtem egy kockát és mosolyogva figyeltem, ahogy a két barátnőm szervezkedni kezdett.

- Te, hogy bírod? – ő a fotelben ült én pedig a karfára ültem.

- Meg vagyok, bevallom nem a legjobb érzés, ha a legjobb barátod szinte levegőnek néz, de már lassan hozzá szokok – vonta meg a vállát és próbált mosolyogni.

- Sajnálom – összeborzoltam a haját.

- Majd csak megjön az esze.

Este már kész tervvel álltak elém a lányok, a hajamtól a cipőmig mindent megterveztek, sőt mindent előkészítettek így holnap már csak fel kell vennem őket.

Alig aludtam valamit az éjjel folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mi lesz majd a vacsorán. Nem akartam találkozni velük és végig nézni, ahogy bájolognak mindenkinek, nem akartam látni azt a nőt és Cesct se. Reggel még az ébresztőre sem volt szükség magamtól keltem fel és rögtön egy jó nagy adag kávéért indultam, amíg az főt a fürdőszobába mentem és belenéztem a tükörbe, már akkor megállapítottam, hogy este nem is kevés sminkre lesz szükségem, hogy igazi nőt varázsoljak magamból. Reggeli után egy kicsit elpakoltam, majd délkörül elindultam anyuék elé a repülőtérre. A lehető legboldogabb arcomat próbáltam mutatni feléjük, nem szeretném, hogy tudjanak az elmúlt hónapok eseményeiről, nem akarom, hogy csalódjanak bennem és azt sem, hogy Cescben, tudom, hogy nekik mindig ő lesz a tökéletes férfi számomra. Nem volt időm főzni ezért beugrottunk az egyik étterembe, hogy megebédeljünk.

- Szomorúnak tűnsz – állapította meg apa, amíg anya a mosdóban volt.

- Kicsit az is vagyok – a tányéromat figyeltem.

- Valami baj történt? – megfogta a kezem.

- Nem, csak néha vannak rossz napjaim, de ne aggódj! – mosolyt erőltettem magamra és ezt meg is kellett tartanom, mert visszaért anya.

Ebéd után hozzám mentünk és lassan mindenki elkezdte a készülődést. Megmostam a hajam, majd egy kicsit begöndörítettem, felvettem azt a csodaszép ruhát, amit Shakitól kaptam megcsináltam a sminkem és felvettem az egyik kényelmes magassarkúmat. Belenéztem a tükörbe és tetszett a látvány. Kisétáltam a nappaliba, ahol már vártak rám a szüleim. 

- Mehetünk! – magamhoz vettem a kistáskám.

- Gyönyörű vagy! – szólalt meg anya – bár nem kellett volna ennyire kiöltöznöd, nem divatbemutatóra megyünk – igen ilyen az anyám, dicsér, de utána rögtön vissza is szívja.

- Köszi – fintorogtam és elindultam az ajtó felé, hiszen megérkezett a taxi.

Egész úton idegeskedtem a gyomrom borsó nagyságúra zsugorodott össze, ha a vacsorára gondoltam hányingerem lett. Egyre közelebb értünk, ismerős környék, ismerős utca és végül ismerős ház. A szüleim mentek előre én pedig utánuk sétáltam, minden lépés olyan volt, mintha egyre fogyna a levegőm, az ajtónál már az ájulás határán álam. Núria nyitott ajtót, mindenkit körbepuszilt és csak úgy léphettünk beljebb. A szerelmespárt kerestem, de nem volt időm nagyon nézelődni, hiszen a kisebbik Fabregas a nyakamba ugrott.

- Itt van az én sógornőm! – amikor elengedett ugyanúgy vigyorgott.

- Te is hiányoztál! – egy pillanatra megfeledkeztem a többiekről. Mindig is nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, vele szakítottam meg a legkésőbb a kapcsolatot, de hiányzott.

- A nyomodba sem ér Daniella – a nevét nyávogva mondta erre belőlem is kitört a nevetés.

A nappaliban már ott voltak ők is, Cesc pár másodpercig rajtam felejtette a tekintetét, majd megrázta a fejét és visszatért a barátnőjéhez. A vacsoránál Carlota mellé ültem és így pont szemben ültem Daniellaval. Ha tekintettel ölni lehetne én már holtan estem volna össze.

- És most te hol is dolgozol kedves sógornőm? – vigyorgott Carlotta.

- Én nem.. – de nem tudta befejezni Dani, mert a kisebbik Fabregas közbe szólt.

- Nem hozzád szóltam, hanem Carlahoz.

- Shakiranak segítek, én intézem a koncerteket, amolyan személyi asszisztens vagyok. – vontam meg a vállam.

- De jó! Legalább te csinálsz is valamit.

Érezhető volt a feszültség a két lány között ezért inkább én csak bólogattam nem szerettem volna, vitát szítani. A vacsora után, ami megjegyzem isteni volt a nappaliba mentünk és finom borok mellett kezdtünk el beszélgetni. Carlota megbökte az oldalam és kiinvitált a teraszra. Leültünk egy-egy kerti székre és beszélgetni kezdtünk.

- Sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de nem volt könnyű.

- Megértem, a bátyám egy idióta. Nem értem, hogy lehet együtt egy ilyen nővel, amikor először megláttam a közös képüket a neten esküszöm azt hittem, hogy valamit szívott. Nem lehet ennyire vak. Csak a pénzére hajt és akárhányszor ezt mondom neki én vagyok a naiv és féltékeny. Rengeteget veszekedtünk azóta, hiányzik a bátyám – szomorodott el.

- Sajnálom, tényleg nagyon sokat változott én nem ezt a Cesct ismertem meg.

- Nekem mondod?

Hirtelen egy kiskutya alakja rajzolódott ki a sötétségben, nem akartam hinni a szemeimnek, Mimi volt az. Ő még a mi kiskutyánk volt Angliában, nem hittem volna, hogy még meg van.

- Mimi, drágám – legszívesebben körbe puszilgattam volna. Carloa bement, hogy hozzon még egy kis bort én addig a kiskutyámat simogattam. Felült a mellettem lévő székre én pedig egyszerűen csak be szerettem volna pótolni az elmúlt éveket olyan aranyos volt még mindig.

- Zavarok? – Cesc hangja majd alakja rajzolódott ki előttem.

- Nem – továbbra is a kutyát figyeltem.

- Hiányoztál neki, hetekig várt haza, szinte már beteg volt, hogy nem jöttél. Egyébként sajnálom.

- Mit?

- Hogy elhoztam Danit, ha tudtam volna, hogy jössz.

- Ugyan ne hülyéskedj ő a barátnőd, én meg egy senki.

- Ilyet ne mondj, nekem igen is sokat jelentesz!

- Jaj Cesc hagyjuk ezt – horkantam fel – régen talán jelentettem neked valamit, de ma már biztosan nem.

- Ez nem igaz, mindig is sokat jelentettél és sosem szerettelek volna megbántani!

- Ehhez képest elég sokszor sikerült, de tudod sok-sok év alatt igazából most csalódtam benned úgy igazán. Amikor megcsaltál egyszerűen betudtam annak, hogy pasi vagy, de ahogy most a legjobb barátoddal bánsz az undorító. Mindig melletted volt bármi bajod is volt ő mindig meghallgatott és most egyszerűen csak átnézel rajta. Én a helyedben elgondolkodnék azon, hogy mi az igazán fontos az életben – felálltam és indulni készültem, de elkapta a csuklóm.

- Igazad van mindenben, de nem tudod, min megyek most keresztül. Meg kell értened engem is.

- Nem megy, túl sokáig próbáltam és rájöttem, hogy ez lehetetlen.

- Csak pár percet kérek, de ne itt beszéljük meg.

A hátsó bejárat felé terelt és egyenesen a szobájához. Beléptünk és minden olyan volt, mint mikor még együtt voltunk. A polcokon a közös képeink.

- Jó rég nem járhattál itt – jegyeztem meg.

- Nincs olyan nap, amikor ne jönnék el ide.

- Miért jöttünk ide? – leültem az ágyra ő pedig mellém ült és kezei közzé vette az egyik kezemet.

- Tudom egyszer már mondtam ezt neked, hogy megváltoztam, de akkor még túl gyenge voltam most már úgy érzem képes lennék lépni. Már rég nem olyan Danival, mint volt most is lelépett mert nem érezte jól magát, de tudom, hogy ez csak egy újabb ürügy. Lenne még egy utolsó esélyem?

- A szavaknak már nem hiszek, ide tettek kellenek kezdhetnéd azzal, hogy rendbe hozod azt, amit elcsesztél. Ne velem hozd rendbe a dolgokat, hanem a barátaiddal. – felálltam és ki akartam sétálni, de nem nyílt az ajtó. – Nagyon vicces vagy, nyisd ki!

- Nyitva van – hitetlenkedve rázta meg a fejét, majd odajött és ő is megrángatta, de neki se nyílt.

- Van mit megbeszélnetek úgy gondolom, szóval egy kis időre bent maradtok – Carlota volt a túl oldalon – Sziasztok. 

19. rész

A napok nagyon gyorsan teltek időm sem volt gondolkodni az otthoni dolgokon, élveztem, hogy szinte minden pillanatban volt valami dolgom. Hol telefonokat intéztem, esetleg egy-egy fellépés alkalmával a koncert helyszínét mértem fel és beszéltem át mindent újra a szervezővel. Fontosnak éreztem magam és ez jó érzéssel töltött el. Az első két napban szinte óránként kaptam üzeneteket Jaimetől, de egyre se válaszoltam, de ha válaszolni szerettem volna, akkor se lett volna rá időm. Shakirával egyre közelebb kerültünk egymáshoz és egyre jobban megismertem és minden este csodálattal néztem végig, ahogy a koncertje lezajlik és irigyeltem, hogy mindig van ideje a rajongóira. Az utolsó fellépés után fáradtan estünk be a hotel szobába.

- És vége - szólaltam meg miközben lerúgtam magamról a magassarkúmat.

- Igen – mosolyodott el a barátnőm egyáltalán nem látszott rajta, hogy pár órával korábban még a színpadon volt.

- Áruld el hogy csinálod! – lehuppantam a kanapéra és hátra hajtottam a fejem.

- Az idő és a rutin a titka, hidd el az első pár koncert után igazából élni nem volt erőm, de hozzászoktam és egyszerűen az emberek feltöltenek energiával. Lassan te is hozzá fogsz szokni, szeretném, ha vele1m dolgoznál.

- De nem szeretném elvenni Eliza munkáját.

- Nem fogod elvenni, hiszen ő most jó pár évig úgysem tudná ellátni a feladatát és nem szeretnék új embert felvenni, nem szeretnék megint valaki máshoz hozzászokni.

- Na jó, talán elvállalom – egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.

- Szuper! – a nyakamba ugrott. – Ezt meg kell ünnepelni, szóval megyünk bulizni!

- De… - nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefonja.

- Ezt most fel kell vennem – elindult az erkély felé.

Be kell vallanom örültem a felkérésnek, tetszett ez a munka és fontos személynek éreztem magam, tudom ennél jóval nehezebb lesz, ha már Eliza nem áll mögöttem, de talán egyedül is megbirkózok vele. A tekintettem az erkélyre tévedt, szinte biztos voltam benne, hogy Gerivel beszél, mert boldogság ült ki az arcára, még így telefonon keresztül is látszódik rajtuk, hogy szeretik egymást. Talán egyszer engem is fog valaki így szeretni. Kb. negyedóra múlva tért vissza hozzám.

- Az idióta exed, még mindig nem beszél vele, sőt szinte senkivel sem – közölte velem, majd leült mellém.

- Sajnálom, ez az én hibám.

- Ugye most csak viccelsz? Miért lenne a te hibád?  Mióta összejött azzal a nővel teljesen megváltozott, és ha neki fontosabb egy nő a barátságnál, akkor csak sajnálni tudom. De most ne róla beszéljünk, megyünk bulizni – a mondat végére újra mosolygott.

- De nincs egy bulis ruhám sem – csóváltam meg a fejem.

- Nekem van!

- Azok nekem úgysem jók.

- Dehogynem.

Fél óra válogatás után egy rövid barna ruhára esett a választásom, talán egy kicsit kihívónak is mondható, de most úgy is idegen országban vagyunk és senki sem ismer minket, legalábbis engem.

Egy közeli kis klubba mentünk, de a biztonsági őr, már rögtön a VIP terembe kísért minket ez teljesen más volt, mindenhol bőrfotelek és minőségi italok voltak. Az emberek egy része csak ült és társalgott volt, aki a táncparketten tánchoz hasonló dolgot művelt, és volt olyan is, aki a bárpultnál állt és csak nézett ki a fejéből. Az első utam nekem is odavezetett miután kikértem magamnak a vodkámat én is csak néztem az embereket.

- Nem fog ez megártani egy ilyen törékeny nőnek? – a mellettem álló férfi szólalt meg mindeddig figyelembe se vettem.

- Nem hiszem – mosolyodtam el.

- Egyébként David vagyok – felém nyújtotta a kezét.

- Carla – viszonoztam a kézfogást.

- Egyedül vagy?

- Nem a barátnőmmel jöttem, de nekem most nincs túl sok kedvem bulizni, csak nem akartam megbántani.

- Értem. Szomorúnak tűnsz – állapította meg és az időközben elfogyó italainkat pótolta, de most egy koktélt kaptam.

- Mostanában nem túl sok boldogság volt az életemben – egyáltalán nem zavart, hogy egy idegennek beszélek erről, azt a hatást keltette, hogy bízhatok benne.

- Ez nem túl jó. Megkérdezhetem, hogy mi történt? Persze, ha nem akarod elmondani egy idegennek teljesen megértem.

- A volt barátom nagyon sokáig kísértet nehezen tudtam megválni tőle, majd jött egy srác, aki úgy tűnt, hogy elfelejteti velem, boldog voltam mellette, de egy nap megjelent a volt barátom és én újra bedőltem neki és lefeküdtem vele. Jelenleg mindkettőjüket elvesztettem és úgy érzem önmagamat is.

- Szereted még valamelyik srácot?

- Úgy érzem igen, de nem merek lépni félek az újabb csalódástól.

- Pedig az lenne a legjobb néz szembe a dolgokkal, hidd el nem jó magadba fojtani az érzéseket, én már csak tudom.

- Talán azt kellene, már csak pár nap és megyek haza. Addigra esetleg összeszedem magam.

- Én szurkolok nektek, és itt van a telefonszámom bármikor felhívhatsz, ha szükséged van egy tanácsra. Nyugi nem akarlak felszedni, feleségem van.

- Nagyon köszönöm.

Szinte az egész estét David társaságában töltöttem kicsit kirángatott a hétköznapokból és jó volt egyet bulizni. A hajnali órákban hagytuk el a szórakozóhelyet Shaki az egész utat végig csacsogta én pedig csak hallgattam az enyhén ittas barátnőmet.  A szállodában különváltunk, én még nem voltam fáradt ezért a kezembe vettem a gépemet és egy e-mailt kezdtem el írni.

Szia!

Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy nem válaszoltam a hívásaidra, sem az üzeneteidre és most már nem is csodálkoznék rajta, ha te is ugyanezt tennéd. Jaime, nagyon sajnálom a dolgokat hülye voltam, hogy akkor bedőltem Cescnek és, hogy kockáztattam a kettőnk kapcsolatát, nem lett volna szabad. Te mentettél meg az örökös szenvedéstől, melletted újra boldog voltam és most ismét szomorú vagyok. Kicsit sok időbe telt, míg ráeszméltem, hogy nekem igenis rád van szükségem. Hiányzol!

Jó lenne újra látni, és talán meg tudnánk ezt beszélni.

Carla

Novella

Csak egy éjszaka?

 Nem vagyok büszke arra, amit tettem. Én nem vagyok ilyen, sosem tettem volna meg, de ő más, ha a közelében vagyok elvesztem a józan eszem. Egyszerűen megbabonáz a tekintetével, a jelenlétével mindennel. Az első alkalmat az elfogyasztott alkohol mennyiségére fogtam, de ez már akkor is hazugság volt, hiszen az éjszaka minden pillanatára emlékszek az összes apró érintést fel tudom még most is idézni. Az ezt követő két éjszaka is teljesen meg van, és abban biztos vagyok, hogy neki is.

Már csak egy meccs választja el a fiúkat az újabb EB győzelemtől. Magamra öltöttem én is az ajándék mezemet, amin az unokatestvérem neve és száma szerepelt. Még mielőtt elfoglaltam volna a helyemet a nézők között utoljára beköszöntem a srácoknak. Nagyon megszerettem őket, sőt egyikkőjüket még túlságosan is. Nem én voltam az egyedüli lány az öltözőbe, hiszen nagyon sok feleség, barátnő eljött az utolsó összecsapásra, ő is itt volt. Egyszerűen nem mertem a szemébe nézni, szégyelltem magam. Látszólag minden rendben van közöttük minden kívülálló ezt mondaná, de nekem Fernando azt mondta, hogy ez csak felszínes csak a gyerekek kötik őket össze. De, ahogy rájuk néztem nekem nem úgy tűnt, talán ezzel a dumával akart az ágyába csábítani? Kissé csalódottam hagytam el az öltözőt és sétáltam ki a helyemre. Azt kell, hogy mondjam nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű menet lesz a döntő. A fiúk elsöprő 4:0-as eredménnyel nyerték meg az Európa bajnokságot. A fél stadion őrjöngött, amikor lefújták a meccset. A játékosok egymást ölelve ugráltak, sírtak és nekem is kicsordult a könny a szememből. A fiúk magukhoz vettek a gyermekeiket és velük folytatták az ünneplést. Fernando mellett is ott sétált a két kis apróság. Késő estig ment a bulizás a pályaközepén, majd mindez folytatódott a szállodában. Ekkor nyílt meg előttem először a lehetőség, hogy én is kifejezem a gratulációmat.

- Gratulálok – ugrottam az unokatestvérem nyakába, aki már nem állt túl biztos lábakon ezért pár pillanattal később már a földön feküdtünk.

- Nagy ölelés – kiáltotta el magát Gerard, így hamarosan 4 férfi landolt rajtam. Mit nem mondjak nem volt valami túl jó érzés.

- Ezt még visszakapod – böktem meg a mellkasát.

- Nyugi Beca – ölelt magához.

Ezek után inkább kívülállóként szemléltem a dolgokat. Néha ugyan én is kaptam egy-egy ölelést vagy puszit, de többnyire csak figyeltem őket. Talán hajnali 3 óra is lehetet, amire végre mindenki felment a szobájába. Azt a kis időt az indulásig nem az alvással töltöttem, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből azt a képet, ahogy a feleségét magához öleli és megcsókolja. Magamhoz vettem a telefonom és a fülhallgatómat és megpróbáltam egy kicsit kikapcsolni. 8 óra előtt egy kicsivel arra ébredtem, hogy Cesc a szobámban tv-t néz.

- Jó reggelt – köszöntem álmosan.

- Neked is – odasétált hozzám és leült velem szembe. – Miért sírtál? – megsimogatta az arcom.

- Nem is sírtam – ráztam meg a fejem, nem akartam, hogy megtudja.

- Akkor miért van itt ez a sok zsebkendő? – mutatott körbe.

- Erről most nem beszéljünk. Gratulálok még egyszer – adtam neki két puszit. Gyerekkorunk óta nagyon közel állunk egymáshoz, mondhatni én vagyok a második húga.

- Köszönöm. Lassan készülődnöd kellene vagy különben itt hagyunk – felállt és kisétált a szobából.

Túl sok dolgom szerencsére nem volt, mert már tegnap összepakoltam, így most csak el kellett készülnöm és a kistáskámba beledobni néhány fontos iratot stb.

- Mehetünk – jelentem meg az ajtajában.

- Ez gyors volt – jelentette ki meglepetten. – Én még nem vagyok kész teljesen – vakarta meg a fejét.

- Segítsek?

- Jól jönne – vigyorgott.

- Daniella már elment? – érdeklődtem miközben a bőröndjébe dobtam be a cuccokat.

- Igen – sóhajtott.

- Nem is baj – jegyeztem meg halkan.

- Beca!

- Jól van, tudod jól, hogy az utolsó beszólása óta nem a szívem csücske. Ezt ellophatom? – felemeltem az egyik csapat pólót, ami direkt az ünneplésre készült.

- Nem kell ellopnod, mert az amúgy is a tied lett volna. Nem értem miért nem kedvelitek – rázta meg a fejét.

- Figyelj téged most elvakít a szerelem és mi külső szemmel máshogy látjuk a dolgokat, és csak azért mondjuk ezeket neked, mert nem szeretnék, hogy padlóra kerülj miatta – megsimogattam az arcát, majd megöleltem.

Mi érkeztünk meg utoljára, a többiek már türelmetlenül álltak a hotel előterében.

- Már azt hittem sosem indulunk el – nézett rám rosszallóan Xabi. 

- Én is szeretlek Alonso – sziszegtem.

A repülőn a fiúk tovább folytatták az ünneplést, az éneklést és a sok-sok hülyeséget. Nando a tegnap készült képeket nézte és elég sok időt töltött azokkal a képekkel, amiken a családjával volt. Párszor találkozott a tekintettünk, de én mindig megszakítottam a szemkontaktust.

A buszhoz érve már mindenki nagyon izgatott volt és persze már a szállodában megkezdődött az alapozás. Szinte mindenkinél volt spanyol zászló. Amint felcsendült az első zeneszám a csapat nagy része táncra perdült. Próbáltam meghúzódni és csak figyelni őket.  Cesc sohasem tartozott azok közzé, akik sokat ittak volna egy-egy buli alkalmával, így most kevés alkohol elfogyasztása is meglátszódott rajta. A tekintettem Fernandora vándorolt, ő volt az egyetlen, aki nem táncolt úgy, mint a többiek, csak állt és nézett ki a fejéből, néha integetett a tömegnek és mosolygott, de nem vetette bele magát az önfeledt ünneplésbe. Odasétáltam hozzá és megkocogtattam a vállát.

- Szia – mosolyodott el, amikor megfordult.

- Szia – ugyanúgy én is mosolyogtam – hogy-hogy te nem ünnepelsz úgy.. – sajnos nem tudtam befejezni a mondatot, mert Pepe átölelt hátulról és énekelni kezdett. Imádom ezt az embert, hatalmas arc és mind e mellett remek ember is. Miután ott hagyott minket mindkettőnkből kitört a nevetés.

- Azt szerettem volna kérdezni, hogy te miért nem bulizol úgy, mint a többiek? – közelebb hajoltam hozzá és adtam neki egy icipici puszit.

- Nincs most kedvem – vonta meg a vállát.

- Pedig lenne rá okod – néztem a szemeibe.

- Tudom – magához húzott és táncolni kezdtünk – így már jó? – simogatta meg az arcom.

- Jobb – megfogtam a kezét és elhúztam az arcomtól.

Felültem a hangfal tetejére ő pedig ott állt előttem és mosolygott. Egy ideig én is integettem a tömegnek, majd csak figyeltem a többieket.

- Szép vagy – fordult felém.

- Kérlek, ne itt – kivettem a kezéből a sörét és belekortyoltam – fúj ez meleg – visszaadtam neki.

- Tudom, nem igazán kívánom most a sört – vonta meg a vállát.

- Hugi – csak egy kiáltást hallottam és már a levegőben voltam, Cesc túlságosan elengedte magát.

- Tegyél le, kérlek – csak megrázta a fejét- Francesc Fabregas Soler most azonnal engedj el – kiabáltam, bár a hatalmas hangzavar miatt nem igazán volt észrevehető.

- Nem vagy partyarc – lerakott és Gerard nyakába ugrott. Ránéztem Nandora ő is csak nevetett.

- Remélem keresztanyuék érte jönnek, mert nincs kedvem hazacipelni, de inkább felhívom őket – előhalásztam a zsebemből a kis készüléket és lesétáltam az alsó szintre, ahol talán csend van. Épphogy leértem Fernando ott állt szorosan mögöttem és átölelt.

- Élvezzétek jól egymást fiatalok – hallottam meg Gerard hangját mögülünk, azonnal eltávolodtam a férfitól és magyarázkodni kezdtem volna, de Fer leintett.

- Tud mindent – nem mert a szemembe nézni.

- Hogy mi?

- Elmondtam neki, meglátott, amikor eljöttem tőled.

- Szuper. Elfogja mondani Cescnek, ő meg szépen megöl és még lehet, hogy téged is, fantasztikus.

- Aranyos vagy, amikor dühös vagy – közelebb húzott magához és megcsókolt. Már nagyon vágytam erre a csókra, szinte fizikai fájdalmat érzek, hogyha nem érinthetem meg.

- Hibát követünk el – súgtam az ajkai közzé

- Nem – egy kicsit eltávolodott tőlem – Nekünk már Olival nincs jövőnk, nem is egyszer megcsalt már és neki is van valaki más, akitől többet szeretne, mint szimpla szex. Ezt nem itt akartam elmondani, de láttam rajtad, hogy mennyire nyomaszt ezt az egész és nem szeretném, hogy azt hidd, hogy csak játszom veled.

- De tegnap olyanok voltatok, mint egy boldog család – suttogtam.

- Fent kellett tartani a látszatot, de amint hazamegyünk, aláírjuk a papírokat és vége – megsimogatta az arcom – utána szeretném az időmet veled tölteni. Mit szólsz hozzá?

- Jól hangzik – vallottam be kicsit szégyellősen és megöleltem.  – talán nem ártana tényleg telefonálnom, ha már azért jöttem le – nevettem fel.

Ez történt 4 hónapja, azóta szerencsére minden rendeződött. Egyre többet találkozunk és kezdjük teljes mértékben megismerni egymást, hiszen eddig csak a másik testét fedeztük fel. A gyerekekkel is nagyon jól kijövök igazán aranyosak. Végre boldog vagyok.